Melyek a legnagyobb kihívások a nettó zéró célok elérésében? Milyen együttműködések, megoldások segíthetik az érdemi előrelépést és a rendszerszintű változásokat? Újra összeült a magyar gazdaság karbonsemlegességének elősegítésére létrejött Net Zero Tanácsadó Testület.
Márta Irén, a BCSDH igazgatója üdvözlő szavait követően a Brit nagyköveti rezidencián tartott esemény házigazdájaként Matthew Kirlew, a Brit Nagykövetség politikai osztályának vezetője köszöntötte a résztvevőket és beszédében hangsúlyozta, hogy továbbra is elkötelezettek a klímasemleges akciók érdemi előmozdításáért Magyarországon.
A több érdekelt felet tömörítő platformon Ifj. Chikán Attila, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) elnöke köszöntőjében hangsúlyozta a cselekvés fontosságát, és hogy a klímavédelem mellett egyre fontosabb szerep kell, hogy jusson az alkalmazkodásnak is.
Kőrösi Csaba, az ENSZ közgyűlés korábbi elnöke egy új, a nehézségeinkre megoldásokkal szolgáló korszak kezdetéről beszélt. A háborúk és válságok időszakában nagy kihívás fenntarthatósági fordulatot, nettó zéró célokat elérni. Ugyanakkor a gazdasági szereplők közül egyre többen látják, hogy a fenntartható fejlődés, az anyag- és energiahatékonyság, a csökkenő környezeti lábnyom és a társadalmi felelősségvállalás versenyképességi tényezővé vált.
Prof. Dr. Ürge-Vorsatz Diána, az IPCC alelnökeként felhívta a figyelmet arra, hogy megfelelő források állnak már rendelkezésre, hogy lényegi lépéseket tegyünk globálisan a helyzet megoldására, azonban jól kell ezeket a forrásokat elosztani és felhasználni. A múlt év végi COP28 Klímacsúcs pedig valóban nagy előrelépés volt, hiszen itt született döntés a fosszilis tüzelőanyagok kivezetéséről.
Diófási-Kovács Orsolya, PhD, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense és Csipes Péter az S.T.I. Hungary ügyvezető igazgatója a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) képviseletében tartott előadásában, „Mit tehet a logisztikai szektor a nettó zéró célok eléréséért?” címmel, adott betekintést a kihívásokba és a következő lépésekbe, amely az ágazat előtt Magyarországon vár.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy az átállás finanszírozása kulcskérdés, melyhez a források rendelkezésre állnak, csak át kell csoportosítani őket.
A testület, amely ezentúl évente két alkalommal ülésezik, minden szervezete képviseltette magát és megosztotta a jövőbeni célokat és terveket a többi taggal, ahol több kapcsolódási pont és közös együttműködés is körvonalazódott.
Az esemény résztvevői:
- Barta Zsombor – Országgyűlési vezető tanácsos – nemzetközi kapcsolatok referense, Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács
- Bertalan Zsolt – Elnök, Okos Jövő Innovációs Klaszter
- Ifj. Chikán Attila – Elnök, BCSDH
- Csipes Péter – Ügyvezető igazgató, S.T.I. Hungary – Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság képviseletében (MLBKT)
- Diófási-Kovács Orsolya, PhD – Egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem
- Juhász Anikó – Helyettes államtitkár, Agrárminisztérium
- Dr. Kandrács Csaba – Alelnök, Magyar Nemzeti Bank
- Kárpáti András – Elnök, Jövő Mobilitása Szövetség
- Matthew Kirlew – Head of Policy, Brit Nagykövetség
- Kocsis Kriszti – Senior policy officer, Brit Nagykövetség
- Kőrösi Csaba – Stratégiai igazgató, Kék Bolygó Alapítvány, az ENSZ közgyűlés korábbi elnöke
- Márta Irén – Ügyvezető igazgató, Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért
- Nagy Andrea – Szakmai projektvezető, Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért
- Némedi Zsuzsa – Senior Trade Adviser, Brit Nagykövetség
- Prof. Dr. Ürge-Vorsatz Diána – Alelnök, IPCC, HuPCC
- Szántó Gábor – Főosztályvezető, Energiaügyi Minisztérium
- Szarvas Gábor – Elnök, Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC)
Az eseményről készült fotógalériáért kattintson ide.
A Net Zero Tanácsadó Testület, egy több érdekelt felet átfogó, szektorokon átívelő, a magyar ipar és üzleti vezetők, a kormányzat és szakmai szervezetek képviselőiből álló Tanácsadó Testület a Brit Nagykövetség és a BCSDH kezdeményezésére jött létre 2021 januárjában.