Lezajlott az MVM Edison 2025 inkubációs program félidős Demo Day-e – az eseményen hat csapat pitchelt élőben az MVM szakmai zsűrije előtt. A bemutatók és a zsűri döntése alapján három csapat folytathatja a program második szakaszában.

​Újabb mérföldkőhöz érkeztünk – túl vagyunk MVM Edison 2025 első szakaszán, ami félidős Demo Day-jel zárult az MVM székházban. Az esemény célja az volt, hogy a résztvevő startup csapatok pitch prezentációk keretében bemutassák az elmúlt hónapokban elért eredményeiket, és meggyőzzék a zsűrit, hogy miért érdemes az MVM-nek velük közösen tovább dolgozni.

A csapatok 8 perces előadásokban foglalták össze, milyen problémára keresnek megoldást, hol tartanak most az első három hónap után, és mi a jövőképük az inkubátorban. A prezentációk után a zsűri kérdéseket tett fel, majd a nap végén döntést hozott arról, kik lesznek a továbbjutó csapatok.

A zsűri az értékelés és kiválasztás során több szempontot is figyelembe vett – ilyen volt többek között az üzleti potenciál és piaci lehetőségek, a társadalmi vagy gazdasági hatás mértékét, a megoldás szinergiáját az MVM stratégiájával, a csapat felkészültségét és hosszú távú gondolkodását.

A következő szakaszban még több támogatást kapnak a továbbjutó csapatok:

  • személyre szabott mentoráció,
  • gyakorlati, workshop-alapú tudásátadás,
  • 8 millió forint vissza nem térítendő támogatás,
  • egy közös pilot projekt előkészítésének lehetősége az MVM-mel.

A második szakaszba jutott csapatok:

Gratulálunk a továbbjutóknak, és ezúton is köszönjük a többi három csapat részvételét EnerGridChainForumAppUbives!

 

 

 

 

A SolServices Kft., a fenntartható energiatermelés egyik hazai úttörője fontos lépést tett a jövő generációjának környezettudatos nevelésében. A vállalat a Szolnok Városi Állatotthon Alapítvánnyal, valamint helyi oktatási és nevelési intézményekkel közösen olyan edukációs programot valósított meg, amelyben egyszerre érvényesült a környezeti fenntarthatóság és az állatvédelem iránti elköteleződés is.

A kezdeményezés központi helyszíne a SolServices által fejlesztett, megvalósított és üzemeltetett Lumen Park Szolnok újgenerációs napelempark volt, ahol az idei évben eddig több mint 800 óvodás és iskolás korú gyermek vehetett részt élményalapú oktatási foglalkozásokon. A program legfőbb célja az volt, hogy a gyermekek játékos módon ismerkedjenek meg a megújuló energiatermelés alapjaival, a biológiai sokféleség fontosságával, valamint az élőhelyek védelmének jelentőségével.

Partnerség a közösségért, a jövőért

A SolServices Kft. már több éve támogatja a Szolnok Városi Állatotthon munkáját – nemcsak anyagi, hanem infrastrukturális háttér biztosításával is hozzájárul a mentett állatok gondozásához. A mostani közös projekt új szintre emelte az együttműködést: az állatvédelem mellett a zöldenergia és a felelős ökológiai szemlélet is fókuszba került. A vállalat és az alapítvány közösen vallják, hogy a fenntarthatóság ügye a fiatal generációknál kezdődik, ezért a programban részt vevő gyermekek komplex módon kaptak betekintést a fenntartható életforma alapelveibe.

Lumen Park Szolnok – több mint energiatermelés

Az egyik legmodernebb – és egyben az első újgenerációs – hazai napelempark, a Lumen Park Szolnok nemcsak a tiszta energia termelése szempontjából kiemelkedő. A SolServices Kft. újgenerációs napelempark-programjának megfelelően a szolnoki Lumen Parkot úgy tervezték meg és működtetik, hogy az ökológiai hozzáadott értéket is teremtsen. A területen kialakított tanösvény, komplex élőhelyek, rovarhotelek, madárodúk és őshonos gyeprekonstrukciók mind hozzájárulnak a helyi biodiverzitás növeléséhez. A működtetés első évében már kimutathatóan nőtt a fajgazdagság a térségben.

Mindezen, a biodiverzitást elősegítő intézkedések mellett a park által termelt tiszta energia évente a megye lakossági energiaigényének közel felét fedezi, ezáltal mintegy 39 000 tonna szén-dioxid kibocsátását előzve meg. Ez kiemelten fontos a SolServices hosszú távú stratégiájának szempontjából, amely szerint a megújuló energiatermelésnek nemcsak technológiai, hanem társadalmi és környezeti felelősségvállalással is együtt kell járnia.

