Ifj. Chikán Attilát választották ismét a BCSDH elnökévé

Budapest, 2022. február 22. – Újabb hároméves ciklusra választott vezetőséget a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) tisztújító közgyűlése.  Ifj. Chikán Attila hatévi elnöksége alatt a szervezethez 50 új vállalat csatlakozott, így mára a hazai GDP 30%-át termelő 115 céget tömörítő szervezet mértékadóvá vált a fenntarthatóság területén. Az újra megválasztott elnök egy négytagú elnökséggel karöltve dolgozik, melynek újraválasztott tagjai Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária vezérigazgató-helyettese, Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója, Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary ügyvezető igazgatója, Nagy Gréta, a Dandelion Kft. Ügyvezető igazgatója. A BCSDH ügyvezetését továbbra is Márta Irén látja el.

A Felügyelőbizottság újraválasztott tagjai Pallaghy Orsolya, Dr. Fazekas Orsolya és Kocsány János, a Graphisoft Park SE vezérigazgatója. Az ő megbízatásuk – az elnökség mandátumához hasonlóan – három évre szól.

„Szervezetünk jó úton halad, a tevékenységünk pedig évről évre egyre hatásosabb. – kezdte az elmúlt három év értékelését Ifj. Chikán Attila, a BCSDH elnöke –Mára a BCSDH szaktanácsadói és szakértői szerepköre fenntarthatósági kérdésekben az üzleti szféra hangjává vált. A szervezet ismertsége és elismertsége a közvélemény és a szakpolitika számára egyaránt az elmúlt években jelentősen nőtt a szakmai tevékenységének és annak sikeres kommunikációjának köszönhetően.”

Azt a törekvést, hogy egyre több vállalattal ismertesse meg a BCSDH a fenntartható fejlődés lényegét és területeit, mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy mára 115 tagot számlál az egyesület. Az elmúlt években 340 szakmai rendezvény, 220 aktív vállalati vezető, „A jövő vezetői” programon végző 250 tehetséges fiatal, az Action 2020 Magyarország Programba bevont több mint 280 civil, tudományos és vállalati szakértő, valamint az eddig bemutatott 140 üzleti gyakorlat, amelyek valódi válaszokat adnak a fenntarthatósági kihívásokra, jól mutatják a BCSDH elkötelezettségét a fenntarthatóság iránt.

Az elmúlt évben már 94 tagot számlált a Körforgásos Gazdaság Platform, mely a BCSDH, a Holland Nagykövetség és az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére alakult meg. Célja összefogással és tudásmegosztással segíteni a körforgásos átmenetet.

Idén pedig hatodik alkalommal kerül átadásra a 2017-ben életre hívott Fenntartható Jövőért díj, elismerve a fenntarthatóság területén tett kiemelkedő vállalati, vezetői és személyes teljesítményeket, kiegészülve a pandémia kapcsán elindított Társadalmi Felelősségvállalás kategóriával.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb eredménye a 2021 januárjában létrehozott a szektorokon átívelő, szabályozói, tudományos és üzleti szféra fenntarthatóság iránt elkötelezett, kiemelkedő szereplőit tömörítő Net Zero Tanácsadó Testület megalapítása. Ezzel az összefogásnak az elsődleges célja, hogy elősegítse és felgyorsítsa azt a folyamatot, amellyel a magyar gazdaság 2050-re karbonsemlegessé válhat.

Ami a jövőt illeti, mindezen tevékenységeket szeretnénk a már megszokott eltökéltséggel folytatni, fejleszteni a következő években is. Számos feladat áll előttünk és folytatnunk kell a már 2030-ig tervezett akciók, programok kidolgozását.” – emelte ki a legfontosabb feladatait Ifj. Chikán Attila. – „A szavakat és vállalásokat itt az ideje tettekre váltani. Arra kell törekednünk, hogy tovább erősítsük a BCSDH vezető szerepét, mint a felelősen gondolkodó és cselekvő üzleti szféra hangját. Tagvállalatainkat tovább támogatjuk a tudományosan megalapozott, ambiciózus fenntarthatósági céljaik elérésében. Velük együttműködve közös célunk a 2030-ig történő időszak végére – a most indított Time to transform 2030 programunkon keresztül – mérhető eredmények felmutatása.” – tette hozzá szakmai programjáról beszélve az újraválasztott elnök.

