Újabb 43 millió forint támogatás 182 helyi projektre

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának hetedik fordulójában a vásárlók összesen több mint 2,8 millió zsetonnal szavaztak a környezetükben megvalósítandó helyi projektekre. A vállalat ezúttal is 43,4 millió forinttal járul hozzá országosan összesen 182 pályázat megvalósításához, valamint most először két különdíjast is hirdetett, akik egyenként további 400 ezer forint támogatást kapnak.

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programjában a vásárlók döntik el, saját környékükön mely programok megvalósítását támogassa az áruházlánc. A január 20-tól február 16-ig tartó szavazási szakaszban többek között a lovagkort felelevenítő gyermektáborra, közösségi komposztálóra és spájzra, rocksulira, ökojátszótérre és újraélesztő tanfolyamra is voksolhattak a vásárlók. Az áruházakban található gyűjtőkbe összesen több mint 2,8 millió zsetont dobtak be, a legtöbb szavazatot Budapesten a Fogarasi úti áruházban adták le.

A zsetonok száma alapján a vállalat 43,4 millió forintos támogatást oszt szét 182 pályázó szervezet között, külön is díjazva az Etyek Botpuszta Fejlesztéséért Egyesület legkreatívabbnak ítélt Zöld buszmegállók programját, valamint a pécsi Vasas Egyesület példaértékű társadalmi összefogást elindító projektjét a Vasasi Füstölő megmentéséért. Országszerte a legtöbb szavazatot a Győr-Moson-Sopron megyei Egy a világunk Alapítvány zeneterápiás kezdeményezése kapta, amelynek célja, hogy a sérültséggel élő és ép gyerekek közös, zenés foglalkozások során tanuljanak meg egymásra figyelni.

„A Tescónál hisszük, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes. Az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programot azzal a céllal indítottuk el, hogy a helyi szinten fontos ügyeket és az ezeket megvalósító szervezeteket segítsük, amelyek jellemzően korlátozott anyagi erőforrásokkal rendelkeznek. A program eddigi hét fordulójában a pályázó közösségek több mint 230 millió forint támogatást nyertek projektjeik megvalósítására. Tapasztalataink szerint a szervezeteknek akár már százezer forintos támogatás is hatalmas előrelépést jelenthet terveik megvalósításában, ezért minden közösséget arra biztatunk, hogy éljen a lehetőséggel, és pályázzon kezdeményezésével a következő fordulóban” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs igazgatója.