A BCSDH üzleti ebédjén, október 7-én vették át oklevelüket „A jövő vezetői” program 2025-ös évfolyamának végzettjei. A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) „A jövő vezetői” programjában az idei 38 résztvevővel együtt már több, mint 370 vezetőt foglal magába „A jövő vezetői” program Alumni szervezete.

„Minden embernek legalább egy dologban korlátlan hatalma van. Ez nem más, mint saját maga. Soha nem volt olyan fontos, hogy magunkba nézzünk, és változtassunk. Változtassunk azok helyett is, akik nem akarnak. Úgy gondolom, hogy ebben „ A jövő vezetői” program egy kiemelkedő lehetőség a vállalatok számára, hogy a tehetséges fiatal vezetőik olyan irányba vezessék a céget, ami valóban egy boldogabb, környezeti szempontból is fenntarthatóbb és gazdaságilag is sikeres világba vezet. ” – mondta el Márta Irén a BCSDH igazgatója.

Nagy Z.Laszlo nagyzl@nagyzl.hu

 

A BCSDH tagvállalatainak – különböző szakterületekről érkező – fiatal vezetői és egy fő egyetemista ösztöndíjasunk alkották a program 12. évfolyamát. A szakmai napok során a résztvevők nem csupán elismert szakértőktől, hanem gyakorló vezetőktől tanulhatják az etikus működést, stratégiát, fenntarthatóságot egy sokszínű csoportban, miközben kívül és belül megismerkedhetnek a mentorvállalatokkal. Évfolyamonként több, mint hetven mentor: vállalatvezető, civil, tudományos és vállalati szakértő segíti, hogy a résztvevők minél több nézőpontból ismerhessék meg az üzleti szféra lehetőségeit.

Nagy Z.Laszlo nagyzl@nagyzl.hu

 

„A program egyik különlegessége és erőssége, hogy mindig nagyon aktuális, mindig nagyon releváns, hiszen előadóink a vállalatvezetőink közül és szakértőink közül kerülnek ki. A vállalatvezetők pedig olyan őszinteséggel beszélnek karrierútjukról, vezetői dilemmáikról, ami szintén egyedülálló. ” – mondta Szederkényi Zita, a program vezetője.

A napok során a BCSDH „A fenntartható vállalatvezetés irányelvei” egy-egy pontját, annak elméleti hátterét és vállalati gyakorlatát járják körbe (Stratégiai megközelítés, Felelős vállalatirányítás, Alapértékek tisztelete, Környezeti felelősségvállalás, Partnerség az érintett és érdekelt felekkel, Etikus és Átlátható működés, illetve az immár négy éve bevezetett Fenntartható termékek, szolgáltatások és innováció).

Nagy Z.Laszlo nagyzl@nagyzl.hu

Gratulálunk a résztvevőknek a program elvégzéséhez !

Köszönjük a program 2025-ös támogatóinak:

Kiemelt támogatók: Euroapi Hungary Kft., Yamazaki Mazak Magyarország, Richter Gedeon Nyrt.

Támogatók: Ayvens Magyarország, Eisberg Hungary Kft., Greenpro Zrt.

„A jövő vezetői” program szakmai napok karbontudatos megvalósításának támogatója: Ayvens Magyarország

Az Ösztöndíj Program 2025-ös kiemelt támogatója az Auchan Magyarország Kft.

 

Új mérföldkőhöz érkezett a Vadvirágos Budapest Program. Szombat óta a szélesebb nyilvánosság számára is elérhető a kétféle Budapest Magkeverék, amelyek összetételét a Budapesti Közművek FŐKERT Kertészeti Divíziójának szakemberei az elmúlt év során dolgozták ki. Az ökológusok és a Fővárosi Önkormányzat Tájépítészeti osztályának bevonásával összeállított magkeverékek képesek egy önálló növénytársulást létrehozni vagy a meglévő gyepet átalakítani.

Forrás: Budapesti Közművek

Szeptember 27.-én, a Tabánban mutatkozott be a szélesebb nyilvánosság előtt a Budapest Magkeverék. A Budapesti Közművek FŐKERT Kertészeti Divíziójának rendezvényén az érdeklődő látogatók, kerttulajdonosok már meg is vásárolhatták a magkeveréket. A termékfejlesztés során a szakemberek a szakmai szempontok, és a várható felhasználói igények alapján kétféle keverék megalkotását tűzték ki célként.

