Még mindig népszerű a Tesco helyi közösségeket támogató programja, melynek aktuális, hetedik fordulójában összesen 381 szervezet pályázott a 400, 200 és 100 ezer forintos támogatásért. A pályázatokat a korábbi évekhez hasonlóan most is a Effekteam Egyesület független szakértői bírálják el, és juttatják tovább az áruházi szavazási szakaszba, ahol a vásárlók kezében lesz a döntés, melyik szervezet mekkora támogatást kapjon. Emellett most először a független szakértők szakmai szempontok (kidolgozottság, innovativitás, kreativitás és fenntarthatóság) alapján egy pályázót különdíjra javasolnak.
A nevezők 61 körzetben nyújthatták be pályázatukat az alábbi kategóriákban: a környezet megszépítésére, illetve a helyi közösségi élet előmozdítására irányuló kezdeményezések támogatása; oktatás, képességfejlesztés rászoruló gyermekek, fiatalok és felnőttek számára, valamint egészséges életmód és egészségmegőrzés. A mostani fordulóban a legtöbb pályázat ismét a helyi közösségek megszépítésére, illetve a közösségi élet előmozdítására vonatkozó kategóriában érkezett.
A szavazási szakaszba jutott pályázatokra 2020. január 20. és február 16. között szavazhatnak a vásárlók úgy, hogy a vásárlásoknál kapott zsetont az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtőkbe dobják a számukra legszimpatikusabb kezdeményezés mellé. A Tesco valamennyi, a szavazási szakaszra bejutott szervezetet támogatja 400, 200, valamint 100 ezer forinttal, a szavazatok számának függvényében. A nyertes szervezetek listáját és az elnyert támogatási összegeket 2020 márciusában hirdetik ki.
A vállalat „Ön választ, mi segítünk” programjának célja a helyi közösségek támogatása, a pályázó szervezetek eddig több mint 190 millió forint támogatást nyertek fejlesztéseik megvalósítására. Így a Tescónak köszönhetően az előző években többek között számos település kaphatott például életmentő eszközöket, Duna-parti pihenőt, vagy szervezhetett elsősegélynyújtó tanfolyamokat, állat- és környezetvédő programokat, valamint a fiataloknak szóló drogprevenciós előadásokat.
A beérkező pályázatok listája megtekinthető a www.tesco.hu/kozosseg oldalon.


A KPMG kiberbiztonsági szakemberek kezdeményezésének célja a fiatalok oktatása a kiberbiztonság és az internetes kockázatok fontosságáról. Az osztálytermi oktatások elsődlegesen a világszerte elismert nemzetközi kiberbiztonsági tudatosság hónap (október) részeként zajlanak. Önkéntes szakértői csapatunk, együttműködésben a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkatársaival számos középiskolába, a leginkább veszélyeztetett fiatalokhoz látogat el, ahol a kiberbiztonság fontosságára hívják fel a figyelmet. A program útmutatásként szolgál a személyes adatok kezeléséhez, a közösségi média alkalmazásához, az online játékok és az okostelefonok biztonságos használatához. A 

2019. november 19-én a Csodák Palotája Tudománymozaik 4.0. pályaorientációs tudományfesztiválján vettünk részt. A programjaink központi gondolata szintén a körfogásos gazdaság volt, vagyis azt szerettük volna megmutatni, hogy hogyan tud az alkalmazott kutatás hozzájárulni a körforgásos gazdaság megvalósulásához. A résztvevők különböző játékokon keresztül megismerkedhettek a kritikus nyersanyagokkal, megnézhettek egy ezzel összefüggő izgalmas és látványos kísérletet, illetve megtudhatták, hogyan válhatnak nyersanyagnagykövetekké az
A Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódó programjaink legszélesebb körnek szóló állomása a november 23-án, a Szimpla Kertben megtartott „Hulladékcsökkentés a hétköznapokban – Légy környezettudatos!” c. rendezvény, amelyen megmutattuk, hogyan lehet a hétköznapi hulladékot újrahasznosítani vagy miként lehet csökkenteni az élelmiszerhulladékot. Olyan fiatal kutatókkal lehetett találkozni, akik elkötelezett nagykövetei a környezettudatos szemléletnek. Az érdeklődők kipróbálhatták, milyen ékszereket készíthetnek PET palackokból, hogyan kell házilag ajakírt előállítani, hogyan frissíthetik fel régi, rozsdás fémtárgyaikat, vagy hogyan kelthetik új életre ruháikat. A kezdeményezéshez a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. is csatlakozott, hozzájárulva a környezettudatosabb szemlélet kialakításához. A program része volt az „Újrahasználat szerepe a körforgásos gazdaságban” címmel tartott workshop is. Az interaktív beszélgetés egy gondolatébresztő előadással kezdődött, amelyből a résztvevők képet kaphattak az Európában keletkező hulladékok mennyiségéről, illetve arról a szomorú tényről, hogy ennek milyen kis hányadát hasznosítjuk újra. Az előadáson fókuszba került az újrahasználat, azon belül is az újrahasználati központok, amelyeknek a létjogosultságát intézetünk