46 MILLIÓ FORINT SORSÁRÓL DÖNTHETNEK A MAGNET ÜGYFELEI
AZ ÖSSZEG JÓ TÁRSADALMI CÉLOKAT SEGÍT MAJD
A MagNet Bank kilencedik alkalommal biztosít lehetőséget ügyfeleinek, hogy társadalmi szervezeteket támogató kezdeményezésén – a Közösségi Adományozási Programon (KAP) – keresztül fontos ügyeket támogathassanak a bank profitjából. A MagNet Bank védjegyévé vált KAP programban 2018-ban összesen 46.675.733 forint keresi gazdáját. Az ügyfelek a bank felületein keresztül idén 61 projektre adhatják le voksaikat. A 2010-ben útjára indított kezdeményezés a MagNet Közösségi Bank működésének egyik alappillére, melynek során a Bank lemond éves nyereségének 10%-áról, hogy ügyfeleinek adja át a döntés jogát ennek felhasználásáról.
A MagNet évről évre egyenként értesíti ügyfeleit adózás utáni eredményéről, azt is hozzátéve, hogy maguk a címzettek pontosan hány forinttal járultak hozzá az így keletkezett nyereséghez. Az ügyfelek ez utóbbi 10%-áról – azaz mindenki a saját nyereséghányadáról – rendelkezhetnek, és döntésükkel alapítványokat, egyesületeket, fontos társadalmi ügyeket segíthetnek.
A KAP 2010. évi indulása óta eltelt időszakban eddig összesen 225.669.510 forintot osztott szét a MagNet 588 társadalmi projekt javára – mindezt összesen 187.452 ügyféldöntésen keresztül.
Az idei 46 millió Ft-os összegről összesen 39.000 ügyfélnek lesz lehetősége rendelkezni. A rendelkezési időszak 2018. május 14-én kezdődik, és mintegy másfél hónapig tart majd.
A MagNet közösségfejlesztési igazgatója, Molnár Csaba elmondta: „A civilek támogatása valójában olyan, mint társadalmi immunrendszerünk egészségben tartása, hiszen a civil kezdeményezések – bármilyen témában is tevékenykednek – sokat tesznek az életközösségünk különböző rétegeiben felbukkanó problémák enyhítéséért. Közösségi Bankként hiszünk abban, hogy ügyfeleink bevonásával, a mindennapokban apró tettek összeadódásával sokat tehetünk embertársainkért és környezetünkért. Programjaink, szolgáltatásaink ezekhez a mindennapi, felelős döntésekhez biztosítják a teret és az eszközöket. Reméljük, hogy sokan élnek ebben az évben is a Bank által nyújtott lehetőséggel. Tapasztalataink szerint a MagNet közösség tagjai szívesen és elkötelezetten állnak a Bank által szervezett összefogás útjára.”
A Közösségi Bank ügyfelei személyesen, telefonon, Netbankon és a Bank weboldalán keresztül egyaránt rendelkezhetnek a rájuk eső nyereséghányadról. Itt tájékozódhatnak a választható projektekről, majd itt követhetik nyomon azt is, hogy a kedvenc szervezetük által gyűjtött támogatás miként növekszik napról napra. A rendelkezések alapján összegyűlt támogatásokat a MagNet ezt követően, július elején utalja át a szervezeteknek.
A jövőben a programban résztvevők listája a korábbi évekhez hasonlóan tovább bővülhet. A Bank a kap@magnetbank.hu címen egész évben várja a javaslatokat, hogy a jövőben mely civil szervezeteket érdemes bevonni a támogatandók körébe, míg a pályázásra ősszel a Bank honlapján kerül sor.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!