A nyári gyümölcsszezon indulásával különösen aktuális a beporzók szerepe, akik nélkül az alapvető élelmiszerekhez sem jutnánk hozzá. Nemrég erre hívta fel a vásárlók figyelmét a Tesco egy rendhagyó akcióval, melynek során a KÖKI hipermarketben ürességtől kongó zöldséges és gyümölcsös rekeszek fogadták az üzletbe reggel betérőket. Az áruházlánc így mutatta meg, hogy mennyire fontos a biológiai sokféleség, ezáltal pedig a méhek és egyéb rovarok védelme, amelyek beporzó munkájukkal biztosítják az élelmiszer-termelés alapfeltételeit. Az Agrárminisztériummal együttműködésben szervezett eseményen Nagy István agrárminiszer hangsúlyozta a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok kiemelkedő szerepét, amelyek elengedhetetlenek a magyar termelőktől érkező friss és minőségi élelmiszer-kínálat hosszú távú biztosításához.

„A beporzók és természeti környezetük megóvására való figyelemfelhívás a bolygónk védelme érdekében végzett elkötelezett tevékenységünk egy újabb lépése. A természetes élőhelyek megőrzése saját érdekünk, hiszen csak egészséges környezetben vagyunk képesek élelmiszert termelni. Ha nem vigyázunk a méhekre, élelmiszer-ellátásunk is bajba kerülhet. Hogy ezt elkerüljük, a Tescónál együttműködünk szállítóinkkal és partnereinkkel a természetvédelem és vásárlók fenntartható életmódjának ösztönzése terén. Például a WWF-fel közösen hívjuk fel figyelmet a fenntarthatóbb élelmiszer-fogyasztás fontosságára. Emellett sajátmárkás tanúsított fa- és papír-, valamint pálmaolajat és szóját tartalmazó termékeinkkel fellépünk az erdőirtás ellen, egyre több, fenntartható forrásból származó halat és tengeri eredetű élelmiszert kínálunk, sajátmárkás csokoládéink és kávéink pedig az RFA fenntartható mezőgazdasági szabvány tanúsításával rendelkeznek” – mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Zrt. vezérigazgatója.

Az eseményen Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a Tesco vállalásával összhangban az Agrárminisztérium célja Magyarország természeti és környezeti értékeinek védelme, és mindenkit érintő, közös feladatunk a biodiverzitást veszélyeztető tényezők kiküszöbölése, ami élelmiszer-fogyasztásunkat és életminőségünket, jóllétünket is befolyásolja. Azt is kiemelte továbbá, hogy a vállalat jó példával jár elöl fenntarthatósági tevékenységével, amellyel csökkenti az élelmiszer bolygónkra gyakorolt negatív hatását nem csupán a termelés során, hanem a megmaradó élelmiszer évekre visszanyúló mentésével és jótékony célra való felajánlásával is.

„Köszönjük, hogy rendhagyó akciójával a Tesco ráirányította a reflektorfényt a beporzók élőhely-csökkenésének megállítására, ami aktívan hozzájárul a mezőgazdasági termelés mennyiségi és minőségi fenntartásához. Büszkék vagyunk arra, hogy a Tesco áruházakban a vásárlók számára és a magyar agrárium szempontjából kiemelten fontos szegmensekben évek óta közel 100 százalék a magyar termékek aránya, beleértve a tojást, a friss és tartós tejet, tejfölt, túrót, valamint a baromfi- vagy éppen a pultos sertéstermékeket. A természetes beporzók ökoszisztéma-szolgáltatási tevékenységének csökkenését a méhészeti ágazat kompenzálhatja, az Agrárminisztérium ezért nagy hangsúlyt fektet a magyar méhészek segítésére. Ezért is öröm számunkra, hogy az áruházlánc kínálatában elérhető akácmézek 100 százaléka magyar termelőktől származik, és a Tesco azon dolgozik, hogy a termékkategóriában kapható egyéb fajta mézeket is kizárólag magyar forrásból szerezze be” – mondta Nagy István, agrárminiszter.

A méhek május 20-i világnapja alkalmából a SIÓ bejelentette, hogy a hazai méhek megóvása érdekében együttműködési megállapodást ír alá az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel (OMME). Az ország legnagyobb gyümölcslégyártója többek között átfogó kommunikációs kampánnyal, edukációs eseményekkel és dolgozói aktivitásokkal támogatja a szervezet munkáját.

