A jövőnek építünk – Együtt a fővárosi erdőkért!

Az év végéhez közeledve vállalatunk is visszaemlékszik, számot vet de főként a jövőbe tekint.

Ennek egy, már hagyományos módját választottuk idén is:

ügyfeleink, partnereink és dolgozóink segítségét kértük kezdeményezésünkhöz, melynek keretében fák elültetésével közösen ajándékoztuk meg a természetet és próbáltuk csökkenteni az ökológiai lábnyomunk. Közös cselekedetre kértük fel őket, hisszük, hogy már egy kisebb volumenű terület parkosításával is számottevő eredményt lehet elérni, hiszen egy átlagos méretű fa közel 22 kg CO2-t képes megkötni évente.

Eseményünk szakmai partnere a Jövő Öko Nemzedéke Alapítvány volt, akik az előnevelt csemeték és cserjék rendelkezésre bocsátása mellett a tökéletes, rekultiválásra váró XVIII. kerüli terület megtalálásában és a szakmai előkészítésben, kivitelezésben is a segítségükre voltak. Annak érdekében, hogy az elültetett fák még unokáink javát is szolgálják, szigorú utókövetésben és monitorozásban részesülnek, melyet a Pilisi Parkerdő vállalata biztosít az elkövetkező években.

Bízunk benne, hogy együtt, közös erővel, hatalmas elkötelezettséggel, évről évre egyre nagyobb mértékben járulhatunk hozzá a fenntarthatóbb jövőhöz!

Köszönjük ügyfeleink, partnereink és munkavállalóink tenni akarását!

 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?