Bármilyen döntést hozol, soha ne feledd az embert a döntés mögött! – “A jövő vezetői” tehetségprogram szakmai napja – Fókuszban: Alapértékek tisztelete

Vezetőként hogyan tudunk válaszolni és felkészülni a ma és a holnap kihívásaira a munkaerőpiacon? Milyen értéket adhat az üzletnek és a gazdaságnak a sokszínűség? Milyen az őszinte munkáltatói márkaépítés? Ilyen témákkal foglalkoztunk “A jövő vezetői” tehetségprogram első virtuálisan megtartott, az alapértékek tiszteletével foglalkozó szakmai napján április 23-án, csütörtökön. Az év harmadik szakmai napján házigazdánk a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. volt.

A nap során a résztvevők azzal foglalkoztak, milyen is a hátrányos megkülönböztetés, és különböző gyakorlatokat hallhattak tagvállalati szakértőinktől az esélyegyenlőség biztosításáról és a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáról. Megvizsgáltuk a sztereotípiák és a diszkrimináció viszonylatát, ezek társadalmi és gazdasági következményeit, a vezetői felelősséget ezek tükrözésében és alakításában. A résztvevők láthatták, hogy a statisztikák alapján megdöbbentően sok teendő van még ezen a területen.

A nap első előadásában Baja Sándor, a Randstad ügyvezető igazgatójától nemzetközi kitekintést kaptak résztvevők a munkaerőpiac kihívásairól. Válaszokat keresve olyan kérdésekre, hogy mit jelent a válság munkáltatói szemmel? Hogyan alakulhatnak át az elvárások a munkáltató felé? Hogyan változnak majd a munkaeszközeink és módszereink? Emellett hasznos eszköztárat kaptak a résztvevők arról, hogyan tudunk majd újra visszalépni a munka világába a járvány után.

Fata László, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnökségi tagja négy megatrenden keresztül mutatta be a résztvevőknek, hogy milyen kihívásokkal szembesül manapság az üzleti élet a HR területén. Ezek a trendek/kihívások az automatizáció-digitalizáció, a teljesítménymenedzsment, a szakemberhiány és a generációs sokszínűség. Kiemelte, hogy olyan új, felelős megoldások kellenek, mint például a motiválás eszközeként a teljesítménymenedzsment személyre szabása vagy rugalmas foglalkoztatási formák bevezetése, amik nem csak a munkavállalóknak, de a munkaadónak is üzleti előnyt jelentenek.

A résztvevők projektcsapatai bemutatták egymásnak, hogy hol tartanak kidolgozandó projektjeikkel. A problémameghatározás és a megoldás során a csapatok az Action2020 program idei témájára az élelmezésre és a természetre fókuszáltak. A digitalizáció fontossága minden csapat munkájában megjelent.

Tóth Gergely, a HR Fest alapítója a munkáltatói márkaépítés őszinteségéről beszélt a résztvevőknek. Kiemelte, hogy ma már a szervezeteket gyakorta a szupercsirke modell szerint vezetik, amelyben a sikereket a másoknál többet teljesítő sztármunkatársaktól várják. A legsikeresebb cégeknél azonban az ösztönző a közösség összetartása, amelyet fejleszt minden alkalom, amikor valaki munkatársához segítségül fordul.

Vannak területek, ahol még sokat kell és tudunk is tenni a sokszínűség és az értékteremtés kapcsán. Bár a lehetőségek száma végtelen, pár követendő példát átbeszéltünk a nap során a mentorok segítségével. A megváltozott munkaképességűek sikeres integrálásáról, személyes és üzleti motivációjáról beszélt Rosner Imre, a Szerencsejáték Zrt. karitatív osztályának vezetője.

Dr. Pető Andrea, a CEU professzora bemutatta a résztvevőknek a nők társadalmi szerepét és helyzetét Magyarországon. Előadásában kitekintett a női vezetők fontosságára mind egy vállalat, mint a társadalom sikeressége szempontjából. Dr. Pető Andrea elemezte, hogy a társadalmi nem fogalma mit jelent és mit nem jelent, valamit minek köszönhető, hogy az elmúlt években olyan nagy nyilvánosságot kapott. Felhívta a figyelmet arra, hogy csak párbeszéddel és együttműködéssel lehet eredményt elérni.

Urbán Katalin, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. EHS vezetője bemutatta a vállalat alapértékei mentén a cég jógyakorlatait a foglalkoztatás és fenntarthatóság mentén, úgymint a flexibilis munkáltatást biztosító részleg, ahol valódi értéket teremtő munkát biztosítanak megváltozott munkaképességűek számára. A résztvevők megtudhatták tőle, hogy a sokszínűség és befogadó közösség a kulcs a valódi innovációhoz. Arról is mesélt, milyen lépéseket tettek annak érdekében, hogy a COVID-19 jávány idején a lehető legmagasabb egészségbiztonságot nyújthassák dolgozóiknak.

A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. tatabányai telepének igazgatójával, Szundy Olivér beszélgetett egy órát a résztvevőkkel a vezetői interjú keretében. A beszélgetés során Szundy Olivér részletesen mesélt az elmúlt években történt szervezeti változásokról a Grundfosnál, kiemelve, hogy a vállalat hat alapértékét, vagyis az emberközpontúságot, a függetlenséget, az őszinteséget és megbízhatóságtok, a fenntarthatóságot, az emberközpontúságot és a töretlen ambíciókat tartották szem előtt. „Bármilyen döntést hozol, soha ne feledd az embert a döntés mögött!” – emelte ki a gyárigazgató a jövő vezetőinek szóló tanácsában.

A napot dr. Both Emőkével, a BAGázs alapítójával zártuk, aki a romaintegráció hátteréről és fontosságáról beszélt. A megoldáshoz vezető út, hogy a kisebbségek és a többség közötti falat csak két oldalról lehet lebontani, úgy, ha mind a két közösség dolgozik rajta. Felhívta a figyelmet arra, hogy valódi, hosszú távú segítséget az esély biztosításával tudnak nyújtani a vállalatok.