A SIÓ számára nemcsak az alapanyagok kiváló minősége fontos, hanem az ökoszisztéma fenntartására is legalább ugyanakkora figyelmet fordít. A globális élelmiszertermelés 76 százaléka függ a házi- és vadméhfajok beporzásától. Ezek az élőlények világszerte biztosítják, hogy jó minőségű termények, például különböző gyümölcsfélék is teremjenek. Egyszóval a méhek nélkül nem léteznének zamatos gyümölcsök. A Föld méhpopulációjának nagysága az 1970-es évek óta mintegy 60 százalékkal csökkent. Ráadásul az elmúlt 25-30 évben a rovarok össztömege évente 2,5 százalékkal csökkent, és ha ez ilyen ütemben folytatódik tovább, egy évszázadon belül teljesen eltűnhetnek a Föld színéről. A hazai méhállományokat sújtó, hátrányos környezeti hatások, a klímaváltozás, a növekvő méhegészségügyi feladatok nem várt kihívások elé állítják a szakembereket Magyarországon is.

„A legfontosabb szakmai szervezettel kötött együttműködésünk révén közös erővel védhetjük meg a gyümölcstermesztés legfontosabb természetes háttérmunkásait, a méheket. A következő időszakban fogyasztóink számára felhívjuk a figyelmet a beporzók fennmaradásának veszélyeire és megmutatjuk, hogyan támogathatjuk velük közösen a pótolhatatlan munkájukat. Emellett méhlegelőket is telepítünk siófoki központunk területén és annak közvetlen környezetében” – hangsúlyozta Mészáros Dezső, a Sió-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója.

„A méhek és más beporzók eltűnése sajnos világszerte megfigyelhető jelenség. Fontos hangsúlyozni: ha teljesen kipusztulnak a méhek, az visszafordíthatatlan következményeket jelenthet az emberiség számára. Tegyünk közösen a méhek védelméért, óvjuk a méheket azzal, hogy méhbarát környezetet hozunk létre, és ebben örömmel fogadjuk a SIÓ által felajánlott jelentős segítséget” – tette hozzá Bross Péter, az OMME elnöke.

Facebook post: https://www.facebook.com/SioGyumolcs/posts/5030661627001935

Több mint 50 év sikeres együttműködés után újabb projektet indított a Volvo Hungária Kft. és a Waberer’s cégcsoport.

Rajzold tovább! elnevezésű pályázaton a legkreatívabb formákban mutathatták meg a gyerekek, hogyan képzelik el a jövő áruszállítását. A pályázatra több száz rajz érkezett. A karbonsemlegesség fontosságát hirdető rajzverseny legjobb alkotásai egy valódi Volvo szerelvény pótkocsiját és fülkéjét díszítik majd. A két vállalat szervezésében elindított rajzpályázat jótékony célokat is szolgált: minden beérkezett pályamű után ötezer forinttal támogatják a Máltai Szeretetszolgálatot, amely az összegyűlt összeget a hazánkba érkező háborús menekült gyermekek jólétének elősegítésére fordítja majd.

A műanyagok a modern élet kulcsfontosságú anyagai. Sokoldalúak, könnyűek és viszonylag alacsony költséggel gyártják. Ezzel szemben az elmúlt években, mivel gyorsan nőtt az emberek környezettudatossága, a műanyag szinte szitokszó lett, a természetre és az emberi egészségre gyakorolt negatív hatásáról mindenki hallott már.

Meg is jelentek a piacon a különböző alternatívák: visszaforgatott, PCR, lebomló, komposztálható műanyag, bioalapú műanyag, oxo-lebomló… csak kapkodjuk a fejünket a sok új kifejezés hallatán. Ráadásul a jelölések, címkék használata ezen a téren egyáltalán nincs szabályozva, ezért nagy fába vágja a fejszéjét az, aki jobban el szeretne igazodni ebben a témában.

Mit jelentenek ezek a kifejezések, mi a különbség köztük, és melyik a legjobb a környezetünknek, a bolygónknak? Milyen lehetőségek vannak a műanyagok újrahasznosításában ma, és mik a jövőbeli kilátások, remények?

Ezekben a kérdésekben érkezett most segítség. A Manupackaging Magyarország Kft. összeállított egy információs tudásanyagot, amely közérthető módon kalauzolja el az olvasót a visszaforgatható, lebomló és a különféle „bioműanyagok” világában.

