SMART LOGISZTIKA – MLBKT éves kongresszus – november 15-17.

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) november 15. és 17. között immár 25. alkalommal rendezi meg az év legnagyobb logisztikai eseményét, az MLBKT Kongresszusát, Siófokon a Hotel Azúrban. A jubileumi esemény középpontjában a smart logisztika áll, vagyis olyan megoldások ismertetése, amelyek ebben a technológiailag folyamatosan változó világban hozzásegítik az egyént és a vállalatokat a sikeres működéshez.

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság azoknak az ellátási lánc menedzsmenttel foglalkozó szakembereknek a közössége, akik hatékony, fenntartható és etikus ellátási láncokat hoznak létre és működtetnek. A szervezet az általa képviselt szakterületeken kompetenciaközpontként működik. Ennek köszönhetően évről évre kiemelkedő színvonalon rendezi meg az iparág legjelentősebb eseményét.

„Az idei Kongresszus nagyon különleges a számunkra, hiszen jubilálunk. Büszkék vagyunk arra, hogy immár 25 éve szervezzük a szakma legnagyobb konferenciáját, amelyen az elmúlt években közel 500 résztvevőt számlálhattunk. Minden évben igyekszünk úgy kialakítani a programot, hogy az egyes szakterületek legfontosabb kérdéseit járjuk körül. Idén éppen ezért esett a választásunk a smart logisztikára, hiszen az Ipar 4.0 megoldásai választ adhatnak az iparágat érintő jelenkori kihívásokra” – mondta Kőhegyi Anita, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság ügyvezető igazgatója.

 

Az előadások és panelbeszélgetések leginkább az ellátási folyamatokban alkalmazott különböző smart technológiák bemutatását célozzák. Ugyanakkor erős hangsúlyt kapnak a programban a gyógyszeripart érintő aktualitások is, mint például a gyógyszer-nagykereskedelem kihívásai vagy a különféle innovatív intermodiális megoldások. Ezen kívül több előadás is feszegetni fogja a lean folyamatfejlesztés új irányvonalait, a munkaerő toborzás és megtartás kihívásait, a zöld logisztika izgalmas praktikáit valamint a gazdaság más-más területein működő vállalkozások kereslet tervezéséhez való viszonyulásait és módszereit. Olyan megoldások kerülnek terítékre, amelyek hozzásegítik a cégek, vállalatok vezetőit a sikeres működéshez ebben a technológiailag folyamatosan változó világban.

Újdonságként a résztvevőknek esélye nyílik megmérettetni magukat egy üzleti szimulációs játék keretében. Lényegében a játékosoknak három napon keresztül egy virtuális cég vezetőiként valós versenyhelyzetet szimuláló piacon kell helytállnia, ahol az egyes döntések üzleti következményei követhetőek nyomon.

A szervezet elnöksége hagyományosan az éves kongresszuson adja át Az Év Logisztikai Menedzsere, Az Év Beszerzési Menedzsere, valamint a Logisztikai Kiválóság Díjat. Ezekkel a szakmai díjakkal hívja fel a figyelmet a legjobb hazai gyakorlatokra. Novemberben az is kiderül, hogy idén kiknek a pályázata nyert az egyes kategóriákban.

A konkresszus programja innen tölthető le.

A 25. MLBKT Kongresszus gyémánt fokozatú támogatója a Flex, az innovatív tervezési és elektronikai gyártási szolgáltatások vezető vállalata. Az ezüst szponzorok között megtalálható a felsőkategóriás telematikai megoldásokat nyújtó WebEye Magyarország, az egyik legnagyobb hazai logisztikai háttérszolgáltató, a Logi-Store, valamint az intralogisztikai megoldásokban élen járó Still. Velük és számos más kiállítóval is találkozhatnak a Kongresszusra kilátogatók.

Látogasson el a kongresszus honlapjára, regisztráljon még ma!

További információk:

Hegedüs Sándor

operatív és marketing vezető

sandor.hegedus@logisztika.hu

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?