Többgenerációs hatás – díjnyertes útmutatóval a jó példák terjesztéséért

A SolServices Kft. nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a program tapasztalatai ne maradjanak elszigetelten helyi eredmények. Ennek érdekében a projekt keretében egy ingyenesen elérhető szakmai útmutató https://ujgeneraciosnapelempark.hu/  is készült, amely lépésről lépésre bemutatja, miként lehet egy napelempark működtetése során a tiszta energia termelésen felül környezeti és társadalmi értéket is teremteni. A dokumentum célja, hogy inspirálja a szektorbeli szereplőket: a fenntarthatóság ugyanis nem kizárólag a kibocsátáscsökkentésről szól, hanem a közösségekkel való aktív kapcsolatról és a természetvédelmi felelősségvállalásról is.

Ez az útmutató – a Lumen Park Szolnok kiemelkedő élővilág-felmérési eredményeivel közösen – tavaly megosztott első helyet kapott a BCSDH Fenntarthatósági Díj „biodiverzitás” kategóriájában!

 

A Graphisoft Park első, ikonikus épületének komplex korszerűsítése zajlik, amely három évtizeddel ezelőtt a Park szellemiségét megalapozó Graphisoft SE székhelyeként épült. A beruházás célja az épület karbonlábnyomának csökkentése és a munkakörnyezet komfortjának növelése.

A projekt főbb elemei:
– A teljes épületgépészeti rendszer modernizálása hőszivattyúk integrálásával
– Napelemek telepítése a tetőre
– Nyílászárók részleges energetikai korszerűsítése
– Új külső árnyékolók felszerelése

–  Függönyfalszerkezetek napvédő fóliázása
– Zöldtető felújítása
– Napvitorlák kihelyezése a teraszok fölé

Az beruházások hatására az épület energiahatékonysága számottevően javult, csökkent az energiafelhasználás, és a dolgozók komfortérzete is jelentősen nőtt.

 

Fenntarthatóság mozgásban – Sprint Tusa a Graphisoft Parkban

A fenntarthatóság nemcsak az épületekről, hanem az emberekről is szól. Ennek jegyében a Graphisoft Park adott otthont a Budapesti Rövidtávú Tájfutó Bajnokságnak 2025. augusztus 17-én. A dolgozók számára külön kategóriát biztosítottak, amely keretein belül ingyenesen vehettek részt az indulók – akár sportként, kihívásként vagy közösségi élményként.
A kb. 2 km-es pálya 10-15 ellenőrzőpontot tartalmaz és zöld városi környezetben tehették próbára a résztvevők tájékozódási és gyorsasági képességeiket.

A Masterplast három kulcsfontosságú területen is előrelépett, megerősítve zöld elköteleződését és jövőálló működését

Több mint egy évtized után újra elindult a hazai üveggyapotgyártás, a Masterplast saját üzemében. Ezzel új szintre lép a fenntartható építőanyagok hazai gyártása, és tovább bővül a vállalat zöld termékkínálata.

Részletek: https://www.masterplastgroup.com/2025/07/01/tortenelmi-pillanat-ujra-indult-magyarorszagon-az-uveggyapotgyartas/

Új EPD-tanúsítvány az üvegszövet termékünkre is
A környezettudatos építés elengedhetetlen feltétele a termékek átláthatósága. Az EPS és XPS hőszigetelések után mostantól az üvegszövet (ÜSZ) termék is rendelkezik hivatalos EPD tanúsítvánnyal, amely részletesen bemutatja a teljes életciklus környezeti hatásait.

EPS hőszigetelés
XPS hőszigetelés
Üvegszövet (ÜSZ)

Büszkék vagyunk arra, hogy termékeink megfelelnek a legszigorúbb nemzetközi környezetvédelmi előírásoknak, és ezzel hozzájárulunk a fenntartható építési megoldások elterjedéséhez.

Digitális megfelelés és átláthatóság – A Masterplast a denxpert szoftver bevezetésével új alapokra helyezte EHS (Environmental, Health & Safety) működését.

✅ Egyetlen integrált rendszerben kezeljük a jogszabályi megfelelést, balesetek nyomon követését, eszköznyilvántartást és kémiai anyagkezelést
✅ Jelentősen egyszerűsödött az ESG-, ISO- és belső adatszolgáltatás
✅ Átlátható, digitalizált folyamatokkal támogatjuk a mindennapi működést

„Tudtuk, hogy nagy lépés lesz – de az eredmény minden várakozást felülmúlt. Nem csak szoftverről van szó, hanem kontrollról, átláthatóságról, és egy felelős, jövőálló működésről.” – Masterplast csapat

Esettanulmány: https://www.denxpert.com/case-study/masterplast—building-an-unified-ehs-system-across-multiple-sites#case-study-form

Hiszünk benne, hogy a környezeti felelősségvállalás a hosszú távú üzleti siker kulcsa – ezért építkezünk tudatosan.

