Komoly környezetvédelmi elismerésben is részesült a budapesti légikikötő

A nyár elején, Párizsban zajlott az európai repülőterek szövetségének (ACI Europe) éves közgyűlése és szakmai kiállítása, ahol egyszerre két, a budapesti repülőteret érintő komoly bejelentés született. Jost Lammerst, a Budapest Airport vezérigazgatóját beválasztották az ACI Europe igazgatótanácsába, emellett egy komoly környezetvédelmi elismerésben is részesült a budapesti légikikötő.

Az európai repülőtereket tömörítő ACI Europe igazgatótanácsába kapott mandátumot Jost Lammers, aki mellett a zürichi, a toulouse-i, és milánói repülőterek vezetői, valamint a spanyolországi repülőtereket üzemeltető Aena vezérigazgatója lett frissen beválasztva.

A Budapest Airport ezzel komoly szerephez jut az európai légikikötők szakmai szervezetében, amely jelenleg a legfontosabb iparági kihívásokra keresi a megoldásokat, többek között a növekvő biztonsági kiadásokra, a légitársasági piac soha nem látott mértékű átformálódására, vagy a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére. Utóbbi témakörhöz kapcsolódva az előző napi gálaesten a díjátadó ünnepségen több kategóriában is díjakat adtak át, egyebek mellett az öko-innováció díjat is, amiben a Budapest Airport a győztes müncheni repülőtér utáni második kiemelt elismerést szerezte meg.

Az ACI Europe a díjjal azokat a repülőtereket ismeri el, amelyek kiemelt erőfeszítéseket tettek a környezetvédelem terén, különösen az környezetgazdálkodás innovatív megközelítésével. A díjban részesülő repülőterek komoly teljesítményt nyújtottak a környezettudatosság, a szén-dioxidkezelés, az érdekelt felek bevonása, valamint az emisszió- és zajmutatók javítása kapcsán.

A nemzetközi elismerések mellett szintén a közelmúlt fejleménye az az ablakszigetelési program, amely a korábbi évek sikeres kezdeményezésének folytatása újabb területen a repülőtér környezetében. A lehetőség hozzávetőleg kétszáz ingatlant érint, végrehajtására pedig közel 100 millió forint áll rendelkezésre. Az érintett terület lakóit személyesen értesítettünk a repülőtér által önkéntesen felkínált ablakszigetelési technológiáról. A program kivitelezésével megbízott cég a lakóingatlanok hálóhelyiségeinek ablakait látja el passzív akusztikai védelemmel, vagyis egyfajta pótlólagos szigetelést végez el, amelynek révén mintegy 10-12 decibel értékű zajcsökkenés érhető el és emellett a hőszigetelő hatás sem elhanyagolható. A beruházás ingatlanonként hozzávetőleg 400-500 ezer forintba kerül, de a zaj- és hőszigetelés együttes hatása miatt az egyes ingatlanok forgalmi értéke is növekszik.