HATÁSMÉRÉS A MAGNET BANKNÁL

A MagNet Bank a gazdasági haszonnal egyenértékű jelentőséget tulajdonít a tevékenységével megtermelt környezeti és társadalmi értékeknek.

A körülöttünk lévő világ hitelekből épül.

Pénzintézetként úgy tudunk a legdirektebb módon pozitív hatást gyakorolni, ha olyan beruházásokra, tevékenységekre helyezünk ki forrásokat, melyek hozzátesznek a világhoz.

Fontos számunkra, hogy az így kifejtett hatásunkat – a többi értékalapú bankhoz hasonlóan – mérni, számszerűsíteni tudjuk. Ebből az igényből született meg az új Impact Scorecard rendszer, aminek a működtetéséhez, adatokkal való feltöltéséhez most a hitelezett ügyfeleink segítségét kérjük. A mérés, ugyanis, az ügyfélkörünk által szolgáltatott adatokat összegzi, így hoz létre egyetlen mérőszámot, amely megmutatja a MagNet által kihelyezett hitelek hatását.

Miről ismerszik meg az értékteremtő vállalkozás?

Az, hogy mi mekkora értéket képvisel, kicsit sem triviális. Hosszú utat tettünk meg, mire – nemzetközi standardokat is figyelembe véve – meghatároztuk, milyen paramétereket mérjünk. Ilyen ismérvek például a működés átláthatósága, a méltányos munkahelyi feltételek megteremtése, a környezeti szempontok figyelembevétele, vagy csak egyszerűen épp a rendszeres adófizetés.

Miért jó értékszemlélettel működni?

A nyilvánvaló jóérzésen túl, az értékteremtés megkülönbözteti a versenytársaitól, lojális ügyfélkört eredményez és megtartó ereje van a munkatársai felé is. Sőt, a MagNet Banknál döntő fontosságú szempont lehet a hitelbírálat folyamán. Kollégáink örömmel segítenek abban, hogy miként teheti vállalkozása mindennapi működését még inkább értékközpontúvá.

Párizsi Megállapodás, 17 fenntartható fejlődési célkitűzés, amelyeket a világ állam és kormányfői 2015. szeptember 25-27. közötti csúcstalálkozóján fogadtak el.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?