A Biodiverz RÉT elnevezésű mixtúra 49 őshonos, szárazságtűrő virágzó évelőt és fűfélét tartalmaz. A KERT elnevezésű keverékben 18 őshonos egynyári- és évelőfaj magjait találjuk, melyek egész nyáron díszítenek színes virágaikkal.

Forrás: Budapesti Közművek

A magkeverékekben megtalálhatók az olyan jól ismert növények magjai, mint a pipacs, a búzavirág, vagy a lándzsás útifű, míg a barázdált csenkesz, a nagyvirágú fényperje vagy a sebforrasztó zsombor tapasztaltabbak számára is újdonság lehet. A FŐKERT honlapján részletes tájékoztató olvasható a szakszerű vetésről, és a magkeverékek valamennyi alkotóeleméről.

A sok látogatót vonzó tabáni rendezvényen az érdeklődők kertészeti szaktanácsokat is kérhettek, a helyes gyepkezelést szakmai bemutató segítette, közelről bemutatkoztak a FŐKERT Divízió távirányítású, speciális célgépei és szemléletformáló gyereksarok is várta a kisebbeket.

Forrás: Budapesti Közművek

A bemutatóval lezárt termékfejlesztéssel a Budapesti Közművek célja, hogy a biológiai sokféleséget növelő, a gyepszintet gazdagító, emellett a klímaváltozásnak is jobban ellenálló, teljesen hazai termesztésű és kiszerelésű, hazai kifejlesztésű keverék kerüljön a fővárosiakhoz. A Budapest Magkeverék elterjedése révén gyógyítja Budapest talajait, és segít alkalmazkodni a változó klímához.

Az egyedi tervezésű, virágmintás papírtasakba csomagolt magkeverékek a BKM ügyfélszolgálati irodáin is elérhetők lesznek, alkalmazásuk a magánkertekben is hozzájárulhat az utóbbi időszakban a fővárosi zöldterületeken már megjelent ökologikus szemlélet térnyeréséhez.

PR és Kommunikációs Igazgatóság, Budapesti Közművek

Nagyszámú kiemelkedő pályázat érkezett a 2025-ös Fenntartható jövőért díjra. A Fenntartható Fejlődési Célok elérése és a rendszerszintű változások érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítmény elismerésére született díjat – a szakmai zsűri döntése alapján – az egyes vállalati kategóriákban a Grundfos, a Heineken és a Lidl nyerte. Fazekas László (MVM) és Semsei Rudolf (Semsei Gastronomy) érdemelte ki a Változásvezető, Rakó Ágnes (KPMG) és Topolcsik Melinda (Bridgestone) pedig a Vezető nő díjat. A díjak ünnepélyes átadására a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) október 7-i üzleti ebédjén került sor.

Nagy Z.Laszlo nagyzl@nagyzl.hu

Márta Irén, a BCSDH igazgatója, a szakmai zsűri tagjaként kifejtette: „A 2025-ben kilencedik alkalommal meghirdetett Fenntartható jövőért díjra nagyszámú magas színvonalú pályázat érkezett. Soha nem volt olyan fontos, hogy a vezetők, vállalatok a rendszerszintű változások élére álljanak. Változtassanak azok helyett is, akik nem akarnak. Bármennyire is a körülvevő világ éppen nem a kedvez ezeknek a folyamatoknak, a klímaváltozás hatásai már most súlyosan érintik és folyamatos kihívások elé állítják a vállalatokat. Ez még inkább a gyors cselekvésre, a rendszereink fenntarthatóbbá történő átalakítására kell, hogy ösztönözzön bennünket. A Fenntartható jövőért díjat ebben az évben is azokra a területekre összpontosítva hirdettük meg, ahol a rendszerek átalakítására a legnagyobb hatása van a vállalatoknak. A pályázatokat olvasva jó látni, hogy egyre több olyan vezető van, aki személyes példamutatásán keresztül nemcsak a vállalata, hanem akár egész ágazatok, de magára az üzleti élet fenntartható működésére is nagy hatással van.

Nagy Z.Laszlo nagyzl@nagyzl.hu

A Dr. Bartus Gábor, Krizsó Szilvia, Márta Irén, Pogány Éda, Salgó István és Prof. Dr. Ürge-Vorsatz Diána alkotta 6 tagú szakmai zsűri választotta ki a díjazottakat.

