Új képzési vezető a BCSDH-nál
2016. december 1-től Répássy Zsuzsa képzési vezető veszi át „A jövő vezetői” tehetségprogramot.
Répássy Zsuzsanna jelenleg a KÜRT Akadémia NET-WORKS képzésének és számos más digitális transzformációhoz, innovációhoz kapcsolódó nagyvállalati program vezetője. Emellett a TEDxDanubia konferenciasorozat közösségkapcsolataiért felel, melynek során számos civil szervezet és ügy –köztük fenntarthatósághoz kapcsolódók- nem szokványos megjelenését és felkarolását segítette. Korábban multinacionális kommunikációs ügynökség digitális igazgatója volt. Pedagógus és közgazdász végzettsége, valamint a vezetőkkel folytatott képzési tapasztalatai alapján érdeklődése az utóbbi években a tudásmegosztás közösségi és online módszertanának kialakítása felé fordult.
Fertetics Mandy 2016. december 1-től, a vállalati fenntarthatóság egyéb területein folytatja munkáját.
Mandy „A jövő vezetői” tehetségprogram két évfolyamát támogatta sikeresen szakmai tudásával, az Action 2020 programban pedig kezdetekben tanácsadóként, később a BCSDH szakmai vezetőjeként ért el jelentős eredményeket. Munkáját megköszönve kívánunk neki további sok sikert pályáján.
Az Action 2020 Magyarország programot és a kapcsolódó munkacsoport vezetését Márta Irén a BCSDH ügyvezetője veszi át az új programvezető kiválasztásáig.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!