40 ezer ügyfél 40 ezer fa – Két éves a magnet bank legnagyobb ívű faültetési programja

A MagNet Bank két éve, 2019 szeptemberében jelentette be, hogy több ütemben, összesen 40 000 fát ültet el 40 000 ügyfele nevében, és még abban az évben, november 17-én ügyfélköréből és munkatársai közül toborzott önkéntesek segítségével 1500 facsemetének biztosított otthont a környezetvédelemről való hosszú távú, tudatos gondolkodás megalapozásának újabb lépéseként. Lássuk, mi történt az azóta eltelt 2 évben!

Budapest, 2021. November 17.A Bank a 2019-2021 között folytatott Faültetési akciója keretében 40 ezer fával gazdagította Magyarország erdőterületeit, és további vállalást tett ügyfélállományának növekedése mértékében: a 2022-es évre további 10 ezer fa elültetését tervezi az Erdőmentők Alapítvány és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával összefogva.

Melyik kétéves tudja ezt?

A 2019. november közepén született csecsemők többsége mára már meg tudja nevezni a saját, fontosabb testrészeit, egyre magabiztosabban és lelkesebben lépcsőzik, ha zenét hall – és a kedve is úgy diktálja -, tánccal és tapssal szórakoztatja közönségét, mindeközben pedig rászoktatja a környezetében élő felnőtteket, hogy a dolgokat a helyükre tegyék, az ajtókat pedig gondosan zárják, azokat ugyanis egyre ügyesebben nyitja ki

A most két éves MagNet Tölgyesben nevelkedő fák felnőtt korukra

  • közösen 25 millió autó ezer kilométernyi széndioxidját lesznek képesek megkötni,
  • egyetlen fa pedig évente 100 vagon port szűrhet ki a levegőből!

A most két éves babák felnőtt korukra sok, ma még ismeretlen nehézségre és veszélyre számíthatnak, ha nem lépünk még ma azért, hogy Nekik a holnap jobb legyen; a MagNet Bank, azzal a vállalásával, hogy minden ügyfele nevében elültet egy fát, arra szeretné ösztönözni közössége tagjait, hogy egy kis odafigyeléssel tegyenek az élhetőbb jövőért.

 

Boldog születésnapot, MagNet Tölgyes!

Annak érdekében, hogy a facsemeték elültetése és utógondozása szakszerű legyen, a Közösségi Bank munkatársai, ügyfelei, partnerei és önkéntesei mellett az Erdőmentők Alapítvány szakemberei kísérik a folyamatokat. Molnár Csaba, a MagNet Bank Közösségfejlesztési Igazgatója szerint – „Az erdők és a bennük élő vadvilág rezervációja fontos érték. A MagNet Tölgyes Faültetési Programunk nem az első megmozdulásunk ezen a téren, hanem a sorban negyedik és egyben legnagyobb ívű faültetési akciónk. Bízunk benne, hogy a bankszektor követi példánkat és egy nap a jóval nagyobb ügyfélkörrel rendelkező pénzintézetek is tesznek 1 ügyfél = 1 fa vállalást a jövő generációja érdekében. Hatásaink így összeadódva egy valóban zöld Magyarország vízióját vetíthetik elő. Mi hisszük, hogy ez a nap is eljön hamarosan! ”

Annak érdekében pedig, hogy az emberpalánták is biztonságban és egészségben fejlődhessenek, egy fontos lépést mindannyian tehetünk a felelős és fenntartható pénzügyek felé; az értékalapon működő MagNet Magyar Közösségi Banautomatikusan ültet egy fát minden lakossági és vállalati számlanyitást kezdeményező új ügyfele nevében.

További információ:

https://www.youtube.com/watch?v=G0EsuSjPSYs

https://www.magnetbank.hu/magnet_erdo

https://www.magnetbank.hu/a-kozossegi-bankrol/blog/banking-on-values-2021

Kapcsolat:

Molnár Csaba,

Közösségfejlesztési igazgató

press@magnetbank.hu

 

A MagNet Bankról

Az egyetlen, 100%-ban magyar tulajdonú bank, a MagNet magyar közösségi bankként számos programjával támogatja a lakosság pénzhez való viszonyának javítását. Közösségi Adományozási Programmal, becsületkasszás számlavezetéssel, társadalmi ügyeket támogató bankkártyával, közösségi betét- és hiteltermékekkel, és kiegyensúlyozott tulajdonosi profitszemlélettel segíti annak tudatosítását, hogy pénzügyi döntéseink a többi, hétköznapi döntésünkhöz hasonlóan komoly következményekkel bírnak a környezetünkre és a társadalmunkra. További információk:  https://www.magnetbank.hu/a-kozossegi-bankrol

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?