Idén is több mint 10 ezer gyermeket szeretnének támogatni a Nagycsaládosok Országos Egyesületével szervezett tanszergyűjtéssel

Budapest, 2025. augusztus 5. – Kezdetét vette a tanszervásár az Auchanban, ahol idén nem kell drágulással számolniuk a vásárlóknak, átlagosan az árak nem emelkedtek. Egy elsős induló csomag, amivel már el lehet kezdeni a tanulást, akár mintegy 5000 forintból kijöhet. A tanszerek ára átlagosan nem emelkedett a tavalyihoz képest, sőt idén 5% helyett már 10% kedvezményt is igénybe vehetnek augusztusban a vásárlók a családos napokon az OkAuchan app használatával. A hipermarketlánc több mint 2000-féle iskolai terméket kínál, a legkedvezőbb árú sajátmárkásoktól a neves gyártók prémium kínálatáig. Bárki megtalálhatja az igényeinek és pénztárcájának megfelelő felszerelést, ráadásul mindezt egy helyen, egészen szeptember elejéig. Aki másokon is segítene, augusztus 24-ig a Nagycsaládosok Országos Egyesületével szervezett jótékonysági tanszergyűjtésben részt vehet bármely Auchan áruházban.

Bár a tanszerárak nem emelkedtek, azért az iskolakezdés sok családnak anyagilag megterhelő lehet, különösen, ha több gyermek is iskoláskorú. Számukra az Auchan idén is szervez jótékonysági tanszergyűjtést a Nagycsaládosok Országos Egyesületével közösen. Augusztus 24-ig lehet az áruházak kijáratánál elhelyezett gyűjtőpontokon leadni egy-egy pluszban vásárolt terméket, amelyeket az egyesület juttat el a rászorulókhoz.

A tanszervásár egészen szeptember elejéig tart, így azok is időben beszerezhetnek mindent, akik az utolsó pillanatra hagyják a bevásárlást, vagy csak az első szülői értekezlet után állítják össze a pontos listát. Az Auchan évek óta piacvezető választékkal szolgálja ki a vásárlókat, legyen szó füzetekről, írószerekről, tolltartókról vagy iskolatáskákról, amelyek nem csak az áruházakban, hanem online is elérhetők.

A kínálatban a jól ismert nagy márkák termékei mellett megtalálhatók a kiváló ár-érték arányú sajátmárkás darabok is, amelyek népszerűsége folyamatosan nő, köszönhetően jó minőségüknek és tartósságuknak. A kínálat negyedét teszik ki, de jó hír, hogy a tanszerek egyébként sem drágultak tavalyhoz képest, és a rendszeres heti akciókkal még tovább csökkennek az árak. Egy alsós gyermek számára összeállított alapcsomag – amely tartalmaz írószereket, füzeteket és egy sajátmárkás iskolatáskát is – már mintegy 5000 forintért elérhető. A nagy márkák táskái jellemzően 10 000 forinttól indulnak, de akár 30 000 forintba is kerülhetnek.

Az iskolakezdéshez szükséges teljes termékpalettát megtalálják nálunk vásárlóink, különösen széles a füzet és az írószer kínálatunk. Az árak hasonlóan alakulnak, mint tavaly, idén is pénztárcabarát iskolakezdést biztosítunk a családoknak. Nem csak a vásárlói igényeket, de a pedagógusok elvárásait is szem előtt tartjuk: az előző években mindig azokból a termékekből vásároltak a legtöbbet, amelyeket a tanárok kértek a taneszköz listákon, mi pedig partnerek vagyunk abban, hogy ezeket a szülők kedvező áron, jó minőségben és egy helyen be is tudják szerezni. Aki pedig a tanszervásárlást a nagybevásárlással is szeretné összekötni – most amellett, hogy a független fogyasztói árfelmérésekben rendre a top 3 piaci szereplő között végzünk – augusztusban még külön kedvezményeket is adunk a családosoknak” – mondta el Balázs Ildikó, az Auchan Magyarország vállalati kapcsolatok, kommunikációs és ESG igazgatója.

A trendek a tanszereket sem kerülik el, az Auchan kínálatában is ott vannak a divatos, pasztell és fekete színű termékek, amelyeknek minden idényre újabb verziói jelennek meg a piacon. Az idei nagy sláger a kapibara és a Minecraft mintás termékek köre, ugyanakkor egyre többen figyelnek a környezettudatos szempontokra is, és keresik például a csomagolásmentes termékeket.

Az iskolakezdési időszakot a családosok számára az Auchan kedvezményes bevásárlással is segíti: családi kedvezményt ad az áruházlánc, amit augusztusban nem csak a megszokott havi egy, hanem ezúttal két csütörtöki napon is igénybe lehet venni. Nem csak tanszereket vehetnek a családosok, de akár a nagybevásárlást is kedvezményesen intézhetik, maximum 100 000 forintig, ráadásul a megszokott havi 5%-os kedvezmény ebben a hónapban 10%-ra emelkedik számukra. Azok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akiknek 18 év alatti gyermekük van és az OkAuchan app-ban vagy az auchan.hu-n, regisztrálnak a családos napra, a részletek a weboldalon és az applikációban is megtalálhatók. Ezen kívül lesz matricagyűjtés is, amivel szintén arra ösztönöznek, hogy a tanszervásárlás családi program legyen. A bónuszpontokat gyűjtőkártyán, vagy digitális Bizalomkártyán lehet gyűjteni, 5 bónuszponttal pedig kedvezményesen lehet a most népszerű Disney Stitch termékeket megvásárolni.

