Jamniczky Zsolt

vezérigazgató-helyettes
E.ON Hungária Zrt.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán végzett 1990-ben, majd 1992 és 1994 között jogi ismereteket szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Tanulmányait követően 1991 és 1995 között a Magyar Országgyűlés külkapcsolati irodájának tanácsadója volt. 1996-tól 2007-ig előbb a Reemtsma-nál, majd a Philip Morris-nál töltött be vállalati ügyekért felelős területeken vezető pozíciókat, Budapesten, Brüsszelben és Zágrábban is dolgozott. 2007 óta az E.ON Hungária csoport központi ügyekért felelős igazgatója, 2010-től pedig a vállalat vezérigazgató-helyettese is volt egyben. Irányítása alá tartoznak a szabályozási ügyek, a kormányzati kapcsolatok, a vállalati kommunikáció, a jogi ügyek, valamint az innovációs és stratégiai területek. 2016-tól igazgatósági tagként a fentieken kívül az üzletfejlesztésért is felel. 2020. július 1-jétől pedig az ELMŰ-ÉMÁSZ értékesítésért felelős igazgatósági tagja. 2011 óta az Eurelectric Magyarországi Tagozatának alelnöke, ő képviseli Magyarországot az Eurelectric Igazgatóságában Brüsszelben. 2018-ban választották a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) szervezet elnökségi tagjává, valamint 2019 májusától a Magyar Üzleti Vezetők Fóruma (HBLF) szervezet igazgatójává. 2020 szeptemberétől a Budapesti Elektromos Sportegyesület elnöke, a Jövő Mobilitása Szövetség és az Okos Jövő Innovációs Klaszter elnökségi tagja. Munkásságáért 2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.