SHELL CSATLAKOZIK A BUDAPEST ENERGY SUMMIT 2018-hoz

A Shell úgy véli, hogy az egész társadalomnak foglalkoznia kell az éghajlati kihívásokkal. A növekvő globális népesség és az életszínvonal-emelkedés az elkövetkező években előreláthatólag még nagyobb mértékben fog hatni az energiaigényre – így az olaj- és a gázigény növekedésére is. Ugyanakkor, a technológiai előrehaladás és az éghajlatváltozás kezelésének szükségessége azt jelenti, hogy az átmenet már elkezdődött egy alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású, többforrású energiarendszer felé, amely számos választási lehetőséget jelent majd a fogyasztóknak.

A Shell törekszik arra, hogy olyan a nyilvános és a szakértői vitákhoz csatlakozzon, amelyek középpontjában az energetikai kihívások és a változások állnak. Ezért döntött úgy a magyarországi Shell, hogy kiemelt partnerként csatlakozik  Közép- és Kelet-Európa legnagyobb energetikai konferenciájához, a Budapesti Energy Summithez, amely több mint 300 résztvevőt fogad az energetikai iparágból, a közigazgatásból, és a technológiai és pénzügyi világ vezetői közül. Wouter Koopman, a Shell nemzetközi kutatási és kitermelés üzletágától csatlakozik a szakértői panelhez, amely a gáz szerepéről szól a tiszta energia világában. Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Zrt. igazgatósági elnöke és értékesítési vezetője kiemelt felszólalója lesz a ’Women in Energy’ konferenciának, amely a csúcstalálkozó részeként a globális energiaágazat női vezetőit emeli ki.

dav

A Shell Magyarország lehetőséget ad a győri Széchenyi István Egyetem hallgatóinak arra is, hogy  a konferencián megmutassák rendkívül energiatakarékos járművüket, amelyet a Shell Eco-maraton versenyre fejlesztettek ki. A verseny célja kihívás elé állítani a műszaki hallgatókat, hogy olyan járművet tervezzenek, építsenek és teszteljenek, amelyek a legnagyobb távolságot teszik meg a legkevesebb üzemanyaggal.