A mozgás ünnepe: 107 országból 30 ezer résztvevő érkezik a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra

Már csak egy hét van hátra a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválig. Az ország legnagyobb, egyben legrégebbi futóeseménye idén kerek évfordulót ünnepel, hiszen éppen 40 éve, 1984-ben rendezték az első tömegmaratont Budapesten. 2024. október 12-én és 13-án 107 országból, mintegy 30 ezer résztvevő áll rajthoz a főváros legszebb részeit érintő távok valamelyikén. A futók mellett azokat is várják a szervezők, akik a hosszabb-rövidebb városi túrák teljesítésére vállalkoznak.

Mozgás ünnepe – okkal nevezhetjük így a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivált, hiszen nemcsak a maratonisták győzhetik le a 42 kilométeres távot és önmagukat, hanem várnak a szervezők mindenkit, aki akár csak egy rövid futó-, vagy gyaloglótáv teljesítésével jelezni szeretné, hogy fontos számára a sport és a mozgás, és jelenlétével is megüzenné az egész országnak, hogy a rendszeres testmozgás jobbá és mosolygósabbá teszi az életet.

A futók összesen 18 táv közül választhatnak a kétnapos eseményen, a legrövidebb, 1000 méteres NESTLÉ Családi Futástól egészen a klasszikus 42 kilométeres maratonig. Ahogy az az utóbbi években már megszokott, sétálni, túrázni is lehet a SPAR Városi Túrák valamelyikén, vagy a 2,3 kilométeres Gondosóra Gyalogláson, amelyhez idén a Mellrákinfo Egyesület is csatlakozott.

A nevezési adatok alapján már most kijelenthető, hogy rekordot dönt a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál: soha annyi külföldi nem érkezett még hazánkba szabadidős sporteseményre, mint ezúttal. 107 országból mintegy 6000 külföldi jelentkezett már, ezzel jócskán megdől a külföldi indulók korábbi, koronavírus-járvány előtti 5400 fős rekordja, a kísérőkkel együtt nagyjából 10-12 ezer futóturista utazik a rendezvény miatt Magyarországra.

A 42 kilométeres táv mezőnyében például minden második induló külföldi állampolgár lesz, többségük brit, olasz, francia, valamint a szomszédos országok, illetve a visegrádi régió lakója.

– A SPAR Budapest Maraton Fesztivál immár négy évtizedes múltra tekint vissza, évről évre lenyűgöző sportélményt kínál a résztvevőknek és a nézőknek egyaránt. Az idei év különösen fontos mérföldkő, hiszen a 40 éves jubileum az állhatatosságot, a kitartást és a közösség erejét szimbolizálja. Mára kétségkívül Budapest a sport egyik európai fővárosa lett: a lélegzetállító városkép kivételes díszletet, míg a város sport iránti szeretete tökéletes közeget nyújt ehhez a felejthetetlen eseményhez. Büszkék vagyunk rá, hogy a világ legrangosabb sporteseményeit követően, újra otthont adhatunk egy ilyen nemzetközi megmérettetésnek, amely nemcsak a mozgás örömét, hanem a közösség összetartó erejét is ünnepli idén már a 39. alkalommal – mondta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál védnöke.

Mozgás ünnepe azonban nemcsak a külföldieket, hanem egész Magyarországot megmozgatja. 1000 településről neveztek eddig és – a félmaraton kivételével, amely már elérte a létszámlimitet – várják a további indulók jelentkezését is a következő néhány napban. A szervezők összesen mintegy 30 ezer indulóra számítanak, ezzel a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál a koronavírus-járvány óta a legnépesebb és legjelentősebb hazai szabadidősport rendezvény lesz, melyre büszke lehet egész Budapest.

– A rendszeres sportolás esély a jó, hosszú és egészséges életre, Budapest pedig olyan sokszínű város, amely nyitott a közösségi sportok befogadására, nyitott az egészséges életet elősegítő rendezvények megrendezésére. 40 éve rendezték az első Budapest Maratont. Akkor 18 országból 700-an vállalkoztak arra, hogy elinduljanak a magyar főváros történetének első olyan futóversenyén, amelyen amatőrök is rajthoz állhattak. A verseny azóta igazi közösségépítő eseménnyé vált, amelyen mindenki talál a felkészültségének megfelelő kihívást. Tiszteletem minden résztvevőnek, aki teljesíti a saját maga által kitűzött célt. Ünnepeljük a közösségi életet, ünnepeljük a sportot és ünnepeljük Budapestet! – mondta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál fővédnöke.