A tanévkezdés azonban nemcsak praktikus szempontból, hanem szolidaritásban is erős időszak az áruházláncnál. A tanszergyűjtési akció a Nagycsaládosok Országos Egyesületével közösen szervezve immár nyolcadik éve fut. A gyűjtés során tavaly több mint 10 500 gyermek iskolakezdését segítették 3000 nagycsaládban nem kevesebb, mint 123 ezer összegyűjtött tanszerrel. Ez a nagy mennyiségű adomány közel 1300 önkéntes részvételével gyűlt össze, az idei cél pedig hasonlóan ambiciózus.

Szerencsés, ha a gyerekek már iskolás korukban részt vesznek egy-egy jótékonysági akcióban, és megtapasztalják, hogy milyen szép dolog adni és segíteni, különösen, ha kortársukról van szó. Bízunk benne, hogy az Auchan vásárlók nagylelkűségének köszönhetően idén is több nagycsaládhoz tudunk tanszereket vinni, hogy senki ne kerüljön hátrányba azért az iskolában, mert nincs megfelelő felszerelése. Idén is legalább annyi gyermeken és nagycsaládon szeretnénk segíteni, mint a tavalyi évben, köszönjük, hogy ebben idén ismét partnerünk az Auchan Magyarország” – mondta Herbert Gábor, a NOE elnöke.

A Kormány számtalan segítséget nyújt a gyermeket nevelő családoknak. Magyarországon ingyenes tankönyveket és ingyenes, vagy kedvezményes étkezést biztosítunk a diákoknak, illetve éppen egy hónapja indítottuk el Európa legnagyobb családi adócsökkentési programját, ennek része a családi adókedvezmény duplázása, valamint az anyák személyi jövedelemadó-mentessége. Jövőre már félmillió, 2029-től egymillió anyának nem kell SZJA-t fizetnie Magyarországon. A jövő évi költségvetésben soha nem látott összeget, 4802 milliárd forintot fordítunk családtámogatásokra. Hisszük, hogy a családoknak nyújtott minden támogatás jó helyre megy, ezért is örülünk a NOE és az Auchan már hagyományos akciójának, amely a nagycsaládosok iskolakezdését segíti” – mondta el dr. Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a tanszervásár sajtótájékoztatóján.

A SPAR Magyarország 2024-ben is jelentős előrelépéseket tett a fenntartható működés terén. A modernizált technológiai megoldások révén csökkent az energiafelhasználás és a saját tulajdonú forrásból származó üvegházhatású gázok kibocsátása, miközben a hazai beszállítók aránya meghaladta a 90%-ot az élelmiszer termékterületen. A környezeti hatás mérséklésében a vásárlók is aktív szerepet játszanak: tudatos döntéseikkel ők is
hozzájárulnak az energiatakarékos működéshez.

A SPAR energiafogyasztása 4,8%-kal, míg a saját tulajdonú forrásból és az energiavásárlásból származó közvetett karbonkibocsátása 9,5%-kal mérséklődött az előző évhez képest. Az üzletekben LED-világítás, korszerű hűtőrendszerek és optimalizált logisztikai folyamatok segítik a takarékosabb működést, míg a saját termelési egységekben – mint a Regnum húsüzemek és a SPAR enjoy. convenience üzem – energiarendszer korszerűsítések valósultak meg – derült ki a SPAR 2024-es Fenntarthatósági jelentéséből.

„A fenntarthatóság közös ügyünk, amelyben a SPAR csapata igyekszik példát mutatni. A vásárlók azzal, hogy visszaváltható vagy akár saját csomagolóanyagot, vagy hazai árut választanak, szintén csökkentik fogyasztásuk ökológiai lábnyomát” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. Hozzátette: a vásárlókkal történő hatékony együttműködést jól mutatja, hogy például – a Munch applikáción keresztül – a közeli lejáratú, kedvezményes áron elérhető termékcsomagokból 2024-ben több mint 400 ezret sikerült megmenteni a kidobástól.
A SPAR Magyarország továbbra is a hazai beszállítókat részesíti előnyben: az élelmiszer kínálatának több mint 90%-a hazai beszerzési forrásokból származik. A Régiók Kincsei programban immár 131 beszállító több mint 600 terméke érhető el az ország különböző régióiban, ezzel is támogatva a rövid ellátási láncokat, csökkentve a szállítás környezetterhelését és ösztönözve a helyi gazdaságot.

A SPAR belső működésében is számottevő eredmények születtek a 2024-es év folyamán. A vállalat logisztikai központjai tavaly összesen 73 tonnával csökkentették a hulladéktermelést. A csomagolásoptimalizálásnak köszönhetően a papír-, műanyag- és faalapú egyutas tárolórekeszek szinte teljesen kiváltásra kerültek. Az üzletekben és logisztikai egységekben telepített új technológiákkal sikerült 47 tonna hulladékot megtakarítani, míg a CHEP raklapok használata további 26 tonnával csökkentette az éves környezetterhelést. Emellett 30 új teherautóval bővült a járműflotta, amelyek az optimalizált útvonaltervezés révén nemcsak gyorsabb kiszállítást tesznek lehetővé, de általuk mérhetően csökken az üzemanyag felhasználás is.