 

A Fenntartható jövőért díj 2025-ös nyertesei:

A VÁLTOZÁSVEZETŐ DÍJ:

Nagy Z.Laszlo nagyzl@nagyzl.hu

Fazekas László
gazdasági vezérigazgató-helyettes
MVM Zrt.

Fazekas László elkötelezett, felelősségteljes vezetőként a vállalaton belül a fenntarthatósági és ESG folyamatok motorja. Egy stratégiai ágazatban kulcsszereplő vállalatban.

 

 

 

 

Nagy Z.Laszlo nagyzl@nagyzl.hu

Semsei Rudolf
tulajdonos, ügyvezető igazgató
Semsei Gastronomy

Semsei Rudolf innovatív, felelős cégvezetőként, személyes elkötelezettséggel a fenntarthatóság iránt élenjáróként mutatja az utat egy egész szektor számára.

 

 

 

 

VEZETŐ NŐ DÍJ:

 

Nagy Z.Laszlo nagyzl@nagyzl.hu

Rakó Ágnes

ügyvezető igazgató, partner, a tanácsadási üzletág társvezetője

KPMG Tanácsadó Kft.

Rakó Ágnes példamutató vezető, a digitalizáció, a kollaboráció és a tudásmegosztás elkötelezettje, akinek kiemelkedő szerepe van az inkluzív vállalati kultúra terjesztésében.

 

 

 

Topolcsik Melinda
Ügyvezető igazgató, gyárigazgató, elnök

Bridgestone Tatabánya

 Topolcsik Melinda innovatív első számú vezetőként jelentős hatással van a vállalat hazai fenntartható működésére, emberközpontú vezetése garancia arra, hogy tevékenységük a jövő generáció érdekeit is figyelembe veszi.

A díjazott egy későbbi időpontban fogja személyesen átvenni a díját.

 

 

ÜZLETI MEGOLDÁS DÍJ:

Klímavédelem és adaptáció kategória

 

Nagy Z.Laszlo nagyzl@nagyzl.hu

HEINEKEN Hungária – Net Zero Production Program

Fontos kezdeményezés, amely egy ambiciózus dekarbonizációs cél érdekében a saját belső megoldásra összpontosít új technológiák bevezetése által, szoros partneri együttműködésben a beszállítóval.

A díjat Nikos Zois vezérigazgató vette át.

 

 

 

 

Biodiverzitás megőrzése és helyreállítása kategória

Nagy Z.Laszlo nagyzl@nagyzl.hu

Grundfos Magyarország Gyártó Kft. – Zöld Jövő Innováció

Komplex és releváns biodiverzitás programot valósít meg a gyárai területén és tágabb környezetében, a valódi igényekre reagálva, példaértékű érintetti bevonással és edukációs hatással.

A díjat Gärtner Szilvia a Grundfos EHS Supervisora vette át.

 

 

 

 

A VÁLLALATI TRANSZFORMÁCIÓ DÍJ:

 

Nagy Z.Laszlo nagyzl@nagyzl.hu

LIDL Magyarország

Példamutatóan halad az energia, a termékek, illetve a belső edukáció terén is ambiciózus fenntarthatósági céljai felé. A hazai kiskereskedelem kulcsszereplőjeként rendszerszintű fejlődése komoly iránymutatást jelent az egész szektor számára.

A díjat Dr. Kaibinger Tamás cégvezető és Seregi Szabina CSR vezető vette át.

 

 

 

 

A díj idei fő támogatói: Carbon.Crane, Essity, K&H, SPAR A Vezető nő kategória támogatója: Henkel és a McDonald’s voltak.

A BCSDH karbontudatos rendezvényeinek támogatója: az Ayvens.

 

Az éghajlatváltozás üzleti életre gyakorolt hatása a távoli fenyegetésből mindennapjaink részévé vált. Ma már az üzletfolytonosság a tét. A vállalatoknak nem elég a klímaváltozás megfékezésével foglalkozniuk, ezzel párhuzamosan alkalmazkodniuk is kell. Erről szólt a BCSDH 2025. október 7-én tartott üzleti ebédje, amelynek fókuszában a klímaalkalmazkodás állt.