A világ egyik legszebb maratonja a budapesti, ennek is köszönhető a külföldi résztvevők kiemelkedően magas száma. A versenyközpont a lágymányosi Pázmány Péter sétányon lesz, a legrövidebb távok útvonalát a rajt és célterület körül jelölik ki, a hosszabb távok indulói viszont megcsodálhatják a város legszebb részeit.

A maratonisták bejárják a rakpartokat a Duna mindkét partján, elfutnak a Parlament előtt, a Budai Vár alatt, a Lánchídon és a Szabadság hídon át, bemennek a Margitszigetre, érintik az Andrássy út egy szakaszát, közvetlen közelről láthatják a Szent István Bazilikát és a Magyar Tudományos Akadémia épületét.

A 30 ezres fesztiválon lelkes amatőrök, már többszáz versenyt sikerrel teljesített rekorder maratonisták, diplomaták, színészek, médiaszemélyiségek, esélyegyenlőségi nagykövetek, idősek, gyerekek, családok és több szakma kiválóságai is rajthoz állnak, hogy mindannyian a futás, illetve a mozgás örömét hirdessék.

– A futás a legkedveltebb tömegsport hazánkban, hatalmas rajongótáborral. A SPAR Budapest Maraton® Fesztivál pedig ennek a mozgásformának a legnagyobb ünnepe. Büszkék vagyunk rá, hogy a SPAR nevét viseli a sportesemény immár 16 éve és nagy örömmel támogatjuk, hiszen közös a célunk: minél több ember szeresse meg a mozgást, és figyeljen oda az egészségére a helyes életmód és a minőségi táplálkozáson keresztül. Az idei futófesztiválon a rajt-cél szakaszon felállított standunk aktivitásainak célja, hogy játékos formában bevonjuk, és mozgásra ösztönözzük a különböző generációkat. Ennek jegyében, a Z-generációhoz tartozó fiatal kollégáink ötletei alapján különleges reflexjátékkal és akadálypályával várjuk a játékos kedvű látogatókat. A szerencsés játékosok pedig saját márkás, egészségtudatos termékeinkkel lehetnek gazdagabbak. Munkatársainkat – akik idén is ingyenesen nevezhetnek a futóversenyre – egy jó üggyel is próbáljuk motiválni: minden rajthoz álló kollégánk után 2000 forinttal segítjük az Utcáról Lakásba! Egyesület munkáját – ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A szervező Budapest Sportiroda ezúttal is arra kéri a budapestieket, hogy minél nagyobb számban menjenek ki szurkolni az útvonal mellé, biztassák tapssal, vagy akár csak egy jó szóval a nemzetközi futókaraván tagjait. A futókat frissítőállomások és zenei pontok is segítik majd.

– Különleges helyet foglal el a szívünkben a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. 40 éve, 1984-ben volt az első Budapest Maraton, ezt méltó módon szeretnénk megünnepelni az idei rendezvényen. A világ és benne a magyar főváros is rengeteget változott az elmúlt 40 évben, a célba érkezés öröme és élménye azonban örök. Azt kívánom minden résztvevőnek – sétáljon a legrövidebb távon, vagy fusson a profik tempójában a maratonon –, hogy sikerrel teljesítse a maga elé kitűzött célt, érezze jól magát, élvezze ki a fesztivál minden pillanatát, és a jövőben is mozogjon, sportoljon rendszeresen, mert jobb és mosolygósabb lesz tőle az élete – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

 

HÁTTÉR – mérföldkövek a 40 éves Budapest Maraton történetéből

1984.az első budapesti tömegmaratonra 18 országból érkeztek indulók, 25 nő és 625 férfi ért célba a 42 km-es távon
1993.első alkalommal haladta meg az indulók száma a 10 ezret (11 700 nevező)
2003.tíz különböző távon lehetett indulni, az esemény megkapta a Futás Napja nevet
2009.a SPAR lett a Budapest Maraton névadó szponzora
2011.először haladta meg a 15 ezret a nevezők száma (16 500)
először segítették utcai zenészek a futókat az útvonal mentén
elkezdődött a jószolgálati tevékenység, melyben 2023-ig összesen 209 millió forint gyűlt össze
2013.először haladta meg a 20 ezret a nevezők száma (21 302)
2015.több mint 7000 egyéni nevezés érkezett a maratonra, amely azóta is rekordnak számít
először rendeztek FODISZ esélyegyenlőségi futamot
2017.első alkalommal volt kétnapos a maraton fesztivál
először haladta meg a 30 ezret az indulók száma (32 000)
először indult 5 ezernél több külföldi
2018.részvételi rekord született 34 ezer nevezővel
2023.a koronavírus járványt követően új erőre kapott a rendezvény
először indultak városi túrák