Mit tett a MOL a munkavállalóinak megóvása érdekében?

 A MOL a járvány európai megjelenésétől kezdődően folyamatosan nyomon követi a vírus terjedését, védelmi működését pedig már márciusban bevezette.

 

 

 

 

Az első intézkedések

  • Első lépésként utazási korlátozást, majd tilalmat rendeltünk el az érintett országokra vonatkozóan.
  • Külön intézkedéseket hoztunk azon kollégák esetében, akik olyan országban jártak, ahol már korábban megjelent a koronavírus (például két héten keresztül otthoni munkavégzés).
  • Arra bátorítottuk kollégáinkat, hogy kerüljék a tömegközlekedést és használják saját gépjárművüket vagy a MOL flotta járműveit.
  • Felszólítottuk a kollégáinkat, hogy tartsák meg a szükséges fizikai távolságot egymás között, kerüljék az érintkezést, és a megbeszélések szervezésénél helyezzék előtérbe az digitális technikai adta lehetőségeket.
  • A magyarországi terjedést megelőzően elkezdtük kidolgozni higiéniai szabályainkat (többek között az alapvető higiéniás viselkedésre, ajtó-nyitásra, víz-vételezésre, kézhigiénére, ruhatisztításra, az archoz nyúlás elkerülésére, a műszakok közötti takarításra, az irodák és a közös használatú helyiségek takarítására, a töltőállomások takarítására, a gépjárművek takarítására vonatkozóan) melyet mind a töltőállomások dolgozói, az üzemi személyzet és az irodai munkavállalók számára kötelezővé tettünk, a létesítmény gazdálkodási szervezet és a beszállítóink mellett.
  • Szigorítottuk a takarítási követelményeket.
  • A fentieken felül további szigorú protokollokat dolgoztunk ki a „front office” munkavállalók hatékony védelme és a munkaengedélyeztetési folyamat higiéniai követelményeinek javítása érdekében. Protokollt alakítottunk ki a az orvosi- és védőmaszkok, valamint a védőkesztyű viselésére is.
  • Az elkerülhetetlen személyi kontaktusok miatt plexi védőket szereltünk fel töltőállomásaink pultjaira, valamint mind a termelésben dolgozóktól, mind a beszállítóinktól megköveteljük a védőmaszkok viselését és a létszám minimalizálását.
  • A nagy létszámú eseményeinket elhalasztottuk.
  • Már a vírus magyarországi megjelenését követő néhány napon belül megkezdtük a beszállítóink és a saját dolgozóink hőmérővel történő mérését, hogy kiszűrjük az esetlegesen már megbetegedett kollégákat.
  • Március 16-tól minden olyan munkatársunk otthonról dolgozik, aki csak teheti.

Áprilisban magasabb védekezési fokozatra kapcsoltunk 

  • Áprilistól saját költségünkön biztosítjuk a rendszeres koronavírus-szűrést minden olyan munkatársunk számára, akiknek mindenképpen be kell járnia dolgozni. A vizsgálatokhoz PCR vírustesztet és antitest gyorstesztet alkalmazunk, és folyamatosan nyomon követjük a járvány terjedését, hogy szükség esetén további óvintézkedéseket tudjunk elrendelni. Fertőzésgyanú esetén nagyon szigorú protokollt követünk, az érintett munkatársakat azonnal elkülönítjük.
  • Folyamatosan nyomon követjük a nemzetközi, a hazai fejleményeket annak érdekében, hogy maximális erővel tudjuk segíteni a védekezést.
  • Napi kapcsolatot tartunk fenn a hazai hatóságokkal, valamint a foglalkozás egészségügyi szolgáltatókkal, hogy megteremtsük a lehető leggyorsabb információ áramlást és a leghatékonyabb védekezési lehetőséget.
  • Minden megtettünk és megteszünk annak érdekében, hogy a védekezéshez szükséges eszközöket biztosítsuk (kézfertőtlenítő folyadékok, felületfertőtlenítő folyadék, orvosi maszkok, FFP2-es és FFP3-as maszkok, teljes overálok, védőkesztyűk, infra hőmérők).
  • A MOL-LUB kézfertőtlenítő és felületfertőtlenítő gyártásra állt át, hogy a piaci és a MOL-ban jelentkező hiányokat pótolja. A MOL minden munkavállalója számára egy két literes kézfertőtlenítőt juttat el, ezzel is növelve a MOL-os családok biztonságát, egészségét.
  • A válságkezelés részeként többféle szolgáltatás is felajánlunk a MOL Magyarország munkatársainak. Akik valamilyen élethelyzeti, életvezetési nehézséggel, érzelmi elakadással küzdenek igénybe vehetik a Mental Hygi névre keresztelt online mentálpszichológiai szolgáltatásunkat, ahol képzett szakemberek segítik munkatársainkat. Továbbá online-pszichológus szolgáltatás is elérhető azon munkavállalóink számára, akiknek szükséges lehet egy mélyebb beszélgetés.

A fenti szigorú intézkedéseken kívül folyamatosan vizsgáljuk, hogy milyen további eszközökkel, szolgáltatásokkal tudjuk támogatni a munkavállalóinkat , és megvédeni egészségüket.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?