Kérje az egyedülálló, máshol így, egyben nem beszerezhető, magyar nyelvű tudásanyagot az alábbi linken: https://manupackaging.hu/2022/01/27/visszaforgatott-lebomlo-komposztalhato-muanyag/

 

Az ALTEO e-mobilitás üzletága, az ALTE-GO másfél évvel ezelőtti indulása óta 120 elektromos gépjármű töltési pontot telepített, elsősorban irodaházi környezetben. Ez a szám a következő hónapban közel megduplázódik, köszönhetően négy nagy projekt befejezésének:

A megújult GOBUDA MALL-ban 18 darab 22 kW-os töltési pont áll az elektromos autóval érkező vásárlók rendelkezésére.

A SIXT vecsési telephelyén 6 db 22kW-os AC és 1 db, a tisztán elektromos autók még gyorsabb töltését lehetővé tevő, DC-töltőberendezést, valamint egy 50kW-os napelemes rendszert telepített az ALTE-GO, illetve előkészítették a rendszert egy energiatároló későbbi illesztésére is. A helyszínen saját fejlesztésű energiamenedzsment-rendszert használnak, amely különböző gyártmányú AC és DC töltők teljesítményét szabályozza, az épület aktuális teljesítményfelvételéhez és a napelemes termeléshez igazítva.

A Kassák Passage társasházban 64 db elektromos autótöltőt szerelt fel a cég, biztosítva az egyidejű töltés lehetőségét az összes parkolóhelyen a társasház kapacitásbővítése nélkül.

 

 

A JYSK ecseri logisztikai központjában 8 db duál (2x22kW-os AC) publikus töltőt telepített az ALTE-GO, amely nem csak a logisztikai központ dolgozói számára, de a nagyközönség részére is elérhető.

 

A BCSDH tagok speciális kedvezményt kapnak! 
Bár szinte hónaponként érkeznek az újabb figyelmeztetések arról, hogy fenntarthatatlan módon élünk, mégis viszonylag lassan fordul rá a világ a körforgásos gazdaságra. Így továbbra is romlik bolygónk állapota, s mivel az eddig bejelentett kibocsátáscsökkentési vállalások nem elégségesek ahhoz, hogy az évszázad végéig két Celsius-fok alatt maradjon a Föld átlaghőmérsékletének az emelkedése, egyre inkább elkerülhetetlennek látszik a klímakatasztrófa.

A Fenntartható fejlődés című kiadvány a válságjelenségek bemutatása mellett bemutatja azokat az országokat és szervezeteket, amelyek példamutató módon próbálnak tenni a környezetért és a fenntarthatóságért. Az esélyeket ugyanakkor rontja, hogy az Ukrajna ellen indított orosz háború a fenntarthatóságra is beláthatatlan következményekkel jár. Nem csak azzal, hogy a rombolás következtében, például az egyik leggyakrabban célpontként szereplő üzemanyagtározók megsemmisítésekor, hatalmas mennyiségű mérgező anyag kerül a levegőbe, hanem azzal is, hogy Oroszország és Ukrajna a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartoznak, így a háború miatti kiesés világszerte éhínséget okozhat.

A kiadvány beszámol arról, milyen programokkal és kezdeményezésekkel járul hozzá a vállalatok fenntarthatósági céljainak eléréséhez az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (WBCSD) és annak magyarországi tagvállalata, a BCSDH. Ennek részeként részletesen ismerteti a Race to Zero program elemeit és bemutatja, mit tesznek a példamutató vállalatok.

Az idén ismét fontos téma lesz az élelmiszertermelés, az, hogy miképpen térhet át a mezőgazdaság a fenntartható pályára.

A kiadvány a hagyományoknak megfelelően foglalkozik az energiatermelés – a megújuló források kihasználásával, az atomenergetika, illetve az energiatárolás – kérdéseivel is, s szó esik a fenntarthatóságot szolgáló technikai újdonságokról, például a szén-dioxid befogásáról, az ipari termelés digitalizációjáról, illetve az okos városokban zajló fejlesztésekről.

A kiadvány idén is jelentős teret szentel a fenntarthatóság társadalmi vetületeinek: egyebek mellett az ipari robotok terjedésének, a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésének az esélyeinek, vagy a négynapos munkahét bevezetésével kapcsolatos terveknek. És szó esik a vállalatokról is, például arról, miként épülnek be a vállalati döntéshozatalba az ESG-kritériumok.

 

Tartalmi – marketing együttműködéssel kapcsolatban Tasnádi Rózsa szívesen áll rendelkezésére.

 

HVG Kiadó Zrt.

1037 Budapest, Montevideo u. 14.

telefon: +36 1 436-2450, fax:  +36 1 436-2089,

mobil: +36 30 288 6175, email: r.tasnadi@hvg.hu

 

A BCSDH tagok speciális kedvezményt kapnak! 

