A JÖVŐ FOGYASZTÓI célcsoport konferencia

A LOHAS (Lifestiles of Health and Sustainabilty) az egészségtudatos és a fenntarthatóság iránt elkötelezett fogyasztói és vásárlói csoportot jelöli.

Mivel ez a csoport a nemzetközi kutatások szerint exponenciálisan növekszik a fogyasztói társadalmon belül, ezért kiemelten fontos odafigyelni rájuk a következő évek fejlesztései és értékesítési stratégiák kidolgozása során.

Konferenciánk célja ezt a csoportot és az Ő vásárlói szokásaikat feltérképezni és bemutatni, hiszen a piaci verseny előny fenntartása vagy éppen megszerzése miatt elengedhetetlen ennek a fogyasztói szegmensnek az ismerete.

Egy, az Egyesül t Államokban készült felmérés szerint a 60-as évek elején a LOHAS csoport a teljes populáció mindössze 5%-át tette ki, mára már az arányuk meghaladja a 26%-ot, ami kb. 50 millió fogyasztót jelent. Ennek nyomán az EU-ban is végeztek egy felmérést, mely során kiderült, hogy ez a szám itt is minimum ugyan ennyi.

A Magyarországon 2015-ben publikált kutatás szerint a LOHAS célcsoport aránya 8.7%, ami az előrejelzések szerint a következő 5-10 évben a duplájára fog emelkedni. Megállapítható, hogy a magyar és amerikai fogyasztók demográfiai jellemzői hasonlóak. Hazánkban a potenciális LOHAS célcsoport 18-39 éves, jellemzőjük a hibrid életstílus és felülreprezentáltak körükben a nők, felsőfokú végzettséggel rendelkezők és a jobb anyagi körülmények között élők.

Partnereink

bcsdh  hugbc  fjallraven  doqment eon  eon

Főbb témáink:

  • Autó ipar, közlekedés
  • Táplálkozás, Élelmiszeripar, Gasztronómia
  • Építőipar
  • Iroda, munkahely
  • Energetika, megújuló energiaforrások
  • IT
  • Telekommunikáció

A konferencia tervezett létszáma: 100-120 fő. Résztvevők: vállalati döntéshozók, beszerzési és fejlesztési vezetők, ingatlanfejlesztők, marketing és kommunikációs szakemberek.

Időpont: 2016. december 1., csütörtök

Helyszín: BIJÓ Rendezvényközpont, 1135 Budapest, Róbert Károly körút 96-100.

08.30 – 09.00: Regisztráció

09.00 – 09.10: Köszöntő: dr. Palkó Zsolt, Ügyvezető igazgató / EcolifeGroup
09.10 – 09.30:
Dr. Törőcsik Mária, Egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem
A LOHAS célcsoport értelmezése – trendhatások, magatartás, kilátások
A LOHAS célcsoport tagjai elkötelezetten mutatják meg döntéseikben, vásárlásaikban elveiket, egyre nagyobb hatást gyakorolva termelőkre, szolgáltatókra, kereskedőkre. Ez a növekvő csoport figyelmet kelt környezetében is, gyakran véleményvezetők, mégis, a kategória tartalmát, nagyságát mind a mai napig viták övezik. Előadásomban kitérek az értelmezés kérdéseire, a csoport megmutatkozó magatartáselemeire.

09.30 – 09.50:
Dr. Nagy Szabolcs, Egyetemi docens, Marketing Expert, Head of Department, Associate Professor, Marketing Institute, Faculty of Economics, University of Miskolc
Fenntartható fogyasztás – aktuális trendek:
Az előadás a fenntartható fogyasztás aktuális trendjeit mutatja be. A globális trendek mellett a hazai helyzet elemzésére is sor kerül. Az előadás rávilágít a fenntartható fogyasztás hajtóerői mellett annak akadályozó tényezőire is.

09.50 – 10.10:
Lakatos Zsófia, Elnök-PR szövetség, Emerald PR. Ügyvezető

10.10 – 10.30:
Márta Irén, ügyvezető igazgató BCSDH

10.30 – 11.00:
KV szünet

11.00 – 11.20:

Radványi Gábor, HuGBC alelnök, a Futureal főépítésze

11.20-11.50:
iroda piac – felkérés alatt…
11.50-12.10:
autóipar – felkérés alatt…
12.10-12.30:
Hortobágyi Ágoston, ügyvezető igazgató – DO-Q-MENT Kft.
Eredeti iratok a felhőben – már nem álom, a valódi, papírmentes iroda!

12.30-13.30:
EBÉDSZÜNET

13.30 – 13.50:

E-on – felkérés alatt…
13.50 – 14.10:
TELCO – felkérés alatt…
14.10 – 14.30:
Gasztronómia – felkérés alatt…
14.30 – 15.30:
Radványi Gábor
Hortobágyi Ágoston
Kanyó Roland

Kerekasztal: Te LOHAS vagy?
Kanyó Roland: DM-marketing és PR menedzser
Hortobágyi Ágoston: ügyvezető igazgató – DO-Q-MENT Kft.
Radványi Gábor: HuGBC alelnök, a Futureal főépítésze

Jegy árak:

Egy fő esetén:
26.500 Ft + áfa / fő
Két vagy több fő esetén:
21.500 Ft + áfa / fő
Early Bird ár (november 15-ig)
17.500 Ft + áfa / fő
HuGBC és BCSDH tagok számára
17.500 Ft + áfa / fő
0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?