Miyawaki minierdő teszi élhetőbbé a fővárosi Boráros teret a Zwack kezdeményezésére

205 őshonos, egyben ellenálló fa- és cserjefajt számláló Miyawaki minierdővel teszi zöldebbé a Boráros teret a Zwack Unicum, a IX. kerületi és a Fővárosi Önkormányzat, valamint a 10 millió Fa Alapítvány együttműködése.

A rendhagyó mini növénytársulással nemcsak a városi környezet lehet kellemesebb, de „mikrotüdőként” hozzájárul majd a forgalmas közlekedési csomópont, valamint a környék levegőjének tisztításához is – írják közleményükben a minierdő telepítői.

A minierdő a Boráros téri villamosmegállót és a Lónyai utcát összekötő járda, illetve a Közraktár utcáról a Petőfi hídra felhajtó úttest által határolt zöldterületen született meg.

Az erdő megvalósításának szervezését, majd három éven át tartó gondozását a 10 millió Fa Alapítvány végzi, akik már szereztek tapasztalatot a Miyawaki erdők műfajában. Ezután a munkát a Főkert – BKM Zrt. veszi át.

A munkálatok talajcserével kezdődtek április elején. A különleges erdőben egy négyzetméterre három fa és egy cserje jut, ami időben egy sűrű, erdőszerű társulást eredményez. Hazánkban őshonos, a városi körülményeknek is ellenálló fajokat ültettek a minierdőbe, többek között virágos kőrist, gyertyánt, mezei juhart, vadkörtét és vadalmát. A kezdetben 40-120 centiméteres csemeték és suhángok gyorsan nőnek.