A SPAR fenntarthatósági stratégiája elérhető a vállalat önálló tematikusweboldalán: www.sparafenntarthatojovoert.hu

Egyre részletesebbek a bankok fenntarthatósági jelentései, különösen ami a klíma kockázatokat és a társadalmi hatásokat illeti. Az átláthatóság, az adatok minősége és frissessége, a pénzügyi és nem pénzügyi beszámolók közötti összhang megteremtéséhez azonban még sok a tennivaló – állapítja meg Banks’ sustainability-related disclosures című nemzetközi elemzésében a KPMG. A cég szerint a jelentések értékét jelentősen növelné, ha azok jobban kapcsolódnának a pénzügyi beszámolókhoz, és ha az intézkedésekhez egyértelmű, számszerűsíthető célok és eredmények is társulnának.

A KPMG 33 jelentős bank legfrissebb fenntarthatósági jelentését vizsgálta, ezek különböző önkéntes és kötelező keretrendszerekben készültek. Az elemzés azokra a jelentéstételi témákra összpontosít, amelyek általánosan relevánsak a pénzintézetek számára.

A kutatás szerint fokozatosan kezd kialakulni egy egységesebb jelentési gyakorlat. A bankok 73 százaléka már egyszerre teszi közzé éves pénzügyi beszámolóját és fenntarthatósági jelentését – szemben a 2023-as 43 százalékkal. Az éves jelentés után 30 napon belül 3 százalékuk közli a fenntarthatósági dokumentumot, 24 százalékuk pedig több mint egy hónappal később publikálja ezt. Ez egyértelműen pozitív előrelépés, mégis, az adatok időszerűsége továbbra is problémát jelent: a finanszírozott kibocsátások esetében például a vizsgált bankok 57 százaléka egy évnél régebbi adatokat közöl, mivel ezek többnyire a teljes értékláncból származnak, és beszerzésük időigényes. A többieknél egyes adatok igazodnak a pénzügyi időszakhoz, mások vegyes megközelítést alkalmaznak. „A vállalatirányítási és ERP rendszerek legújabb generációinak ismeretében megjósolható, hogy valós idejű műszaki és gazdálkodási adatok rendszer szintű beépülése és általánosan elfogadott elvek szerinti auditálása segít majd azon, hogy minél frissebb, érvényes számok kerülhessenek be az ilyen jelentésekbe” – véli Wieder Gergő, a KPMG igazgatója.

A bankok döntő többsége az éves jelentésen túl külön fenntarthatósági dokumentumokat is közzétesz. Fenntarthatósági jelentést 88 százalékuk ad ki, módszertani leírást 42 százalék, adatcsomagokat 36 százalék, átállási tervet 15 százalék közölt 2024-re.

 

Nettó zéró

A KPMG úgy látja, hogy egyre nagyobb teret nyer a finanszírozott, illetve a még kevésbé szabályozott közvetített kibocsátások lefedettségének közzététele. „Azonban a téma fontoságához képest (például ez az alapja a klímacéloknak és átállási terveknek) mindig nem elég széleskörben teszik közzé őket, előbbiről a pénzintézetek 48, utóbbiról 27 százaléka jelent” – emeli ki Wieder Gergő.

A klímavédelem továbbra is kiemelt téma, az ezzel kapcsolatos közlések a legfejlettebbek az összes régióban. A bankok jellemzően külön fejezetben vagy önálló jelentésben tárgyalják a klímastratégiákat, beleértve mérőszámokat, célokat, kockázatértékelést és előrehaladást. A bankok 91 százaléka vállalja a nettó zéró kibocsátás elérését 2050-re, ezek mindegyike köztes célokat is meghatározott a 2025 és 2035 közötti időszakra. A célok leggyakrabban az olaj- és gáziparra, valamint az energiatermelésre vonatkoznak.

A kutatás szerint a bankok 85 százaléka közöl olyan kockázatokat és függőségeket, amelyek veszélyeztethetik a nettó zéró célok elérését. A leggyakrabban az adatok rendelkezésre állását és minőségét említik, 82 százalék aggódik emiatt. 67 százalék jelölte meg a kormányzati szabályozást. 48 százalék az ügyfélkapcsolatok és az elköteleződés, ugyanennyi a technológiai fejlődés, 27 százalék pedig a gazdasági helyzet terén lát problémákat.

A KPMG elemzése szerint az éghajlati kockázatokat leggyakrabban a hitelkockázat-kezelés és a várható hitelezési veszteség (ECL) kapcsán tárgyalják, a korábbi 49 százalék helyett már a bankok 70 százaléka expliciten hivatkozik a klímaváltozásra. Ugyanakkor az éghajlati kockázat ECL-re gyakorolt számszerűsített hatása továbbra is viszonylag korlátozott, akik tettek közzé erre vonatkozó adatot a klímaváltozás hatása 0,2 és 4,2 százalék közt volt az ECL-ben.

