2020 díjazottjai

A Fenntartható jövőért díj 2020-as nyertesei:

A változásvezető díj

Kovács Ágnes
ügyvezető igazgató
Sió-Eckes Kft.

Kovács Ágnes emberileg és szakmailag egyaránt példaértékű egyéniség, aki innovatív, előremutató megoldásokkal erősíti vállalatát. Mind az üzleti eredmények és az emberek menedzsmentje terén kimagaslóak a tevékenységei. Számára a hangsúly a fenntarthatóságra való törekvéseken van, amely még járvány alatt sem lassulhat le. Az utóbbi időszakban a dolgozók egészsége és munkahelyeik megtartása volt az elsődleges szempont.

Társadalmi felelősségvállalás díj

„A Coca-Cola Magyarország nyújtotta támogatások a COVID-19 járvány első szakaszában” című akciójában a pandémiára való rendkívül gyors reakciójával érdemelte ki a díjat. A program során egyfelől jelentős pénzügyi, másfelől szakmai támogatást is nyújtottak a Vöröskeresztnek. Üzleti céljaikat egy nemesebb célnak rendelték alá, miközben a dolgozóikat is bevonták önkéntes feladatokba. A mozgósító programmal a társadalom tájékoztatása mellett a rászorulókat is segítették. A díjat a The Coca-Cola Company részéről Kerekes Péter ügyvezető igazgató, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. részéről Békefi László ügyvezető igazgató vette át

A Generali az „Élethosszig tartó partnerség a koronavírus alatt is” című megoldásával vonta magára a zsűri figyelmét. A program egy gyors és összetett reakciót foglal magába mellyel a vállalati műveletek COVID-rezisztenssé tudták alakítani, miközben a vállalat elkötelezettsége egyértelműen megmutatkozik a belső és külső partnerek iránt. Számos anyagi és működésbeli megoldást kínálnak, melyekkel megkönnyebbítik mind a partnerek, mind pedig az ügyfelek életét.  A díjat Erdős Mihály, a Generali Biztosító Zrt. vezérigazgatója vette át.

A Grundfos a „Biztonság és stabilitás COVID19 idején is” című megoldásával érdemelte ki a Társadalmi felelősségvállalás díjat. A programban egyértelműen megjelenik a szemléletük komplexitása és a partnerség szelleme kiemelkedő fontosságú az érdekelt felekre összpontosítva. A dolgozóik egészsége mindenek felett áll, emellett a helyi kórházak anyagi támogatása is helyett kapott.  A díjat Szundy Olivér a Grundfos Magyarország Kft, ügyvezető igazgatója vette át.

GRATULÁLUNK A DÍJAZOTTAKNAK!