A sokszínűség érték a munkahelyeken is – újabb csatlakozókat várnak a szervezők

2015 májusa óta Magyarországon is csatlakozhatnak a felelős foglalkoztatók a Sokszínűségi Egyezményhez, azaz a Diversity Charter mozgalomhoz. Október 15-e új mérföldkő az európai uniós kezdeményezés hazai életében. Ünnepélyes aláírási ceremóniára várják mindazon cégeket, amelyek nyitottak arra, hogy aláírásukkal kifejezzék: elkötelezettek az egyenlő bánásmód és a sokszínű vállalati kultúra kialakítása mellett.

A Sokszínűségi Egyezmény, azaz a Diversity Charter kezdeményezés 2004-ben indult Franciaországból. Ez volt az első olyan írásos dokumentum, amely az Európai Unió munkahelyi diszkrimináció-ellenes, esélyegyenlőséget támogató irányelveit rögzítette, és azóta is népszerűsíti a foglalkoztatók körében. A célja leginkább a szemléletformálás. A vállalatok vezetői a csatlakozással és az ünnepélyes aláírással munkavállalóik és a piaci környezet számára is egyértelműen üzenik, hogy hisznek a szervezeti sokszínűség értékében és elkötelezettek a megvalósításában.

Magyarországgal együtt jelenleg 15 európai ország tagja Diversity Charter mozgalomnak: Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Spanyolország és Svédország.

A Sokszínűségi Egyezményt bármely cég aláírhatja, legyen kicsi vagy nagy, magyar tulajdonban lévő vagy multinacionális. Egyetlen kritérium az egyenlő bánásmód tisztelete, és az a szándék, hogy a cég sokszínű szervezeti kultúrát alakítson ki. A mozgalomhoz csatlakozók vállalják ugyanis, hogy lépéseket tesznek a vállalat irányítása területén a sokszínűség megteremtéséhez, olyan humán erőforrás politikát alkalmaznak, mely egyenlő bánásmódot biztosít: korra, nemre, faji hovatartozásra, bőrszínre, politikai nézetre, fogyatékosságra való tekintet nélkül. Vállalják, hogy megvédik dolgozóikat a diszkriminációval szemben, a munkavállalók bevonásával esélyegyenlőségi tervet készítenek, és folyamatosan nyomon követik a kitűzött célok megvalósulását.

A mozgalom hazai bevezetője az mtd Tanácsadói Közösség az aláírási ceremóniát szakmai rendezvénnyel gazdagítja, amelyen szó lesz a kormány foglalkoztatás központú CSR Cselekvési Tervéről, illetve a munkahelyi generációs kihívásokról. A szakmai rendezvénnyel az mtd azt kívánja megmutatni, hogy egy-egy cég a csatlakozással részévé válik egy munkáltatói közösségnek, amely az információ-, tudás és tapasztalatcsere, továbbá a jó gyakorlatok megismerése révén hozzájárul a szervezet további fejlődéshez.

Jelentkezni a Sokszínűségi Egyezmény honlapján lehet.

További információ:

Németh Judit
ügyvezető alelnök
nemeth.judit@mtdtanacsado.hu

—————————————

Az mtd Tanácsadói Közösség egyrészről az értékteremtő HR-szolgáltatások terén piacvezető társadalmi vállalkozás, továbbá a munkahelyi esélyegyenlőség és sokszínűség mellett elkötelezett szervezetek és szakemberek tudásmegosztó közössége. Innovatív működésük célja, hogy egyedülálló szakértelmükkel támogassák a jövő generációi számára is vonzó, fenntartható, befogadó szervezeti kultúrák kialakulását, elterjedését és fennmaradását. További céljuk a munkaerőpiacon hátránnyal élő személyek szakszerű integrációjának előmozdítása, a vállalati szakemberek felkészítésével, ismeretátadással, kutatásokkal,  és jó gyakorlatok megosztásával.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?