UNICEF konferencián formált szemléletet a Carbon.Crane

Az UNICEF Klímahősök Konferencia technológia karbonlábnyomával foglalkozó paneljében Huszics György, a Carbon.Crane társalapítója és vezetője beszélt a 13-18 éves fiataloknak a digitális eszközök karbonkibocsátásáról és energiahatékonyságáról.

A rendhagyó kerekasztal során a fiataloknak lehetőségük volt a helyszínen felmérni a közösségi média tevékenységük karbonlábnyomát okostelefonjaik segítségével. Az összesített eredményt – éves szinten több, mint 20 tonnát – a szakértő interaktív vizualizáció segítségével tette azonnal láthatóvá a résztvevők számára – és nem kis megdöbbenésére.

A világszervezet hazai tagozatának legnagyobb eseményén a szervezők közel 1500 főt, elsősorban az általános iskolák felsőtagozatosait és középiskolásokat láttak vendégül. A technológiai panel résztvevőiként Szabó Péter, a Microsoft ügyvezetője, Dr. Márton András, a Corvinus egyetem adjunktusa, fenntarthatósági szakértő osztották még meg véleményüket és tapasztalatainkat, a beszélgetést moderátorként Bársony Anna, az UNICEF Fiatal Nagykövete vezette.

A kerekasztalt követően a Carbon.Crane szakértői helyszíni workshopot tartottak az érdeklődő diákoknak és tanároknak. Az interaktív foglalkozáson a digitális karbonlábnyommal kapcsolatos kérdésekre kaphattak választ a résztvevők, illetve lehetőségük volt kipróbálni a professzionális eszközöket és tippeket kaptak a telefonjuk energiahatékonyságának javítására.

A Carbon.Crane 2023-ban fejlesztette ki és tesztelte 4 hazai egyetem közreműködésével edukációs programját. A CarbonClass 2024-ben már országosan elérhető volt a partneregyetemek számára. Az eredeti interaktív workshop formátum mellett időközben elkészült a vállalatok belső képzési programjába szánt, és a fiatalabb korosztályt megszólítani képes rövidített, játékosabbra hangolt változat is. Utóbbit elsőként az UNICEF konferencia résztvevői ismerhették meg.

Budapest, 2025.04.09.