Vállalatvezetők? Változásvezetők!

Miért ül le egy asztalhoz többek között a GE, a Heineken, a Masterplast, a McDonald’s, a Nestlé és a Pannónia Ethanol vezérigazgatója, másik 25 vezérigazgatóval együtt?

Az ősz folyamán 3 alkalommal, több, mint 10 iparág összesen 31 első számú vállalatvezetője ült le egy asztalhoz szervezetünk felsővezetői kerekasztalain, hogy megvitassák milyen üzleti válaszok adhatók hazánk jelentős társadalmi, környezeti és gazdasági kihívásaira.

Az Action 2020 Magyarország program első évében, 2014-ben  a makró szintre fókuszáltunk: 5 területen összesen 20 cél került megfogalmazásra több, mint 100 üzleti, civil és tudományos szakértő bevonásával. Most pedig eljött a cselekvés ideje!

DSC_4523

 „Nagyon komoly vállalati aktivitást tapasztalunk:  konkrét, üzleti megoldásokkal és vállalásokkal ismerkedhettünk meg, amelyek hozzájárulnak  az Action 2020 programban megfogalmazott célok megvalósulásához. .”  – mondta el Salgó István a BCSDH elnöke. „ Célunk hogy elismertessük azt, hogy a fenntarthatóságot az üzleti megoldások tudják biztosítani, és hogy megismertessünk nagy hatású, könnyen adaptálható, vonzó, inspiráló és nem utolsósorban mérhető üzleti megoldásokat minél több vállalattal és a közvéleménnyel. A találkozók azt mutatják, hogy igenis sok változásvezető  van, akik példaként utat mutatnak az üzleti élet többi szereplőjének, hogyan lehet az üzleti célok megvalósítását is elősegítő  fenntarthatósági megoldásokat   beépíteni a fő tevékenységükbe.”

Az idei Párizsi Klímacsúcs előkészítése során egyre inkább  egyértelművé vált, hogy a fenntarthatóság különböző témaköreiben mind kormányzati, mind vállalati szinten minden országban vannak tervek, elképzelések sőt megoldások is. Magyar szempontból jelenleg az egyik leghangsúlyosabb kérdés a foglalkoztatás, ahol   a kerekasztalokon számos nagyon komoly vállalati megoldás is elhangzott azzal, hogy a jelenlegi gondok hosszabb távú kezelése kormányzati intézkedéseket igényel.

DSC_4863

További csatlakozókat és változásvezetőket is keresünk. A felsővezetői kerekasztalokon a különböző iparágak és vállalatméretek különböző szempontjai segítenek minket abban, hogy nagyon széles palettán, sokszínű üzleti megoldásokat azonosítsunk. Fontos, hogy találjunk olyan megoldásokat, amelyek hatása a vállalati szintről kiterjeszthető makró szintre is.” – mondta el Ifj. Chikán Attila, az Action 2020 Magyarország munkacsoport vezetője, az ALTEO Group vezérigazgatója.

Vannak megoldások és vannak változásvezetők. A BCSDH november 19-i üzleti ebédjén mindenki találkozhat velük. Az esemény díszvendége és egyik előadója Peter Bakker anyaszervezetünk az Üzleti Világtanácsnak (WBCSD) az elnöke lesz.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?