Megalakult Magyarországon a Körforgásos Gazdaság Platform

2018. november 29-én hivatalosan is megalakult a magyarországi Körforgásos Gazdaság Platform, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH), a Holland Nagykövetség és az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére.

A Körforgásos Gazdaság Platform megalakítására ünnepélyes keretek között került sor, ahol közel 50 csatlakozott vállalat, intézmény és szervezet közül 33-nak a vezetője a helyszínen írta alá az Egyetértési Nyilatkozatot. A kezdeményezés létjogosultságát és fontosságát Weingartner Balázs, fenntarthatóságért felelős államtitkár is hangsúlyozta és üdvözölte, amikor az Innovációs és Technológiai Minisztérium nevében aláírta a Nyilatkozatot.

A körforgásos gazdaságra való áttérés napjaink nagy üzleti lehetősége. A koncepció lényegét a legtöbb gazdasági szereplő még nem ismeri mélyrehatóan, holott ezen modell alkalmazásával növelhető a gazdaság rugalmassága, valamint könnyebbé válik az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás, valamint az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak elérése is.  4,5 ezermilliárd USD-os üzleti lehetőséget jelenthet világszinten a körforgásos gazdaság 2030-ig.

„A BCSDH-nak és partnereinek kiemelt szerepe van a szemléletváltás és a közös gondolkodás megteremtésében, az egy irányba gondolkodó és cselekvő változásvezetők közösségformálásában, és az üzleti megoldások megosztásában, melyek valódi változást eredményeznek.” – fejtette ki beszédében Ifj. Chikán Attila a BCSDH elnöke.
„Ahhoz, hogy a modellváltás beinduljon és teret nyerjen, összefogásra és tudásmegosztásra van szükség a vállalati, a kormányzati és a tudományos szféra, valamint szakmai és társadalmi szervezetek részvételével. – tette hozzá.

Ezért kezdeményezte a BCSDH a Körforgásos gazdaság platform létrehozását, a Holland nagykövetséggel és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen. A nemzetközi és főleg a holland jó gyakorlatok, ezen a területen fontos és követendő példát jelentenek.

‘’Büszke vagyok arra, hogy Hollandia az egyike azon országoknak, amely elsőként tűzött ki számszerűsített célokat a körforgásos gazdaság eléréséhez, mégpedig 2030-ra a felére kívánja csökkenteni a nyersanyag-felhasználását. Azonban ennél is ambiciózusabb célokat fogalmaztunk meg: 2050-re tervezzük a teljes átállást a körforgásos gazdaságra.’’ – emelte ki bevezetőjében René van Hell, Hollandia magyarországi nagykövete.

‘’Ma azért vagyunk itt, hogy hivatalosan elindítsuk Magyarországon azt a platformot, amelyet a Holland Körforgásos Hotspot mintájára hozunk létre vállalati és kormányzati partnereinkkel azért, hogy a leghatékonyabb módon érjük el közös célunkat, a fenntartható és hulladékmentes gazdaságot.’’ -tette hozzá.

„A ING Bank   Magyarországon is kiemelten fontos feladatának tartja, hogy összehozza egy fórumban a körforgásos gazdaságra való áttérés legfontosabb érintettjeit, ahol a globális tapasztalatok átadása kiemelt szerepet kap” – emelte ki bevezetőjében Bodor Tibor, az ING Bank N.V. Magyarországi fióktelepe vezérigazgatója, aki a konferencia házigazdájaként az egyik legelső aláírója volt ennek az Egyetértési Nyilatkozatnak.

***

 

Mi a körforgásos gazdaság?

A jelenlegi, ún. lineáris gazdasági modellben a technikai és biológiai alkotóelemeket a természetből kivesszük, átalakítjuk, majd felhasználás után hulladékként kezeljük, melynek jelentős részét nem forgatjuk vissza a folyamatba.

Ezzel szemben a körforgásos gazdasági modellben az anyagcsere-folyamatok zárt körben történnek, a hulladék szinte 100%-osan hasznosul, a biológiai, illetve technológiai alkotórészek minőségi veszteség nélkül visszakerülnek a körfolyamatokba.

A körforgásos gazdaságra való áttérés tehát nem más, mint a piacok, a fogyasztók és a természeti erőforrások közti viszony újragondolása, a természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodás révén.