A Shell felvásárolta a sonnen-t, ezáltal kibővíti az intelligens háztartási energiatárolásI és energia szolgáltatásait

 

A Shell* 100%-ban felvásárolta a sonnen céget, amely vezető szerepet tölt be a háztartások számára biztosított intelligens energiatárolási rendszerek és innovatív energetikai szolgáltatások piacán. A felvásárlás a Shell 2018 májusában végrehajtott beruházásával jön létre, az engedélyeztetési eljárás lezárulását követően a sonnen teljes egészében a Shell leányvállalata lesz.

“A sonnen a világ egyik vezető szereplője az intelligens, elosztott energiatároló rendszerek területén, és híres a felhasználó-központú újításairól. A sonnen felvásárlásával a Shell még több választási lehetőséget tud majd biztosítani azoknak a vásárlóknak, akik megbízható, elérhető és még tisztább energiát keresnek” – véli Brian Davis, a Shell energetikai megoldásokkal foglalkozó divíziójának alelnöke. „Együtt felgyorsíthatjuk egy felhasználó-központú energetikai rendszer kiépülését, ezáltal támogatva a Shell stratégiáját, hogy még több és tisztább energetikai megoldásokat kínáljunk a vásárlóknak.”

Christoph Ostermann, a sonnen alapítója és ügyvezető igazgatója szerint: “A Shell új energiaforrásokért felelős divíziója tökéletes partner abban, hogy segítse a növekedésünket egy rendkívül gyorsan bővülő piacon. Ezzel a befektetéssel még több háztartás számára tudunk energiafüggetlenséget kínálni, és a fogyasztók ezáltal lehetőséget kapnak arra, hogy megtapasztalják az energetikai piacon található új megoldások előnyeit. A Shell támogatni fogja a sonnent abban, hogy egy új szintre lépjen és felgyorsítsa az energetikai rendszerek átalakulását.”

A sonnen intelligens energiatárolást és digitális energetikai szolgáltatást biztosít ügyfeleinek a sonnenCommunity platform segítségével. Például napközben a sonnenBatterie optimalizálja a napenergia-felhasználást a háztartásban, és este a napközben elraktározott energiát használja fel. A sonnen úttörőnek számít az energetikai piacon, technológiáját új üzleti modellekkel kombinálja egy decentralizált energiarendszer érdekében. Nemrég a sonnen beüzemelte Németország legnagyobb virtuális tárolóegységét. Ez egy háztartási energiatárolókból álló, országos hálózaton alapszik, ami segít ellensúlyozni az elektromos hálózat ingadozását, és gondoskodik a hálózat ellátásnak biztonságáról.

A megállapodás hamarabb lehetővé teszi a két vállalat számára, hogy innovatív, integrált energetikai szolgáltatásokat és elektromos jármű töltési megoldásokat nyújtson, valamint biztosítsa a villamosenergia-hálózatot, ami a sonnen virtuális tárolóegységén alapszik.

 

*Shell Overseas Investment B.V.

 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?