2018-ban több mint 100 ezer rászorulót támogatott napi élelmiszer-adományaival a Tesco

A Tesco 205 magyarországi áruházából már 164-ben bevezette élelmiszermentő programját. Az áruházlánc 2018-ban összesen több mint 7 500 tonna élelmiszert adományozott rászorulóknak a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen és partnerszervezetein keresztül, így a napi élelmiszermentésben 109 ezer rászorulónak segített. A vállalat szeretné az összes hazai áruházát bekapcsolni az élelmiszermentésbe, ehhez pedig országszerte további karitatív szervezetek jelentkezését várja.

A Tesco mintegy 500 munkatársa foglalkozik azzal minden nap, hogy az élelmiszermentő programja keretében rászorulóknak segítsen.  Leválogatják a már nem eladható, de emberi fogyasztásra még tökéletesen alkalmas zöldséget, gyümölcsöt és pékárut a polcokról, adományként összekészítik, majd átadják az Élelmiszerbank és partnerszervezetei munkatársainak, akik az áruházak környékén élő rászorulókhoz juttatják el az adományokat. Tavaly a megmentett élelmiszer-mennyiség csaknem 800 tonnával több volt az egy évvel korábbinál, ami jól tükrözi a 2014 óta működő program folyamatos fejlődését.

A napi adományozás mellett lehetőség van arra is, hogy készletváltáskor, illetve az ünnepi zárva tartáskor kiegészítsék az adományokat olyan élelmiszerekkel, amik kikerülnek a választékból, illetve a zárva tartás ideje alatt járnának le. Tavaly így összesen 138 ezer kilogramm egyéb élelmiszert is adományozott az áruházlánc azoknak a szervezeteknek, amelyek meg tudták oldani ezek elszállítását.

A Tesco stratégiai tervei szerint 2020-ra minden közép-európai áruház készen áll arra, hogy az élelmiszer-felesleget jótékony célra átadja. Ehhez azonban nem csak áruházi szinten van még sok teendő. Az áruházlánc és a programot koordináló Élelmiszerbank az adományok célba juttatásához további szervezetek jelentkezését is várja. Az élelmiszermentésben és az élelmiszer-adományok átvételében részt venni kívánó karitatív szervezetek az Élelmiszerbank honlapján tudnak tájékozódni és jelentkezni a programba.

 

További részletek a Tesco élelmiszermentő programjáról és a program kihívásairól:

http://www.tescomagyarorszag.hu/hu/sajtó/sajtóközlemények/article/a-tesco-43-millio-adag-elelmiszert-mentett-az-elmult-evekben

http://www.tescomagyarorszag.hu/hu/közösségek/élelmiszer-pazarlás-elleni-küzdelem/élelmiszer-pazarlás-megelőzése

 

A programban részt vevő áruházak térképe:

http://www.tescomagyarorszag.hu/hu/közösségek/élelmiszer-pazarlás-elleni-küzdelem/résztvevő-áruházak

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?