A Richter és a Signal nyerte el az idei Telenor Etikus Vállalat Díjat

A nagyvállalati kategóriában a Richter Gedeon Nyrt., a kis- és középvállalati (kkv) kategóriában pedig a Signal Biztosító Zrt. nyerte a Transparency International Magyarország (TI) és a Telenor Magyarország által alapított, a hazai vállalatok tisztességes üzleti magatartást célzó programjait elismerő Telenor Etikus Vállalat Díjat – közölték a szervezetek.

A Richter pályázata a zsűri szerint kiemelkedően innovatív ötletet valósított meg, amely elősegíti az átláthatóság kiterjesztését a vállalat érintettjei felé is. A Signal Biztosító Zrt. esetében a vezetői elkötelezettséget, illetve a kkv-szektoron belül különösen előremutató, összetett programot díjazta a bizottság.untitled

A közlemény idézi Martin József Pétert, a TI korrupcióellenes szervezet ügyvezetőjét, aki úgy véli: a pályázó cégek felismerték, hogy olyan vállalati kultúrát kell kialakítani, amelyben magától értetődő minden munkatárs számára, hogy az etikus munkavégzés az egész szervezet érdeke, a díjazott vállalatok rendszerei pedig legjobb gyakorlatként állíthatók a gazdasági szereplők elé.

A tájékoztató idézi továbbá Christopher Laskát, a Telenor Magyarország vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a 2012-ben alapított díj célkitűzése, hogy megmutatassa, egyre több cég van Magyarországon, amelyek tisztességesen, egyenlő versenyfeltételek mellett és korrupció nélkül akarnak sikereket elérni.

A Telenor Etikus Vállalat Díjra jelölt vállalatokat a Transparency International Magyarország kérte fel a pályázat benyújtására egy szakértői csoport, az ajánlói testület javaslatai alapján. A pályázatokat értékelő zsűriben a Budapesti Corvinus Egyetem, a Közép-európai Egyetem, a Figyelő és a TI képviseltette magát. A díjat a FigyelőTOP200 gálán adták át pénteken.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?