A BDL, a Puerco Kft. és a Fővárosi Vizművek ReWater víztisztító konténere nyerte a Budapesti Víz Világtalálkozó innovációs díját

A Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 (BWS 2016) társeseményeként megrendezésre került Fenntartható Vízipari Megoldások Szakkiállítás a fenntartható, környezetbarát, innovatív, versenyképes vízipari megoldások bemutatásán keresztül kínált lehetőséget mindazon vállalkozások számára, amelyek aktívan kapcsolódnak a víz kérdésköréhez.

Felismerve a tényt, miszerint a vízipar területén aktívan működő cégek, illetve a vízügyi tudományos szektor képviselői jelentős mértékben hozzájárulnak vizeink védelméhez, valamint a vízügyi fejlesztések eredményes megvalósításához a Szakkiállítás szervezői – a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Magyar Vízipari Klaszter – BWS 2016 Szakkiállítás Vízipari Innovációs Díj megalapításáról döntöttek.
E Díjra a kiállítók mellett az Innovációs Nap előadói jelentkezhetnek saját termékeikkel, szolgáltatásaikkal és innovatív megoldásaikkal.
A kiállító Pureco Kft. és Fővárosi Vízművek a BDL Kft-vel közös, legújabb fejlesztésükkel, a ReWater ivóvíztisztító konténerrel jelentkeztek erre a jelentős megmérettetésre.
A nemzetközi zsűri (az Európai Bizottság Kutatás-Fejlesztési Központjának (JRC) vizes ágazatának vezetője, a WWF vizes programjának igazgatója, a Nemzetközi Tudományos Bizottság (ICSU) elnöke, a Köztársasági Elnöki Hivatal képviselője, a Magyar Mérnöki Kamara vizes tagozatának vezetője, az Eötvös József Főiskola rektora, az Európai Vízügyi Szövetség elnöke és az Európai Innovációs Partnerség igazgatói tanácsának tagja) a beérkezett pályázatok közül a Pureco Kft. és a Fővárosi Vízművek Zrt. által fejlesztett konténeres ivóvíztisztító rendszernek ítélte oda a díjat. A díjátadáson Giovanni Bidoglio, a JRC vizes ágazatának vezetője méltatásában kiemelte, hogy mennyire fontos, hogy ez az innováció ahhoz járul hozzá, hogy az éltető víz mindenki számára elérhető legyen és a vízhiánnyal küszködő térségeknek helyben kínál megoldási lehetőséget.
A biológiailag tisztított szennyvízből ivóvizet előállító berendezés az ivóvíz tisztítási technológiák közül az egyik legkorszerűbb módszert, fiziko-kémiai előkezeléssel egybekötött fordított ozmózisos tisztítási eljárást alkalmaz. A tisztított vízből ionok pótlásával és fertőtlenítéssel állítunk elő emberi fogyasztásra alkalmas ivóvizet. A kompakt, moduláris és költséghatékony megoldás készre szerelt konténerben érhető el, melyet mindig a telepítési helyszín adta specifikumoknak és az adott feladatnak megfelelően alakítunk ki, rugalmasan kezelve a modulok számát, azok kapcsolási sorrendjét. A ReWater ivóvíztisztító konténer könnyen és gyorsan telepíthető ott, ahol leginkább szükség van rá: vízhiányos területeken, szennyezett vízbázisok esetén, táborokban, katasztrófa helyzetek idején, stb.
Az elkészült Master Unit-ot október és november folyamán a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepen (BKSZTT) tesztelték és a rendkívül pontos és precíz mérnöki és gyártási munkának köszönhetően elmondható, hogy a BKSZTT biológiailag előkezelt vízéből a ReWater konténer emberi fogyasztásra alkalmas ivóvizet állított elő! A Budapesti Víz Világtalálkozón nemcsak a ReWater konténert lehetett megtekinteni, de meg is lehetett kóstolni a berendezés által megtisztított ivóvizet.
A fejlesztés hosszas előkészületeket követően év elején indult, a munkában a Pureco Kft. a technológiai elemek tervezésével, a BDL Kft. a gépészeti tervezési megoldásokkal, a Fővárosi Vízművek Zrt. a gyártási és logisztikai tevékenységek elvégzésével vett részt, így elmondható, hogy ez a díj közös, az együttműködésünk sikerességét is dicséri.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?