SUSCO Budapest 2016 – Víz és a Város

A SUSCO Budapest 2016 – Víz és a Város, az Antall József Tudásközpont fenntartható fejlődésről szóló konferenciasorozatának idei rendezvénye, melynek elsődleges célja, hogy egy kelet-közép-európai fókuszú fenntartható fejlődési fórumot és szakértői hálózatot hozzon létre, amely lehetőséget teremt a térség kihívásainak és bevált gyakorlatainak megvitatására, tapasztalatcserére és közös megoldások keresésére. Az évente megrendezésre kerülő SUSCO Budapest konferencia e célokkal összhangban elősegíti a közvetlen párbeszéd kialakulását a régió kormányzati, tudományos, vállalati és civil szférájának szereplői között.

Az idei konferencia fókuszában, reflektálva az ENSZ által 2015 szeptemberében elfogadott Fenntartható Fejlődési Célokra (FFC), a fenntartható városi vízgazdálkodás áll. Az említett célok többek között meghatározzák a városi vízgazdálkodáshoz kapcsolódó fő mérföldköveket és kívánt intézkedéseket két központi témában. Egyfelől biztosítani a vízhez és szanitációhoz történő hozzáférést és ezek fenntartható használatát mindenki számára (FFC 6), másfelől a városok és emberi települések befogadóvá, biztonságossá, ellenállóvá és fenntarthatóvá tételét (FFC 11).

A városi területek jelenleg a globális népesség mintegy 50%-ának biztosítanak otthont, mely arány az előrejelzések szerint 2050-re elérheti a 60%-ot. Ugyanezen időszakban a globális vízigény 55%-kal fog emelkedni, és előreláthatólag körülbelül 4 milliárd ember él majd vízhiányos területeken. Mindez azt jelenti, hogy a kiélezett verseny elkerülhetetlenné válik a legfőbb fogyasztók – mind a mezőgazdasági, energiatermelési és városi felhasználók között. Ha a jelenlegi tendenciákon nem változtatunk, a vízellátás biztonsága egyre nagyobb veszélybe kerül.

A gyors urbanizáció következtében, az elsősorban a fokozottan túlnépesedett városokra jellemző vízhiány és gyenge vízminőség mellett, az átfogó és fenntartható városi vízgazdálkodási rendszerek hiánya súlyos problémát jelent nem csupán a világ legszegényebb, de annak fejlett országaiban is. A városok napjainkban jelentős kihívásokkal néznek szembe, mint például a vízzel kapcsolatos kockázatok csökkentése, valamint a vízellátás és szanitáció pénzügyileg is fenntartható módon történő biztosítása a városi lakosság számára. El kell gondolkodnunk azon, hogy hogyan tudjuk költséghatékonyan kezelni a városi vizeket, valamint törekednünk kell arra, hogy a tapasztalatokból tanulva eleget tegyünk a városi vízgazdálkodás kihívásainak.

A SUSCO Budapest 2016 konferencia célja összehozni a folyamat kulcsszereplőit annak érdekében, hogy elősegítse a nemzeti és regionális környezetnek megfelelő stratégiák kialakítását, és a fenntartható városi vízgazdálkodás elméletétének gyakorlati alkalmazását.

Időpont: 2016. november 16., 9:15

Helyszín: Akvárium Klub, Budapest

Regisztráció: https://goo.gl/forms/4u3XpGoJVdA2xA2s2 (2016. november 13-ig)

DRAFT Program:

8:30 – 9:15  Regisztráció

9:15 – 9:30 Nyitó beszédek

  • Antall Péter, az Antall József Tudásközpont igazgatója
  • Frank Spengler, képviseletvezető, Konrad-Adenauer-Stiftung

9:30 – 9:40 Vitaindító beszéd

  • Dr Náray-Szabó Gábor, akadémikus, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács társelnöke

9:40 – 10:40 I. Panel – Víz és urbanizáció

  • Faraj El-Awar, programigazgató, Global Water Operators’ Partnerships Alliance / UN-Habitat
  • Oriana Romano, politikai elemző / a Water Governance in Cities jelentés főszerzője, OECD Vízkormányzás Program
  • Martina Zupan, régióelnök, Global Water Partnership CEE

Moderátor: Dr. Zlinszky János, igazgató, Fenntartható Fejlődés Akadémia, Regionális Környezetvédelmi Központ

10:40 – 11:00 Kávészünet

  • 11:00 – 12:15 II. Panel – Víz a jövő városaiban
  • Thomas Vereijken, igazgató, European Water Stewardship. Városi Víz Agenda 2030 – A Leeuwarden Folyamat
  • Pozsony Város Főépítészi Irodája. Városi vízgazdálkodás és tervezés Pozsonyban
  • Asier Abaunza, Bilbao Városháza Várostervezési Tanácsosa. Városi vízgazdálkodás és tervezés Bilbaoban
  • Kelemen-Válóczi Zsuzsanna, Főpolgármesteri Hivatal, Városi vízgazdálkodás és tervezés Budapesten
  • Moderátor: Ungvári Gábor, Vízgazdasági Csoport, Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK)

12:15 – 13:30 Ebédszünet

13:30 – 14:30 III. Panel – Innovatív megoldások a vízgazdálkodásban

  • Kereszturi Péter, a Fővárosi Csatornázási Művek képviseletében
  • Dr. Rasztovits Zsolt Edgár, Kelet-európai és eurázsiai regionális tisztítási üzletágért felelős vezető, Xylem Kft.
  • Richard Elelman, igazgatási osztály vezetője, Eurecat-CTM
  • Prikk János, Energiaipari üzletág szektorvezetője, IBM

Moderátor: Kovács Károly, elnök, Magyar Vízipari Klaszter, European Water Association, EIP Water Steering Group

14:30 – 14:45 Összefoglalás / Záróbeszéd 

  • Dr. Baranyai Gábor, határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztos

15:00 – 17:20 SUSCO Youth Forum 

A Tudásközpont a programváltoztatás jogát fenntartja.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?