A sokoldalú energiahordozóként és hatékony energiatárolási megoldásként használható hidrogén magában hordozza annak lehetőségét, hogy segítségével elérjük nettó nulla kibocsátási céljainkat. A tisztán előállított hidrogén és a belőle nyert üzemanyagok zöld energiahordozóként működhetnek és jelentősen mérsékelhetik azoknak a szektoroknak a szén-dioxid kibocsátását, amelyek igénybevétele és energiafelhasználása nehezen, vagy egyáltalán nem csökkenthető (pl. nehézipar és teherszállítás), illetve segíthetik a megújulók arányának növelését azáltal, hogy a többletenergia tárolóeszközeként szolgálnak.

Jelenlegi tudásunk szerint a zöld hidrogén (pl. a megújuló energiaforrások segítségével, vízbontási eljárással előállított, teljesen szén-dioxid-kibocsátásmentes hidrogén) jelenti az egyetlen életképes megoldást a nettó nulla kibocsátású jövő eléréséhez.

Beindult a hidrogénhez kapcsolódó növekedés

A hidrogénre épülő értéklánc – az energiatermeléstől, a gyártáson, az értékesítésen és a logisztikán át egészen felhasználókig – jelentős növekedési potenciált rejt magában. A zöld hidrogénre való átállás 2050-ig 2500 milliárd dollár közvetlen éves jövedelmet termelhet és több mint 30 millió ember számára teremthet munkahelyet[1].

Az Amundi hidrogénre épülő új befektetési stratégiája

Erre a dinamikus fejlődés előtt álló értékláncra épül az Amundi új befektetési stratégiája, amely április óta a hazai befektetők számára is elérhető. A CPR Invest – Hydrogen (https://www.amundi.hu/lakossagi/product/view/LU2389405080) a hidrogén gazdaság legkülönbözőbb területein működő vállalatok nemzetközi részvényeibe fektet be, a zöldenergia-termeléstől a hidrogéntechnológiai alkatrészeken át, a hidrogén előállításon, tároláson és elosztáson keresztül egészen a hidrogén felhasználókig.

A befektetési folyamatba beépül a fenntartható megközelítés annak érdekében, hogy kizárják a legrosszabb ESG[2] gyakorlatot folytató és ellentmondásos megítélésű vállalatokat. A Részalap az SFDR (Közzétételi Rendelet[3]) 9. cikkének megfelelő pénzügyi termék, befektetési stratégiája megfelel ezen fenntarthatósági követelményeknek is.

Június végéig zajló kommunikációs kampányunk segítségével igyekszünk a hazai közönség számára is érthetővé és megfoghatóvá tenni a hidrogén jelentőségét és a benne rejlő lehetőségeket.

[1] Források: ETC (Energy Transition Commission), 2021; Bloomberg New Energy Finance (BNEF); Bank of America (BofA) Global Research, 2020

[2] Környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kritériumokat használnak a vállalatok környezettel, alkalmazottaikkal és irányítási struktúrájukkal szembeni felelősségének felmérésére. Ebben a keretben az ellentmondások olyan hírek, pletykák és botrányok, amelyek negatívan befolyásolják ezt az értékelést.

[3] SFDR/Közzétételi rendelet: az Európai Parlament és a Tanács 2019. november 27-i (EU) 2019/2088 rendelete a pénzügyi szolgáltatási ágazatban a fenntarthatósággal kapcsolatos közzétételekről

A Pécsi Tudományegyetemmel kötött támogatási szerződés keretében a Waberer’s szállítja az egyetem hallgatói csapatának Lungs of the City (A város tüdeje) pályázati épületét a világ első számú építészeti innovációs egyetemi házépítő versenyére, a Solar Decathlonra.

A projektház elszállításához a Waberer’s 11 kamionnal és komplett logisztikai támogatással áll be a lebonyolításába, a felajánlott támogatás összértéke pedig meghaladja az 5 millió Forintot.

A fenntarthatósági célkitűzések a Waberer’s Csoport stratégia döntéseinek középpontjába kerültek. A cégcsoport meggyőződése, hogy a szén-dioxid-kibocsátás okozta klímaváltozás az emberiség egyik legsúlyosabb környezeti, gazdasági és társadalmi problémája, amely felett nem lehet szemet hunyni – kulcskérdés a fenntartható fejlődés szempontjából. A Waberer’s tisztában van vele, hogy a logisztika környezeti lábnyoma jelentős, hiszen az iparág világszerte a szén-dioxid-kibocsátásnak körülbelül 7%-ért felelős.

