Értékelés, összefoglalás, útravaló – így telt „A jövő vezetői” program idei utolsó szakmai napja

 „Magabiztosabban állok ki és beszélek a fenntarthatóságról, mert most már tudom, sokan vannak mögöttem, mellettem, sok az élő jó gyakorlat”

Ilyen és hasonló személyes vallomások hangzottak el „A jövő vezetői” tehetségprogram utolsó szakmai napján. Az október 2-i mélyítő napon, a Budapesti Erőmű vendégeként, szóba került az idei program értékelése, és a projekt feladatok prezentálására is sor került olyan szakértők és szakemberek jelenlétében, mint Dr. Bokor Attila a Budapesti Corvinus Egyetem docense, Ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója, Kelemen Attila, a Ben & Loch Lomond Zrt. elnök-vezérigazgatója, Pogány Éda Glória, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft kommunikációs és vállalati kapcsolatok igazgatója, Simon Anita, a Biofilter Környezetvédelmi Zrt. cégcsoport igazgatója, Szauer Péter, HVG Kiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója valamint Petrik Ida a BCSDH leköszönő vezetője. A délutáni programon részt vett Márta Irén a BCSDH új vezetője is, a gyárlátogatáson pedig Major Balázs, a Budapesti Erőmű Zrt. környezetvédelmi felelőse volt a házigazdánk.

A program értékelése során a személyes tanulságokon túl a közösen azonosításra kerültek a fenntartható vállalat és azt irányító jövő vezetője ismérvei. A legfontosabb tanulságként kimondásra került, hogy a vezetői akarat és a döntések és cselekedetek időtávja a kulcs sikertényező.

IMG_0780

Az erőmű-látogatás után egy útravaló, elgondolkodtató előadás hangzott el, a 10 évvel ezelőtti Aranykalitka kutatás hátterét és a második felvonásnak az eredményeit bemutatva. Izgalmas kérdéseket vetett fel, témákat érintett, amely akár a résztvevők magánéletére és vezetői karrier tervezésére tanulságokat jelenthet.
A beszélgetés érintette a pénz és/vagy biztonság szerepét, a női és férfi sorsokat, a munka és magánélet egyensúlyát, a státuszszimbólumok és siker kapcsolatait, a pszichoszomatikus jelenségeket vs. az egészségmegőrzés jelentőségét, a krízisek/kudarcok utáni megújulást/újjászületést.

IMG_0781

Az idei év utolsó vezetői beszélgetésének vendége Salgó István, az ING Bank vezérigazgatója és a BCSDH elnöke volt, aki őszintén beszélt a szervezet céljairól, és az ő személyes motivációiról is. Valamint elmondta véleményét a közép- és felsővezetői különbségekről, a vezető erejéről.

IMG_0810

A nap fontos programpontja volt amikor az egyes csapatok röviden bemutatták projektmunkájukat és javaslataikat, amelyeket utána a független értékelő szakértők véleményeztek.

A négy csapat az alábbi témákat dolgozta fel mentoraik segítségével:

  • Idősek (>55) foglalkoztatása
  • Közösségi erőmű az önellátás és megújuló energia mentén
  • Szén-dioxid kibocsátás jelentősége és vállalatvezetők meggyőzése
  • Csapadékvíz hasznosítás

IMG_0742

Az értékelő szakértők örömmel látták a projektmunkák mögött rejlő erőfeszítéseket, gondolatokat, szándékokat. Érdekes előadások voltak, melyek majd november 19-én kerülnek prezentálásra nagyobb közönség előtt, a BCSDH üzleti ebédje után, összekötve a 2015-ös évfolyam  oklevél átadójával. Egyben ez lesz az idei program záróeseménye is.

A mélyítő nap végén bemutatásra került „A jövő vezetői” tehetségprogram új filmje is, amiben az idei résztvevők nyilatkoznak élményeikről, tapasztalataikról.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?