 

Fenntartható finanszírozás

A legtöbb bank rendelkezik fenntartható finanszírozási célokkal, de a különböző ilyen instrumentumok feltételeire és eredményeire vonatkozó átláthatóságon még dolgozni kell. 79 százalékuk teszi közzé céljait a fenntartható vagy átmeneti finanszírozásra, és 24 százalékuk számol be arról, hogy ezeket idő előtt elérte. „A finanszírozott kibocsátási célok meghatározásában és a teljesítmény mérésében komoly kihívást jelentenek a változó adatok – a korlátozott hozzáférhetőség, időszerűség és minőség. A PCAF-hoz hasonló keretrendszerek javítják az adatok minőségének értékelését és a közzététel átláthatóságát” – teszi hozzá Wieder Gergő.

 

Társadalmi szempontok – csalások és panaszok között lavírozva

A bankok jellemzően üzleti kockázatként tekintenek az ügyfelekre gyakorolt negatív hatásokra. Az ügyfelekkel kapcsolatos kezdeményezések elsősorban a lakossági ügyfelekre és a kisvállalkozásokra fókuszálnak.

A lakossági ügyfeleket célzó kezdeményezésekről a pénzintézetek 82 százaléka közöl mutatókat. Ezek főként olyan területekre összpontosítanak, mint a csalásmegelőzési képzések, pénzügyi ismeretterjesztés és oktatás, vagy az első lakásvásárlóknak szóló programok. Célértékeket 24 százalékuk határoz meg az ilyen kezdeményezésekre. Kisvállalkozások támogatásáról szóló programokról (például mentorprogramokról, speciális hitelekről) 67 százalék számol be, de konkrét célokat mindössze 18 százalék tűz ki ezekhez.

A csalásmegelőzés és a panaszkezelés a leggyakrabban közölt ügyfélkezelési mutatók közé tartozik. A pénzintézetek 73 százaléka jelent olyan intézkedéseket, amelyek a csalások megelőzésére és az ügyfelek tájékoztatására irányulnak, és 42 százalékuk mellékel csalásmegelőzési mutatókat. Az ügyfélpanaszok kezelésére vonatkozó eljárásokat 91 százalékuk ismerteti, ügyfélpanaszokkal kapcsolatos mutatókat pedig 57 százalék ad ki.

 

Irányítás és üzleti etika – fenntarthatóság egyre jobban beépülve a működésbe

Az elemzés szerint minden egyes bank igazgatósági szinten is foglalkozik már a fenntarthatósági kérdésekkel. A vizsgált bankok 61 százaléka meglévő bizottságokba integrálta a fenntarthatósági feladatokat, míg 39 százalék új testületeket hozott létre. Fontos látni, hogy a felsővezetői javadalmazásba 85 százalékuk építette be a fenntarthatósági célokat, és 62 százalék azt is részletezi, hogyan befolyásolják ezek a kifizetéseket. Az üzleti magatartás (compliance, korrupcióellenes elvek, AI-kockázatok) jelentése jelent meg hangsúlyosan. A mesterséges intelligencia etikájával és az algoritmikus torzításokkal kapcsolatos kockázatokról például már a bankok 42 százaléka számol be fenntarthatósági jelentésében.

Budapest, 2025. július 9.

Június közepén immár hatodik alkalommal rendezték meg a Tisza-tavi PET Kupát, ahol 15 csapatból álló mezőny szállt vízre, hogy megtisztítsák a folyót. Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszon haladva a folyón és ártere mentén gyűjtötték a felhalmozódott hulladékot. Az idei, rekordmennyiségű, több mint 10 tonnányi szemét összegyűjtéséhez a Henkel Magyarország önkéntes munkatársai is hozzájárultak.

Idén a korábbi évektől eltérően nem érkezett nagyobb árhullám a Tiszára, az előzetes hulladékmonitoringok, folyótisztító akciók sem tártak fel jelentős petbányákat, mégis a Tisza-tó nádasai, nehezen megközelíthető, zegzugos szigetei óriási mennyiségű hulladékot rejtettek. Sokan nem hittek a szemüknek, hogy mennyi szemét fogadja őket, annak ellenére, hogy évről-évre több tonna hulladéktól mentesítik a folyót. A nádasokból kihallatszó jellegzetes pattogó hang – ami nem az élővilág nesze, hanem a melegre-hidegre kitáguló-összehúzódó műanyag roppanó zengése – már jól ismert a Henkel önkéntes munkatársainak is, akik már szinte a kezdetektől, minden évben töretlenül, 15-20 fős csapattal vesznek részt a Tisza folyótisztító derbin.

