HuGBC Green Talk – Karbonmentes építési ágazat? Igen, lehetséges! – február 24.

Nem halogathatjuk tovább a nettó nulla karbonkibocsátású épített környezet megvalósítását, mert ha nem cselekszünk, évtizedekre késleltetjük a klímacélok elérését. A Global Alliance for Buildings and Construction (Global ABC) által kiadott, ’Az épületekről és építőiparról szóló 2020. évi globális állapotjelentés’ szerint a globális építési ágazat teljes energiafogyasztása 2019-ben az előző évhez képest azonos szinten maradt, aminek örülhetünk. Az épületek üzemeltetéséből származó CO2-kibocsátás azonban az eddigi legmagasabb szintre nőtt, körülbelül 10 Gt-ra, ami a globális energiával kapcsolatos kibocsátás 28%-a. Ha az épületek megépítésével kapcsolatos kibocsátást is ide vesszük, akkor ez az arány 38%.

Regisztráljon itt!

 

Helyzetkép és jövőbe mutató gondolatok előadóinktól:

A világ politikai és gazdasági vezetői a klímaváltozás elleni küzdelem tudományos „csúcsszervezete”, az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testületének (IPCC) jelentéseiből kiindulva döntenek a klímavédelmi célokról és a teendőkről. A legutóbbi jelentésben megfogalmazódik, hogy a jelenlegi tervezési módszerekkel, eszközökkel és kivitelezési technológiákkal, építőanyagokkal megvalósíthatók a „nettó nulla” épületek. Mire várunk tehát?

Előadó: Ürge-Vorsatz Diána, a CEU Környezettudományi és Politikai Tanszékének professzora,
az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület (IPCC) III. Munkacsoportjának alelnöke
a HuGBC egyik alapítója

 

A karbonsemlegesség megvalósítása az egyik legkomolyabb történelmi kihívás az emberiség számára. 2030-ra az építészeti célpont világos és matematikailag megalapozott. Pontosan mit tud tenni ma az építőipar a kivitelezési folyamatok és az üzemeltetés során a karbonkibocsátás minimalizálásáért? Mit várunk az építőanyagipartól? Kik lesznek a legfontosabb segítőtársak?

Előadó: Joseph Marfi, LEED Fellow, WELL AP & WELL Faculty, GGP
a HuGBC egyik alapítója és tagja

 

 

 

Az előadások után lehetőség nyílik a gondolatcserére, hogy itthon milyen fontos lépéseket kell halaszthatatlanul megtennünk!

Időpont: február 24. szerda 15.00-16.30

A webinárium magyar nyelvű. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A webinárium max. létszáma 100 fő. Regisztráljon még ma!