A rendezvényen, a Fenntartható jövőért díj átadásával idén négy kategóriában ismerték el a fenntarthatóság területén kiemelkedő vezetőket, vezető nőket és üzleti megoldásokat.

Budapest, 2025. október 7. – A klímaváltozás fizikai hatásai már most zavarokat okoznak a működésben, az ellátási láncokban és növelik a vállalkozások költségeit világszerte veszélyeztetve azok pénzügyi teljesítményét. Az éghajlattal összefüggő katasztrófák gazdaságköltségei 2000 óta több mint kétszeresére nőttek.

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) üzleti ebédjén került sor annak a három pontos ajánlásnak és a hozzákapcsolódó négy pontos javasolt akciótervnek a bemutatására, amely az üzleti világnak segít lépéseket tenni a klímaalkalmazkodás területén.

Az eseményen a magyar GDP mintegy 40%-át megtermelő 155 tagvállalatot tömörítő szervezet idén kilencedik alkalommal adta át a Fenntartható jövőért díjat Változásvezető, Vezető nő, Üzleti megoldás és Vállalati transzformáció kategóriában.

Nagy Z.Laszlo

Az éghajlathoz való alkalmazkodás nem pusztán választás kérdése, hanem üzleti és stratégiai szükségszerűség. A vállalatoknak testreszabott, jövőbiztos megoldásokra van szükségük, ami azt jelenti, hogy nekik kell vezetniük az ezirányú innovációt. Erről beszélt előadásában Georgia Rolfe, a Cambridge Consultants szervezetének, a Capgemini mélytechnológiai központjának, a fenntartható technológiák vezető tanácsadója.

„A viharoktól az árvizeken át az aszályokig az éghajlati változások már most is formálják gazdaságunkat. Azok a vállalatok lesznek a következő évtized vezetői, amelyek nemcsak a túlélésre törekednek, hanem képesek alkalmazkodni és innoválni. A jövő útja az innováció és a technológia erejében rejlik, amelyek révén a rezilienciát beépíthetjük az alapstratégiába.” – fejtette ki Georgia Rolfe.

Nagy Z.Laszlo

Az éghajlatváltozás veszélyei – mint a vízellátás zavarai, a tárgyi eszközök károsodása és a munkaerő termelékenységének csökkenése hatására a vállalatok költségei emelkednek, míg működési hatékonyságuk csökken. A BCSDH 2025 elején publikált Towards Net Zero kutatása szerint míg a vállalatok 91%-a érzékeli a klímaváltozás hatásait, csupán 16 %-uknak van klímaalkalmazkodási akcióterve. A vállalatoknak sürgősen újra kell gondolniuk klímaellenálló-képességüket és alkalmazkodási terveiket, hogy megvédjék hosszú távú éleképességüket, üzleti és társadalmi értékeiket.

Nagy Z.Laszlo

Bevezető gondolataiban ifj. Chikán Attila, a BCSDH elnöke kiemelte: „Az alkalmazkodás azonban nemcsak a kockázatok elkerülését jelenti, hanem lehetőséget is. Minden klímaalkalmazkodásra és rezilienciára irányuló fejlesztésekre fordított egy dollár több mint tíz dollár hozamot hoz tíz év alatt. Amikor egy vállalat az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásba fektet be, támogatja a munkavállalóit és az érintett közösségeket, egyúttal a saját működését teszi még ellenállóbbá. Hozzájárul a kiszámíthatóbb és ezáltal versenyképesebb ellátási láncok létrejöttéhez. Az ellenálló képességbe való befektetés megnyitja az utat a technológiai és működési innováció, az intelligensebb, előrelátóbb tervezés és a hosszú távú értékteremtés előtt is.”

A kockázatok és lehetőségek felismerésében, a cselekvés beindításában kívánja segíteni a vállalatokat a BCSDH Time to Transform 2030 programja a klímaalkalmazkodás területén is.

A témában megfogalmazott ajánlások és az akciók egy átfogó szakmai együttműködés eredményei a téma meghatározó szakértőinek és a tagvállalatok vezetőinek és szakértőinek a bevonásával.

