Károlyi László ’Az év vezérigazgatója -Innováció’ kategóriában

2019. április 4-5.én Párkányban került sor a Jubileumi Vezérigazgató Találkozóra. A nagykorúvá vált rendezvény szervezői idén a digitalizáció köré rendezték a programokat.

Az előadók beszéltek arról, hogy mennyire bonyolult és komplex hálózat a világ, és keresték a megoldásokat ennek az áttekintésére. Megvizsgálták azt is, hogy mekkora mozgástere van a gazdaságoknak ebben a modern, globalizálódott világgazdaságban. Felhívták a figyelmet arra, hogy nekünk magyaroknak is alkalmaznunk kell az új infokommunikációs technológiákat ahhoz, hogy versenyben maradjunk. A változó világ újfajta vezetői módszereket és stratégiát igényel mindenkitől, ezekre hallhattak példákat a nagyvállalati vezetőktől a résztvevők.

Károlyi László a Legrand Zrt. vezérigazgatója a prezentációjában a döntések hatékonyságát befolyásoló tényezők bemutatása mellett a tradíció és innováció „házasítását” mutatta meg a Legrand gazdasági sikerei mentén. 5 lépésben felvázolta azt a szervezetépítési és irányítási módszert, amelyet nemrég megjelent könyvében a Crenchmarking -ban részletesen is megismerhetünk.

A Jubileumi Vezérigazgató Találkozó keretében ünnepélyes keretek között átadásra került vezetői díjak közül a bírálók Károlyi Lászlónak ítélték Az év vezérigazgatója – Innováció díjat.