„A Henkelnél a fenntarthatóság alapvető vállalati értékünk, ezért mindig szívvel-lélekkel képviseljük cégünket a PET Kupán. Mint a kezdeményezés egyik legrégebbi elkötelezett vállalati támogatójaként nemcsak anyagi hozzájárulással, hanem lelkes, önkéntes csapattal is részt veszünk. Minden évben csatlakoznak új kollégák, de sokan visszatérő PET-kalózok. A korábbi évek tapasztalatai alapján vágtunk neki az idei versenynek, és sikerült 750 kg hulladékot összegyűjtenünk. Bár ezzel az eredménnyel a 11. helyen végeztünk, mégis azzal a jó érzéssel hagytuk el a tavat, hogy tudtuk, általunk a természet egy kis darabkája sokkal tisztább lett. Csapatunkhoz egy napra Török Ábel is csatlakozott, aki saját közösségi média csatornáján is beszámolt az eseményről” – mondta Szirmák-Szabó Viktória, Senior Brand Manager, a Henkel Magyarország önkéntes csapatának kapitánya.

Ugyan 2024-ben 19 csapat vett részt a Tisza-tavi PET Kupán, az eredmény „csak” 7,5 tonna volt, az idei rekord több, mint 10 tonna hátterében a hulladékos szakemberek szerint az állhat, hogy pontosabb mérést alkalmaznak, valamint látványosan megnőtt az üvegpalackok mennyisége, ami szintén gyarapította a hulladék tömegét.  A csapatok által összegyűjtött hulladék egy része még a helyszínen szelektálásra került (üveg, fém, kupak, villanykörte, HDPE/LDPE, PET-palackok színek szerint, kommunális és nagy darabos kategóriákra), és nagy hányada újrahasznosításra kerülhet. A hulladék további szelektálásában és feldolgozásában a PET Kupa partnerei vállaltak aktív szerepet. Ennek köszönhetően a hulladék közel fele körforgásban tartható és értékes másodnyersanyagként kelhet új életre.

A PET Kupa amellett, hogy verseny, egyfajta edukációs és közösségépítő esemény is, mely évről évre bizonyítja, hogy a sport, az önkéntesség és a természet iránti elkötelezettség képes változást elérni. A 2013-ban indult kezdeményezés mára nemzetközi szintű környezetvédelmi mozgalommá nőte ki magát. A PET Kupa Egyesület folyamatosan dolgozik azon, hogy a hulladékprobléma ne csak helyi, hanem nemzetközi összefogással is kezelhető legyen, különösen a felvízi régiókból, köztük Kárpátaljáról érkező hulladék megfékezése érdekében.

A Henkel fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási tevékenysége nem kampány, hanem a vállalati kultúrájának része, mely mások számára is látható. Például a 2025-ös Randstad Employer Brand Research felmérésben részt vevők véleménye alapján a Henkel a legjobban teljesítő FMCG vállalat a környezet iránti elkötelezettség és a társadalmi szerepvállalás terén. A Henkel az elmúlt években nagy lépéseket tett a fenntarthatóság terén, és kézzelfogható eredményeket ért el fenntarthatósági stratégiája minden területén. Tavaly 25 százalékra növelte az újrahasznosított műanyag arányát a fogyasztási cikkek csomagolásában. 2024-es év végére a 2017-es bázisévhez képest 64 százalékkal csökkentette az egy tonna termékre jutó CO2-kibocsátást a gyártás során, és 47 százalékra növelte a megújuló forrásokból vásárolt energia arányát. Emellett az új nettó-zéró klímacélok mentén a vállalat 2045-ig 90 százalékkal kívánja csökkenteni a Scope 1, 2, 3 üvegházhatású gázok (ÜHG) abszolút kibocsátását A Henkel nemzetközi fenntarthatósági stratégiájához a Henkel Magyarország is aktívan hozzájárul mely többek között olyan társadalmi szerepvállalásaiban nyilvánul meg, mint a PET Kupa, de említhető a 10 Millió Fa Alapítvány támogatása több mint tízezer fát elültetve.  A Henkel Magyarország munkatársaik rendszeresen részt vesznek önkéntesprogramokban, ahol a fiatal generáció bevonása is kiemelt szerepet kap – így törekvései kézzelfogható eredményeket hoznak környezeti és társadalmi szinten is.

Július 6-án, vasárnap a BCSDH „A jövő vezetői” programjának Alumni közössége ismét összegyűlt egy nyári, kötetlen találkozóra a Generali római-parti szabadidőközpontjában. A 16 résztvevő egyértelműen bizonyította: a szakmai kapcsolatok építéséhez nem mindig szükséges a formális környezet és az irodaház — olykor egy tányér gőzölgő paprikás krumpli is elég hozzá.

A találkozó célja a személyes és szakmai kapcsolódás volt, amelyet a nyári és laza hangulat, valamint a közös főzés tett igazán különlegessé. A magas fák alatti árnyas helyszín — medencével, teniszpályával, amin alkalom adtán focizni is lehet, és teljes felszereltségű bogrács lehetőséggel — ideális környezetet biztosított a kötetlen és szakmai beszélgetésekhez egyaránt, továbbá a közös élményeken alapuló kapcsolatok elmélyítéséhez.

