6700 tonna élelmiszert adományozott 2017-ben rászorulóknak a Tesco

Tavaly összesen több mint 6700 tonna élelmiszert adományozott a Tesco a Magyar Élelmiszerbank Egyesület partnerszervezetein keresztül rászorulóknak. Az áruházlánc 2014 óta működteti napi élelmiszermentő programját, aminek indulása óta már több mint 10 400 tonna élelmiszert ajánlott fel jótékony célra, ami több mint 26 millió adag ételnek megfelelő mennyiség.

A Tesco célja, hogy áruházaiban egyetlen falat fogyasztható élelmiszer se vesszen kárba. Ennek érdekében elkötelezte magát, hogy 2020-ra az összes közép-európai áruházát felkészíti arra, hogy jótékony célra ajánlja fel az élelmiszer-felesleget.

A Tesco Magyarországon 2014 óta működteti áruházi élelmiszermentő programját a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel közösen, melynek keretében a programban résztvevő áruházakban a munkatársak minden nap összegyűjtik, szortírozzák és az egyesület partnerszervezetein keresztül jótékony célra ajánlják fel a már nem eladható, azonban fogyasztható minőségű zöldséget, gyümölcsöt és pékárut. Az adományokat az áruházak környékén élő rászorulók kapják meg.

A program a kezdetek óta folyamatosan bővült, 2017-ben pedig több szempontból is rekord évet zárt. A résztvevő áruházak száma elérte, majd túllépte a százat, valamint az első szupermarketek és expresszek csatlakozásával az év végére 139-re nőtt. A napi áruházi élelmiszermentés keretében 2017-ben összesen 6745 tonna élelmiszert adományozott az áruházlánc jótékony célra, ami közel két és félszerese az előző évben átadott mennyiségnek.

Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem másik eszközeként 2017-ben a Tesco itthon is bevezette a Perfectly Imperfect kínálatot, mellyel szállítóinak segít csökkenteni a termelői oldalon keletkező pazarlás mértékét úgy, hogy esztétikailag nem tökéletes, de minőségi szempontból egyébként kifogástalan gyümölcsöket és zöldségeket is átvesz egyes partnereitől. Ezzel a bevezetés óta több mint 600 ezer kilogramm terményt mentett meg a kidobástól. A kínálat kezdetben 12 hazai áruházban volt elérhető, majd a pozitív vásárlói visszajelzések mellett 2018 év elejétől már 148 magyarországi áruházban, köztük szupermarketekben is kapható.

 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?