Recsetár-Maioli Kinga
Szolgáltatásfejlesztési projektmenedzser
Kinga egyetemi MA, valamint Postgraduális diplomáit a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Kommunikációs Főiskolán szerezte Kommunikáció és Médiatudomány, illetve CSR Management szakokon. 10 év multinacionális és 6 év regionális, illetve globális vezetői tapasztalattal a háta mögött döntött úgy, hogy a szívének fontos „mellékállását” helyezi előtérbe. Miközben vezetői feladatai során a lean transzformációra, automatizációra és magas szintű operációra helyezte a hangsúlyt, mellette Kelet-Európai önkéntességi, illetve később fenntarthatósági vezetői funkciókat is ellátott. A civil szféra sem áll távol tőle, önkéntességi vezetőként számos projekt során dolgozott együtt szervezetek képviselőivel, elkötelezett a pro bono önkéntesség elterjesztése és vállalati kultúrába való integrálása mellett. Számos nemzetközi konferencián képviselte a GE kelet európai régióját a témában, illetve szerzett szakmai elismerést a vállalat számára. Kinga számára az egyéni felelősség, szemléletformálás és elköteleződés kiemelten fontos, hiszen a vállalatok döntéshozói pozícióiban is egyének állnak.