 

AJÁNLÁS JAVASOLT AKCIÓTERV
I. A megváltozott klímához történő alkalmazkodás integrálása az üzleti stratégiába, az irányításba és a működésbe 1. Azonosítsák a vállalatra gyakorolt kockázatokat rövid és hosszú távon, beleértve az emberi egészség és a víz témakörét is.
2. A klímakockázati elemzés, melynek szerves része a klímaalkalmazkodás, terjedjen ki az érzékenységre, kitettségre és hatásokra, lehetőségekre (mérés, célkitűzés, akciók, visszamérés).
II. A belső pénzügyi döntéshozatal összehangolása a rugalmas alkalmazkodási tervvel

 

3. A pénzügyi döntéshozatal során határozzák meg és biztosítsák a klímaalkalmazkodáshoz és átálláshoz szükséges erőforrásokat.
III. Érintettek bevonása és integrálása a folyamatba a hatás kiterjesztéséért és a közös cselekvésért 4. A klímaalkalmazkodási folyamatot terjesszék ki a teljes értékláncra a legújabb technológiák, tudományos eredmények és kutatások alkalmazásával.

Nagy Z.Laszlo

Mi lehet a hajtómotorja a valódi, rendszerszintű változásnak? Milyen személyes elköteleződés mozgatja azokat az inspiráló vezetőket, akiknek egész életét áthatja a fenntarthatóság? Mi az, amitől inspiráló példaképek lehetnek? Ők miben látják azt a momentumot, amitől létrejön a cselekvés? – állt annak a kötetlen beszélgetésnek a fókuszában, amelyben Báthory Balázs a MARKET Építő Zrt. innovációért és stratégiai fejlesztésekért felelős vezérigazgató-helyettese, Dr. Bodnár Viktória, az IFUA Horváth&Partners Kft. ügyvezető partnere, Gazsi Zoltán az Eisberg közel 20 év után idén leköszönt vezetője, a Kék Zóna Közösség alapítója, vezetője valamint Hodik Tibor a Progressive reklámügynökség ügyvezető partnere és a natu csoport alapítója és vezetője járta körbe ezt a témát.

Köszönjük az Üzleti ebéd támogatóinak:

A Time to Transform 2030 program idei főtámogatója: a Nestlé.

A BCSDH karbontudatos rendezvényeinek támogatója: az Ayvens.

Hogyan építhetők be „A jövő vezetői” program során szerzett ismeretek a vállalati működésébe? Mit jelent az értékalapú vállalati működés a mindennapokban? Mitől lesz valaki jó vezető? Mit üzennek a jelen vezetői a követő vezetői generációnak? Mit jelent a húsz éves csúszóátlag? Miért fontos az albedó? – többek között ezeket a kérdéseket is körbejárták a résztvevők „A jövő vezetői” program utolsó szakmai napján a Grundfos Magyarország Gyártó Kft.-nél Tatabányán, ahol Szundy Olivér országigazgató köszöntötte őket.

A program a projektmunkák bemutatásával kezdődött. A csapatok a szakmai zsűrinek 7-7 percben mutatták be projektjeiket, amelyeket a klímaalkalmazkodás témakörében dolgoztak ki az év során.

 

A zsűrizést Kelemen Attila (elnök-vezérigazgató, ProSelf International) zsűri elnöknek, Báthory Balázsnak (innovációkért és stratégiai fejlesztésekért felelős vezérigazgató-helyettes, Market Zrt.), Hódosy Bélának (stratégiai és fenntarthatósági főosztályvezető, BKM), Szederkényi Zitának („A jövő vezetői” programvezető, BCSDH) és Török Lászlónak (ügyvezető igazgató, Mazak) köszönhetjük. A zsűri gratulált a csapatoknak és kiemelte, hogy az évfolyamnak a kiválasztott különböző projekttémákon keresztül sikerült jól megragadnia a klímaalkalmazkodás egyes releváns kérdéseit, ezzel is kézzelfoghatóbbá téve a témát.

A délelőtt folyamán Dr. Wassen Barbara, klímaügyekért és klímadiplomáciáért felelős utazó nagykövet előadását hallgatták meg, aki előadását olyan információk és alapvetések bemutatásával kezdte, amelyek segítik a jelen klímahelyzet mélyebb megértését.  Beszélt a 1,5 fokos dilemmáról, arról, hogy a felmelegedés 1,5 °C-on történő megállításának célja és a jelenlegi politikák között lévő hiányt mi okozza és mit kellene tennünk ennek csökkentésére. Számos szemléltető statisztikát hozott a mért kibocsátásokkal kapcsolatban és rávilágított a mindennapjaink során is alkalmazható kibocsátáscsökkentési lehetőségekre. Előadásának zárásaként beszélt a klímahelyzet hazai kontextusáról és Magyarország klíma- és energiapolitikájáról.