A jó hangulat mellett az esemény a fenntarthatóság üzenetét is erősítette. A résztvevők hozzájárulása révén az Alumni csapat támogatta a GreenDependent „TreeDependent – fákkal felelősen” programját, amelynek keretében hat fa elültetésére nyílik majd lehetőség. Ez a gesztus ismét emlékeztetett bennünket arra, hogy a legkisebb események is szolgálhatnak nemes célt — különösen, ha a fenntarthatóságot szem előtt tartva szervezzük őket.

„A jövő vezetői” program Alumni közössége továbbra is példát mutat abban, mit jelent tudatos és elkötelezett üzleti szereplőnek lenni: kapcsolatban maradni, támogatni egymást és tenni a bolygónk jövőjéért — még egy bogrács mellett is.

Már alig várjuk a következő alkalmat, hogy ismét találkozzunk, együtt gondolkodjunk és együtt teremtsünk értéket.

Külön köszönjük a Generalinak és Fülöp Ágnesnek a lehetőséget!

#JövőVezetői #BCSDH #AJövőVezetőiAlumni #TreeDependent #TudatosKapcsolódás #FenntarthatóságCselekvésben

Az Auchan Magyarország 2025-ben is csatlakozik a globális Műanyagmentes július kezdeményezéshez. A vállalat elkötelezett a fenntarthatóság iránt, aminek egyik hangsúlyos eleme a műanyaghasználat csökkentése. A kampány ideje alatt többcsatornás, edukatív és jutalmazó aktivitásokkal ösztönzi vásárlóit a környezettudatosabb döntésekre. A nyereményjátékkal egybekötött, online Zöld személyiségtesztből minden Bizalomkártyás törzsvásárló megtudhatja, hogy személy szerint hol tart ezen az úton.

A Műanyagmentes július kampány központi eleme egy online Zöld személyiségteszt nyereményjáték, amely 2025. július 3. és 31. között érhető el kizárólag a Bizalomkártyás vásárlók számára. A teszt segítségével minden résztvevő visszajelzést kap arról, hogy mennyire környezettudatos, és a kitöltéssel automatikusan részt vesz a heti nyereménysorsoláson is. Minden héten 50 szerencsés kap Bizalomkártya profiljába egy 2025. augusztus 31-ig aktiválható és beváltható digitális kupont, a kampány fődíjasa pedig 100.000 forint értékű Bizalompontot nyer.

Egy vásárló a tesztet egyszer töltheti ki a kampányidőszak alatt. A nyereményjáték célja nemcsak az edukáció, hanem a pozitív megerősítés is arról, hogy a tudatos döntések értéket képviselnek.

21 környezetbarátabb termékalternatíva a mindennapokra

Az Auchan kínálatában kiemelt szerepet kapnak azok a termékek, amelyek újrahasznosított vagy újrahasznosítható csomagolással, illetve alacsonyabb környezeti terheléssel készülnek. A júliusi kampányban az áruházlánc 21 terméket mutat be, amelyek különböző szempontok szerint jelentenek fenntarthatóbb választást a hagyományos műanyagalapú megoldásokhoz képest. Ezek közül jó néhánnyal az online akciós újság és az Auchan honlapja is részletesen foglalkozik, illetve az áruházakban is felhívják rájuk a figyelmet.

A környezettudatos vásárlói szokások ösztönzésére pedig júliusban az Auchan Budaörs áruház Bisztrójában azok, akik újrahasználható pohárban kérik a kávét, az eddigi 5% kedvezmény mellé további 5% engedményt kapnak.

Edukáció az áruházakban

A kampány során edukációs kommunikáció is zajlik az áruházakban. „A természet már becsomagolta” jelölések kerülnek azokra a termékeket – elsősorban zöldségekre és gyümölcsökre – amelyeket csomagolásmentesen lehet megvásárolni.  A pékáru részlegen és a csemegepultnál pedig az újrahasznosítható papíralapú csomagolások helyes kezeléséről, illetve a csomagolóhulladék szelektálásáról adnak tájékoztatást a kihelyezett plakátok.

A Műanyagmentes július kampányt az Auchan belső influenszerei közül hárman népszerűsítik, Majer Barbara Sztasákné Szabadi Emese és Markuj Viktória. Különböző témákat mutatnak be, így az arcápolás sajátmárkás termékekkel (köztük utántölthető arckrém és 100% természetes, növényi alapanyagból készült szivacs is megtalálható) mellett téma lesz a környezettudatosan összeállított nyári vakációs termékcsomag (hűtőtáskával, strandjátékokkal és üvegpalackkal), valamint a környezetkímélő mosás (öko mosószerekkel, mosószódával), így a júliusi nyár tényleg környezetbarát szemléletben telhet majd.

Az Auchan célja, hogy vásárlói számára elérhetővé tegye a környezettudatos választás lehetőségét. A kampány üzenete szerint minden vásárlói döntés számít: legyen szó kisebb változtatásról, vagy tudatos átállásról. A vállalat ehhez a lehetőségeket adja – kevesebb műanyag, újrahasznosított és újrahasznosítható csomagolás, fenntarthatóbb alternatívák – de a választás mindig a vásárlóké!