„A logisztikai folyamatok karbonsemlegesítése egy hosszú, évtizedes léptékben mérhető folyamat, ezért addig is – amellett, hogy saját karbonsemlegességi törekvéseinket előtérbe helyezzük – örömmel támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely e nemes cél elérésére törekszik. Ilyen projektnek tarjuk a ’Város tüdejét’ is, és külön büszkék vagyunk arra, hogy támogatásunkkal egy már most kiemelkedő eredményeket elért, kiváló szakemberekből álló hazai csapatot juttathatunk közelebb céljai eléréséhez.” – mondta Erdélyi Barna a Waberer’s igazgatóságának tagja.

A Shell célja Magyarországon is a több és tisztább energiamegoldáshoz vezető haladás motorjává válni vásárlóival és a társadalommal együtt. Az utóbbi időszakban a vállalat több, a fenntartható jövő felé mutató lépést tett itthon is.  Többek között a Shell Hungary zRt. 2021 decemberében jelentette be, hogy hazai üzemanyagportfoliója bővítése céljából a megvásárolta az M0 autóút 19 KMSZ-nél található LNG töltőállomást, amely tervei szerint az első a következő években kiépülő országos lefedettséget biztosító hálózatában. A cseppfolyósított földgáz (LNG) jelentős lehetőséget rejt magában, hogy tisztábbá és gazdaságosabbá tegye a szállítmányozás üzemanyag ellátását és csökkentse a nehéz tehergépjárművek által kibocsátott üvegházhatású gázok mennyiségét.

Nemrégiben Budapesten két új nagyteljesítményű töltőoszloppal bővült a Shell Recharge magyarországi hálózata a Péterhegyi úton lévő Shell töltőállomáson. Néhány hete pedig az Európai Unió ismertette az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) sikeres pályázatainak listáját, amelynek köszönhetően a közeljövőben 70 helyszínen 220 töltőoszloppal bővül a magyarországi nagy teljesítményű (legalább 150 kW-os) elektromosautó-töltőhálózat. A beruházások újabb lendületet adnak a klímabarát járművek magyarországi elterjedésének. Ezen belül a Shell Magyarországon 20 kiskereskedelmi helyszínen 2-2 db 150 kW teljesítményű ultragyors töltőt telepít.

A hazai tankolók és a Shell közös erőfeszítéssel kevesebb, mint egy év alatt több mint 44 ezer tonna szén-dioxid megkötéséhez járultak hozzá a tavaly májusban elindított Shell Karbonsemlegesítési Szolgáltatás keretében. Ezt a hatalmas mennyiséget leginkább úgy lehetne megragadni, ha hőlégballonokba töltve képzeljük el. Egy hőlégballonba[1] körülbelül 1 tonna gáz tölthető, vagyis a tavalyi tört évben a tankolók és a Shell közösen több mint 44 ezer ballonra való gázt vontak ki a légkörből – egy ekkora hőlégballon-fesztivál alighanem világrekord lenne.

A Shell szem előtt tartja a fenntarthatóságot ínycsiklandó kávéival kapcsolatban is. 2021 augusztusában a Shell Magyarországon is bevezette a Shell Café márkát, amely a  kávéházi élményt kínáló Shell shopok és az ott kapható kiváló minőségű kávékínálatot foglalja magában. A Shell Café által kínált kávé „Rainforest” tanúsítvánnyal rendelkezik, ami megerősíti, hogy a kávébabot a fenntarthatóság három fő pillérének – a társadalmi, gazdasági és környezeti szempontoknak – megfelelően szerezték be. A beszállítóknak és a termelőknek szigorú kritériumokat kell betartaniuk a termelés és a forgalmazás során. A nemzetközi FSC tanúsítás pedig garantálja a vásárlók számára, hogy a Shell Café termékek csomagolásához olyan fát használnak nyersanyagként, amelyet a fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatnak megfelelően, felelősségteljesen termeltek ki.

 

[1] 500–560 m³ méretű hőlégballonnal számítva, amelybe 1 tonna CO tölthető.

 

A PPH Media szaklapkiadó pályázatot indított, melyen olyan vállalkozások vehettek részt, akik nem csak beszélnek róla, hanem tesznek is azért, hogy gazdasági tevékenységüket minél zöldebbé tegyék.

A megméretésre több száz pályázat érkezett, melyből 20 került a döntőbe. Logisztika, raktározás, kiskereskedelem kategóriában pedig SPECIAL MENTION oklevelet hozhattunk haza a díjátadóról!