Folytatódik az olvasást népszerűsítő program
A 2001-ben útjára indult kezdeményezés eredményeként a vállalat és franchise-partnerei világszerte eddig több, mint 370 millió könyvet adtak a gyerekek kezébe a Happy Meal menük részeként. A program folyamatosan bővül, így 2019-re a gyerekek már több, mint 100 országban, egész évben választhatnak majd könyvet a Happy Meal-ben.
Magyarországon 2012-ben indult el az olvasás-népszerűsítő program. Ennek részeként évente több alkalommal ismeretterjesztő gyermekkönyveket csomagoltak a Happy Meal menükhöz. 2014-ben megjelent a kifejezetten a hazai vendégek számára megalkotott „Dóri és Marci nyomoz” című kötet, 2016-ban pedig interaktív olvasást népszerűsítő foglalkozások keretében fiatal színészek Csukás István meséiből olvastak fel országszerte több McDonald’s étteremben.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!