ESG sajtóreggelit szervezett a Waberer’s
Kelet-Közép-Európa legnagyobb zöld flottája, a sofőröket környezettudatos vezetési stílusra ösztönző applikáció, az irodákat kiszolgáló napelemparkok: a Waberer’s Csoport, a régió logisztikai piacának meghatározó szereplője bemutatta az első, CSRD-irányelvnek megfelelő fenntarthatósági jelentését.
A Waberer’s, mint közérdeklődésre számot tartó nagyvállalat jogszabályi kötelezettségeinek megfelelően április 22-én tette közzé első alkalommal az új uniós, fenntarthatósággal kapcsolatos jelentéstételről szóló, CSRD irányelvnek megfelelő jelentését, emellett az ellátási láncok fenntarthatósági szempontú átvilágítására fókuszáló ESG törvény szerinti beszámolóját is elkészítette. Ezt júliusban egy sajtóreggelivel és kerekasztal-beszélgetéssel ünnepelték meg, ahol a szakmai partnereikkel és a sajtó munkatársaival osztották meg tapasztalataikat és jövőbeli terveiket.
Tóth-Patai Krisztina, a Waberer’s ESG és CSR igazgatója arról beszélt, hogy az esemény szervezésével az volt a szándékuk, hogy megosszák tapasztalataikat a partnereikkel, illetve a sajtó segítségével a szélesebb szakmai közösséggel. „Úgy gondoljuk, hogy egy olyan új és összetett területen, mint az ESG, különösen nagy jelentősége van a tudásmegosztásnak és a párbeszédnek. Célunk, hogy a logisztikai szektoron belül úttörőként segítsünk más vállalatokat az eligazodásban és közösen keressünk megoldásokra az ESG megfelelés kihívásaira”.
Bővebben az eseményről: https://waberers.com/sajtoszoba/hirek/a-waberers-bemutatta-elso-csrd-rendeletnek-megfelelo-fenntarthatosagi-jelenteset-es-esg-beszamolojat.html
A sajtóreggelin készült videó itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=fQhH4ZD8X98