 

***

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) új elnöksége

 

Ifj. Chikán Attila – elnök
vezérigazgató
ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

A közgazdász végzettségű szakember több évtizedes szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkezik az energetikai iparágban.

Az általa az alapítástól irányított ALTEO Group mára az energetikai piac egyik meghatározó magyar tulajdonú szereplőjévé nőtte ki magát. A cég egyrészt olyan energetikai termelői portfóliót alakít ki és fejleszt folyamatosan, amely egyaránt tartalmaz alternatív- és megújuló energiaforrások hasznosítására épülő egységeket, valamint nagy hatásfokú szénhidrogén-tüzelésű kapcsolt energiatermelő rendszereket is, illetve az ezekből képzett szabályozási központot, másrészt pedig vevőközpontú és rugalmas energiakereskedelmi és -szolgáltatási tevékenységeket végez. Az ALTEO 2010 óta jelen van a Budapesti Értéktőzsdén.

Elkötelezett a fenntarthatóság iránt, a téma véleményvezéreként fenntarthatósági blogot vezet Chikansplanet néven. 2016 óta a BCSDH elnökeként vállal aktívan szerepet a szervezet munkájában. 

A Magyar Közgazdasági Társaság Fenntarthatósági szakosztályának elnökségi tagja, továbbá Felügyelőbizottsági tagja a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt-nek. A Magyar Tudományos Akadémia Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottságának tagja.

Dr. Fábián Ágnes
ügyvezető igazgató
Henkel Magyarország Kft.
Adhesives Technologies üzletág igazgató

1996 óta tagja a Henkel Magyarország Kft. csapatának. A ranglétra több fokát bejárva, 9 évet nemzetközi munkakörben is eltöltve lett a Henkel Adhesive Technologies üzletág vezetője, mely mellett 2011-től tölti be a Henkel Magyarország ügyvezetői posztját is. Pályafutását 1990-ben a Biogal Gyógyszergyár Hélia kozmetikai divízió értékesítési területén kezdte. Majd a Maybeline-nél és a Loctite Magyarországnál dolgozott értékesítési területen, amikor a Henkel felvásárolta a vállalatot. Célja, hogy egyre több vezető ismerje fel, hogy a jó teljesítményhez elengedhetetlen, hogy fenntartóan működjön és az ügyfelei, vásárlói számára több értéket teremtsen. A fenntartható működés ma már olyan elvárás, ami nem lehet és nem is érdemes kikerülni. A BCSDH Elnökségének tagja 2016 óta.

 

Gazsi Zoltán
ügyvezető igazgató
Eisberg Hungary Kft. 

2007 óta az Eisberg ügyvezető igazgatója. A gödöllői Agrártudományi Egyetem elvégzése után először a Mezőgazdasági Minősítő Intézetben, majd 14 éven keresztül multinacionális környezetben dolgozott, a Syngenta vállalatnál: az ócsai Kisérleti Állomás vezetése után különböző marketing- és projekt-koordinációs munkákat végzett egyre nagyobb területen, szinte minden földrészt érintve.

Hisz benne, hogy a vezetőknek kiemelt feladata és felelőssége, hogy az általuk vezetett cégek rugalmas alkalmazkodása a változó üzleti környezethez dolgozóik és a természet rendjének maximális tiszteletben tartásával tudjon megvalósulni. A cégeknél látott jó példák hatnak a dolgozók családtagjaira, közvetlen és közvetett környezetükre, mely hatások nélkülözhetetlenek a lényegi társadalmi szintű változások elindításában.