„A jövő vezetői” program utolsó, mélyítő napján mindig nagy hangsúlyt kap az, hogy miként implementálhatják a résztvevők a program során tanultakat a vállalataiknál, és melyek azok a fő értékek és gondolatok, amelyeket vezetőként szeretnének tovább vinni.  Márta Irén, a BCSDH igazgatója megosztotta útravaló gondolatait az évfolyammal, amely során a megszerzett komplex gondolkodásmód használatára bíztatta a résztvevőket, hogy ez kísérje őket a jövőben megoldandó problémák során, hogy fenntartható, felelős gondolkodásukkal pozitív hatással legyenek vállalataik működésére és környezetükre is.

A folytatásban Török Lászlóval, a Mazak ügyvezető igazgatójával következett beszélgetés vezetői karrierútjáról, és a különböző nemzetek vállalati kultúrájának különbségeiről és az ezek sokszínűségében rejlő lehetőségekről.

A folytatásban a Grundfos két gyártóegységét járták be a résztvevők Nedermann Tímea, Senior Maintenance Engineer és Kopacz Géza, Senior Plant Manager, CBS gyár vezető kalauzolásával. A bejárás során bepillanthattak néhány gyártási mozzanatba, miközben a bejárást vezető szakértők több, a munkaszervezés hatékonyságát elősegítő folyamatot is megosztottak velük. Külön figyelmet fordítottak arra is, hogy megmutassák, a vállalat emberközpontú értékrendje és a fenntarthatóság miként jelenik meg a gyártási folyamatok és működés során.

A szakmai napok hagyományaként vendéglátó házigazdánk elsőszámú vezetőjével, Szundy Olivér országigazgatóval beszélgettek a résztvevők vezetői karrierútról, az értékalapú céges kultúráról és a változások esetén is a lehetőségek meglátásának fontosságáról.

A nap végén először a résztvevők, majd Szederkényi Zita programvezető is összefoglalta a közösen eltöltött szakmai év főbb történéseit és legemlékezetesebb pillanatait, valamint fény derült az Alumni évfolyamvezető választás eredményére. Gratulálunk Kenderes Péternek, a Yamazaki Mazak marketing specialistájának, aki a 2025-ös évfolyamot képviseli az Alumni szervezet vezetőségében!

A program elvégzésével 38 résztvevő számára kezdődik új fejezetet, hogy fenntartható szemléletmóddal egy gazdagabb, értékesebb környezetet teremtsen életük minden pontján. Ezúton is gratulálunk a résztvevőknek!

A teljes galéria itt érhető el.

Szeptember utolsó vasárnapja a Siketek Világnapja. Az Auchan Magyarország többszáz megváltozott munkaképességű munkatársat foglalkoztat, köztük legnagyobb arányban siketeket, akikkel leginkább a pénztárakban találkozhatunk. A fogyatékossággal élők életminőségének javítása, a megváltozott munkaképességű emberek (MMK) foglalkoztatása a vállalat HR, fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási stratégiájának egyik alappillére. Munkatársai mellett vevőkörének is akadálymentes körülményeket kíván biztosítani, ezért – az FMCG szektorban egyedüliként – újra átvizsgáltatta áruházait az Access4you-val, aminek eredményeképpen megújíthatta akadálymentességi tanúsítványát.

Az Auchan Magyarországnál lezárult az Acces4you akadálymentességi vizsgálata. Az Acces4you egy piacvezető társadalmi hatású vállalat, amely az épített környezet akadálymentességét méri fel, tanúsítja és minősíti 16 ingatlanszegmensben, 8+1 fogyatékossággal élő csoport számára.

Az auditorok mind a 24 Auchan áruházat, a központi irodaházat és az Auchan Korzó területét személyesen járták be és mérték fel egy adatvezérelt szempontrendszer alapján.

