Mi segíti a vezetőt abban, hogy összetartó, sikeres csapatot kovácsoljon? – Megtartottuk az idei második Alumni találkozónkat

Visszatérés az irodába, de hogyan? Hogyan lehetünk sikeres vezetők? A fenntarthatóságban is a munkavállalók bevonása és elkötelezése a siker kulcsa, milyen eredményeket érhetünk el egy fenntartható innovációs kihívással? „A jövő vezetői” tehetségprogram Alumni programjának idei második találkozóját június 1-jén tartottuk online.

Márta Irén, a BCSDH igazgatója köszöntőjében megkérdezte a résztvevőket, hogy milyen hatással volt rájuk az elmúlt év és mi az, amit ebből a jövőben is meg szeretnének tartani. A válaszokból kiderült, hogy a résztvevők többsége rugalmasságot tanult. A megtartandók között megjelent a részleges homeoffice, és a családdal töltött minőségi idő is.

Bori Máté, az Alumni vezetőség elnöke és a LeasePlan Hungária Zrt. Biztosítási és szerviz menedzsere összefoglalta a vezetőség első féléves munkáját és felkérte a hallgatóságot, hogy vegyenek ők is részt az elindított projektekben, amik az alábbiak:

  • Ajánlás résztvevőknek – Hogyan hasznosíthatjuk legjobban a tehetségprogram során elsajátítottakat? – Nagy Andrea, a Budapesti Gazdasági Egyetem Fenntarthatósági Intézetének vezetője
  • Ajánlás delegáló vezetőknek – Hogyan hasznosíthatjuk legjobban vállalatunknál, amit a tehetségprogram résztvevői a program során elsajátítotak? – Bori Máté, LeasePlan Hungária Zrt. Biztosítási és szerviz menedzsere
  • “A jövő vezetői” tehetségprogram hosszútávú hatásának mérése – jógyakorlatok, fenntartható kezdeményezések összegyűjtése, Alumni tagok sikertörténetei – Szederkényi Zita, tehetségprogram vezetője

Hőgyész Anna, a Nestlé fenntarthatósági és vállalati kapcsolatok menedzsere, a program 2017-es végzőse bemutatta a Nestlé Innovation Challenge kezdeményezését. A vállalat egy átfogó programon keresztül vonja be a kollégákat a fenntarthatóság kihívásainak megoldásában. Hogyan lehet a Nestlé Magyarországon vezető a fenntarthatóságban? Erre a kérdésre keresték a választ a kollégákkal közösen és a legjobb ötleteket meg is valósítják.

Az estét záró vezetői interjún Venter Zoltán, az Essity Hungary Kft. ügyvezető igazgatója volt a vendégünk. Az aktív beszélgetés során olyan kérdéseket boncolgattunk, hogyan térhetünk vissza az irodákba a COVID19 járvány után? Milyen a svéd vállalati kultúra? Mi segíti a vezetőt abban, hogy összetartó, sikeres csapatot kovácsoljon? Zoltán emberközpontú vezetői szemlélete igazi inspiráció volt a résztvevők számára.