Hisz abban, hogy vezetői sikereit kollegáinak, az egymást támogató értékes közösség kialakításáért tett erőfeszítéseinek köszönheti, amelynek az alapja a sokszínűség, egymás tisztelete. Személyesen is sok energiát fektet a jó ügyek támogatásába, a társadalmi felelősségvállalás fontosságát, különösen a fenntarthatóság egyéni felelősségének aspektusait sok fórumon népszerűsíti.

A svájci kamara (SWISSCHAM) elnökségi tagja, a Vállalható Vállalkozások nagykövete. Az ISOFORUM 9000 legnagyobb hazai minőségügyi szervezet Elnöki Tanácsadó Testületében elnökségi tag, a Kórházsuli Alapítvány nagykövete. A Corvinus Egyetem az egyetemi oktatás érdekében tett erőfeszítéseit Pro Facultate díjjal jutalmazta.

 

Jamniczky Zsolt
vezérigazgató-helyettes
E.ON Hungária Zrt.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán végzett 1990-ben, majd 1992 és 1994 között jogi ismereteket szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Tanulmányait követően 1991 és 1995 között a Magyar Országgyűlés külkapcsolati irodájának tanácsadója volt. 1996-tól 2007-ig előbb a Reemtsma-nál, majd a Philip Morris-nál töltött be vállalati ügyekért felelős területeken vezető pozíciókat, Budapesten, Brüsszelben és Zágrábban is dolgozott. 2007 óta az E.ON Hungária csoport központi ügyekért felelős igazgatója, 2010-től pedig a vállalat vezérigazgató-helyettese is volt egyben. Irányítása alá tartoznak a szabályozási ügyek, a kormányzati kapcsolatok, a vállalati kommunikáció, a jogi ügyek, valamint az innovációs és stratégiai területek. 2016-tól igazgatósági tagként a fentieken kívül az üzletfejlesztésért is felel. 2020. július 1-jétől pedig az ELMŰ-ÉMÁSZ értékesítésért felelős igazgatósági tagja. 2011 óta az Eurelectric Magyarországi Tagozatának alelnöke, ő képviseli Magyarországot az Eurelectric Igazgatóságában Brüsszelben. Kilenc éve, 2013 óta tagja a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) szervezetnek, 2018 óta elnökségi tag. 2019 májusától a Magyar Üzleti Vezetők Fóruma (HBLF) szervezet igazgatójává választották. 2020 szeptemberétől a Budapesti Elektromos Sportegyesület elnöke, a Jövő Mobilitása Szövetség és az Okos Jövő Innovációs Klaszter elnökségi tagja. Munkásságáért 2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.

 

Nagy Gréta
ügyvezető igazgató
DANDELION Kft.

Környezetmérnökként végzett a Széchenyi István Egyetemen, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen először környezetmenedzsment szakmérnöki, majd gazdasági elemző és MBA képesítést szerzett.

A környezetvédelmet tekinti hivatásának, ezen belül a környezetvédelmi jog, a -mérőszámok és a gazdaságra gyakorolt hatásainak vizsgálata a szakterülete.

2006-ban alapította a DANDELION Kft-t, azóta annak ügyvezetője. A cégvezetés mellett is részt vesz szakemberként környezetvédelmi és folyamat-optimalizálási projektekben. Az elmúlt 12 évben kollégáival olyan innovációkat fejlesztettek, mint a vállalati szintű ökológiai lábnyom számítás valamint a jogszabályi megfelelőség önértékelésére kialakított GreenLex® szoftver valamint a dolgozói és szervezeti stressz-szint mérésére alkalmazható WorkStressMeter.

A célja, hogy a környezetvédelem, fenntarthatóság, munkavédelem és pszichoszociális kockázatértékelés során szerzett gyakorlati és stratégiai tapasztalataival támogatni tudja a BCSDH tagságát munkacsoport vezetőként és elnökségi tagként. 2019 óta a BCSDH Elnökségének tagja.