Mikolay Réka lett a BCSDH „A jövő vezetői” tehetségprogram ösztöndíjasa

Mikolay Réka, a Budapesti Corvinus Egyetem, Vezetés és szervezés mesterszakos hallgatója nyerte meg a lehetőséget, hogy ösztöndíjasként vegyen részt a BCSDH „A jövő vezetői” tehetségprogramjában 2019-ben a Continental, az Eisberg, az ALTEO és az E.ON jóvoltából. A döntőbe hat pályamunka jutott be, melyet szakmai zsűri bírált el november 29-én az E.ON budapesti székházában.

A Magyarországon egyedülálló „A jövő vezetői” tehetségprogram a BCSDH tagvállalatainál a vezetői pályájuk elején járó tehetségeknek szól. Célja, hogy kifejezetten gyakorlatközpontú képzés keretében bemutassa a vállalati fenntarthatóság komplex fogalmi rendszerét és illetve a már működő üzleti gyakorlatokat. A sokszínű csoportban a fiatal vezetők nem csupán elismert szakértőktől, hanem gyakorló vezetők tolmácsolásában sajátíthatják el például az etikus és átlátható működés, az emberi alapértékek valamit a környezeti felelősség alapelveit.

2015 óta minden évben egy egyetemi hallgató is részt vehet a programban köszönhetően a szponzorok támogatásának, ezzel lehetőséget biztosítva arra, hogy már az egyetemi tanulmányai közben széleskörű ismereteket szerezzen a fenntarthatóság témájában a globális és hazai trendekről és a vállalati gyakorlatokról.

A döntőbe jutott hat pályázó öttagú üzleti szakmai zsűri előtt mutatta be, hogy saját egyeteme milyen lépésekkel válhatna fenntarthatóbbá. A fődíjat, a 2019-es programban való ösztöndíjas részvételt Mikolay Réka, a Budapesti Corvinus Egyetem, Vezetés és szervezés mesterszakos hallgatója nyerte meg a zsűri döntése alapján magas színvonalú az üzleti szemléletű előadása, gyakorlatias, vezetői gondolkozású problémafelvetése és megoldási javaslata miatt. Vörös Brigitta, az ELTE Gazdaságtudományi Intézet, Vezetés és szervezés mesterszakos hallgatójának pályamunkáját Károlyi Zsuzsanna az E.ON kommunikációs igazgatója meghívta a vállalat start-upokkal foglalkozó :agile programjába. A döntősök kiváló pályamunkáit is jutalmazta a zsűri, így Barta Luca (BME), Ignácz Dániel (BME), Lippai Maja (BCE), Porkoláb Gábor (BME) és Vörös Brigitta (ELTE) döntősöknek felajánlotta, hogy részt vehetnek „A jövő vezetői” tehetségprogram egy-egy szakmai napján.

A szakmai zsűri tagjai: Gazsi Zoltán (Eisberg), Károlyi Zsuzsanna (E.ON), Kelemen Attila (ProSelf), Márta Irén (BCSDH), Szederkényi Zita (BCSDH)

„A jövő vezetői” ösztöndíjprogram kiemelt támogatói 2018-ban: Continental, Eisberg, további támogatói pedig: Alteo, E.ON.