Ennek eredményeképpen 21 áruház tanúsított helyszín minősítést szerzett, amivel bizonyítottan megfelel a kerekesszékes és mozgássérült, idős, mozgásában korlátozott, valamint a babakocsival közlekedő és siket vásárlók igényeinek. Három Auchan áruház pedig – a csepeli, szegedi és a szekszárdi – bronz minősítést kapott, így az előbb felsoroltakon túl a gyengénlátók számára is komfortosak. Minden Auchan áruház részletes helyszínrajza és a tanúsítványhoz tartozó akadálymentességi helyszínprofilja megtalálható a vállalat honlapján, amely alapján az érintettek megbízható információkat kaphatnak, illetve előre meg tudják tervezni látogatásaikat. Az áruházak bejáratán pedig matricákkal jelzik, hogy kiknek a számára akadálymentes az üzlet.

Az Auchan áruházakban naponta közel 100 000 vásárlást bonyolítanak le, ez átlagosan kétszer-háromszor ennyi látogatót jelent, hiszen többnyire nem egyedül jönnek a vásárlók. Az áruházlánc a tanúsítványok megújításával is azt kívánja hangsúlyozni, hogy számára kiemelten fontos az akadálymentesség mind vásárlói, mind pedig dolgozói szempontjából. Emellett a kiskereskedelem szereplőinek figyelmét is szeretné felhívni ennek fontosságára, hiszen a társadalom 16%-a él valamilyen fogyatékossággal, ami azt jelenti, hogy minden hat ember közül egyet érint. A helyzetet nehezíti, hogy a fogyatékosságok 80%-a láthatatlan, életünk valamelyik szakaszában pedig szinte mindannyian megtapasztaljuk azt valamilyen betegség, baleset vagy az öregedés miatt.

A Siketek Világnapja közeledtével pedig szeretnék, ha köztudott lenne, hogy minden Auchan áruház vevőszolgálatán folyamatosan elérhető a SINOSZ jelnyelvi tolmácsszolgáltatása, amit bármilyen kommunikációs probléma esetén a munkavállalók és a vásárlók is térítésmentesen használhatnak.

Az Auchan Magyarország amellett, hogy saját MMK programja segítségével egyenlő eséllyel foglalkoztat fogyatékossággal élőket, erős szakmai kapcsolatot ápol a foglalkoztatást segítő szervezetekkel, például a Kézenfogva Alapítvánnyal, a Salva Vita Alapítvánnyal és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével, és munkájukat lehetőségei szerint támogatja. A HR szakemberek belső képzésével, belső mentor rendszerrel, a munkatársak részére minden évben két alkalommal rendezett érzékenyítő tréningekkel, edukációs kampányokkal tesz azért, hogy befelé és kifelé is erősítse a téma társadalmi elfogadottságát. A vállalat ezen törekvését számos díjjal jutalmazták már, többek között az Érték Vagy! díjjal az Év Befogadó Munkáltatója kategóriában, CSR Hungary Díjjal, „Fogyatékosság-barát Munkahely” címmel, illetve a Fogyatékosság-barát Munkahely Díj tíz éves fennállása alkalmából kiadott Champion-díjjal.

 

 

 

A 2024-ben alapított Green Cloud Platform Zrt. hazánk meghatározó fizikai zöldenergiával kereskedő vállalata. A hazai PPA (Power Purchase Agreement) piac szereplőjeként céljuk, hogy a tiszta energiát előre tervezhető, gazdaságilag is megtérülő megoldássá tegyék a magyar ipar és kereskedelem szereplői számára.

A Pokol László által irányított vállalat komplexen kezeli a fenntarthatóság kérdéskörét: nem csupán környezeti szempontból tekintenek a zöldenergiára, hanem gazdasági és társadalmi dimenzióban is. Stratégiájuk középpontjában az áll, hogy a megújuló energiaforrások ne csupán fenntarthatósági vállalásként, hanem üzleti racionalitásként jelenjenek meg a nagyvállalatok működésében.

A vállalat minden tevékenységével aktívan hozzájárul a karbonkibocsátás csökkentéséhez és az energiaellátás fenntarthatóvá tételéhez. Üzleti modelljük alapja a partnerekkel való szoros együttműködés, a közös gondolkodás.

A vállalat BCSDH-hoz való csatlakozásával aktív szereplőként kíván hozzájárulni a közös gondolkodáshoz és tudásmegosztáshoz a zöldenergia gyakorlati alkalmazása, a hibrid energiastratégiák, valamint a vállalati energiafüggetlenség témáiban.