Válasz a nemzetközi szabályok változására – hatályba lépett az ESG törvény módosítása
Nagy várakozás kísérte a Parlament tavaszi ülésszakának utolsó napjait az ESG-vel foglalkozó szakmai szervezetek részéről is, ugyanis június 17-én szavaztak a képviselők az ESG törvény módosítását is tartalmazó törvényjavaslatról.
A végleges szöveg a Magyar Közlöny június 19-i számában érhető el.
Mit tartalmaz a végleges szöveg?
Szűkül az érintettek köre
A korábbi várakozásoknak megfelelően jelentősen szűkül a törvény hatálya alá tartozó vállalatok köre. A módosítás hatálybalépését követően a törvény 1. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a kötelezettség csak azokra a nagyvállalatok vonatkozik, melyek:
- az ESG törvény mellékletében felsorolt ágazatokban végzik főtevékenységüket, és
- az éves nettó árbevételük meghaladja a 90 000 millió forintot, és
- az üzleti év mérlegfordulónapján legalább 500 főt foglalkoztatnak.
A közérdeklődésre számot tartó kis- és középvállalkozások kikerülnek a törvény hatálya alól.
Könnyítések a beszámolás területén
A 2024., 2025. és 2026. üzleti évekre vonatkozó ESG beszámolók esetén:
- nem kell tanúsítást lefolytatni,
- nem kell a beszámolót megküldeni a Hatóságnak,
- nem kell azt nyilvánosan közzétenni.
Viszont az ESG beszámolót el kell készítenie az érintett vállalatoknak ezekben az években is, amit a vállalat ügyvezető szerve fogad el.
Adatszolgáltatás kérése
2027. június 30-ig a mikro- vagy kisvállalkozásoktól ESG adatszolgáltatás nem kérhető, nem vállalhatnak kötelezettséget szerződés vagy írásbeli nyilatkozat formájában sem ESG adatszolgáltatásra. (Ez utóbbi kitétel a középvállalkozásokra is vonatkozik.)
A kis- és középvállalatok az állami ESG minősítő által végzett ESG minősítés megszerzésével eleget tehetnek ESG adatszolgáltatási kötelezettségüknek.
Szállítói kérdőív kitöltésével ugyanakkor a továbbiakban is megkereshetik őket a kötelezett vállalatok, így érdemes továbbra is gyűjteni az ESG-hez köthető adatokat
Finomodik a korrekciós intézkedések köre
A korábbi 3 hónap helyett csak 30 napig köteles a vállalkozás szüneteltetni az üzleti kapcsolatot közvetlen szállítójával a korrekciós intézkedések sikertelensége esetén.