A Coca-Cola HBC vevőpartnerei a jótékonyságban is partnerek

Napjainkban mindannyian példátlan időket élünk, de még ebben a nehéz helyzetben is akadnak történetek, amelyek reményt adnak és mosolyt csalnak az arcunkra. A krízishelyzetek képesek kihozni a legjobbat az emberekből – ez pedig fokozottan igaz a Coca-Cola HBC vevőpartnereire, akik önzetlen segítőként léptek elő a járvány ideje alatt is.

Többen talán naponta elsétáltunk a Nagyvárad téri metró aluljáróban található Non-Stop csemegeüzlet előtt, anélkül, hogy felmerült volna bennünk a gondolat egy szikrája is, hogy a háttérben milyen lelkes adományozók lapulnak. Sebők Angéla üzletvezető nem ment el amellett, hogy észrevegye: segítségére most igazán szüksége van a kórház dolgozóinak, így egy hónapon keresztül naponta 4 kg Fornettivel látta el a Szent István kórház dolgozóit.

“Mivel a kórházban 7 osztály van ezért mindennap másik osztály kapta meg a 4kg pékárut. Ezzel az adományozással szerettünk volna visszaadni valamit a kórházi dolgozóknak, hiszen sokan járnak hozzánk vásárolni. Az adományozás úgy látjuk igazán célba ért, hiszen mindennap jött valaki a kórházból, hogy megköszönje nekünk a pékárukat”– mesélte az üzletvezető.

A járványhelyzet közepén a pécsi Happy Hippo – Új Dupla pizzéria és a PMFC szurkolói (pécsi ultrák) is a helyi Koronavírus Ellátó központ segítségére siettek. A jótékonykodók heti kétszer 20-20 pizzát szállítanak az osztályon dolgozó, egészségügyi alkalmazottaknak. Ebből 10 darabot az étterem finanszíroz, 10-et pedig a szurkolók állnak, amelyet a pizzéria kedvezményes, előállítási költségen biztosít. Eddig 10 alkalommal már több mint 200 pizzát szállítottak a kórház dolgozóinak és továbbra is tart a nemes célra való gyűjtés.

Az akcióban a vállalat piacfejlesztő képviselője, Salamon Roland László is aktívan részt vesz, segítve a termékek kiszállításában és a folyamat koordinálásában.

„Nagyszerűen példázza ez az alulról szerveződött akció is, hogy mennyi mindent tudunk tenni mi, kis emberek egy jó ügy érdekében. Jó érzéssel tölt el, hogy vannak még olyan vállalkozók, akik ezekben az ínséges időkben is a saját nyereségük elé helyezik embertársaink támogatását. Számomra nem is lehet kérdés, hogy továbbra is teljes mellszélességgel oda kell állnunk az ilyen projektek mellé, mind magánemberekként, mind pedig a Coca‑Cola rendszer tagjaiként”– mesélte Roland.

 

 

 

 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?