Közösen egy fenntarthatóbb mezőgazdaságért – Érintetti bevonás a Syngentánál

Közel 30 résztvevő – a szakminisztérium, a szakhatóságok, egyetemek, kereskedelmi és termelői szövetségek, civil szervezetek, az MTA, a média és az élelmiszerlánc többi szereplőjének képviselői – gyűlt össze 2019. szeptember 11-én Budapesten, a Syngenta Magyarország fenntartható mezőgazdasággal kapcsolatos érintetti fórumán.

A Syngenta felismerte, hogy itt az idő változtatni a működési modelljén egy fenntarthatóbb mezőgazdaság érdekében. A feladat: fenntartható módon megtermelni a Föld növekvő lakossága élelmezéséhez szükséges mennyiségű terményt, csökkenő mennyiségű és minőségű talajon, kevesebb vízzel, úgy, hogy az a lehető legkisebb környezetterheléssel járjon és a lehető legkedvezőbb társadalmi hatást érje el.

A Syngenta az elmúlt évben 90 országban, köztük Magyarországon is, összesen 150 érintetti fórumot szervezett, hogy meghallgassa a kutatók, kormányzatok, civil szervezetek, a sajtó és az élelmiszerlánc több szereplője véleményét arról, hogy mit várnak el a vállalattól: hogyan alakítsa át úgy a működését, hogyan fejlődjön úgy, hogy a lehető legjobban segítse egy fenntartható mezőgazdaság létrejöttét.

Összegyűjtötték, elolvasták és elemezték a többezer visszajelzést, összevetették saját képességeikkel, lehetőségeikkel és terveikkel, valamint legfőbb partnereik, a termelők igényeivel.

A fórum első részében beszámoltak érintettjeiknek arról, hogy mire jutottak világszerte és itt Magyarországon a visszajelzések alapján, illetve, hogy erre építve milyen utat jelöltek ki maguknak a fenntartható mezőgazdaság területén.

Érintettjeikkel együtt arra jutottak, hogy fel kell gyorsítaniuk a mezőgazdaságban az innovációt. Ehhez három irányt jelöltek ki, amelyet a Syngenta tart, és amely szerint cselekszik:

  • A társadalom és a természet vezérelte innováció: az új termékek fejlesztésénél a kezdetektől fogva figyelembe veszik a környezeti és társadalmi tényezőket, a munkába bevonják érintettjeiket, és a mindenkori tudományos és fenntarthatósági elvekkel összhangban dolgoznak.
  • A lehető legkisebb környezeti és természeti hatással védik a haszonnövényeket: kitartanak amellett, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszer előállítása érdekében szükség van a biztonságos és hatékony növényvédelemre, amely egy erőteljesen szabályozott környezetben valósul meg. Partnereikkel együtt azon dolgoznak, hogy minimálisra csökkenjen a növényvédőszerek környezeti hatása, javuljon a talajok egészsége, és közös erővel megelőzzék a talajeróziót.
  • Befektetéseiknél a termelők és a természet érdekeit tartják szem előtt: együttműködve a termelőkkel, kutatókkal és környezetvédelmi csoportokkal, új, fenntartható mezőgazdasági megoldásokat fejlesztenek ki, befektetési döntéseiknél kulcsszerepet kap a fenntarthatóság, és átlátható jelentést tesznek közzé a befektetések folyamatáról és kimeneteléről.

A második részben a résztvevők véleményére voltak kíváncsiak, ahol egy rövid World Café (kerekasztalbeszélgetéssel egybekötött ötletelés) formájában három témakörben kértek konkrét ötleteket, visszajelzéseket arról, hogy a főbb irányokat hogyan valósítsák meg Magyarországon.

A jó hangulatú és szakmailag értékes fórum során számos ötlet és javaslat született, amelyeket következő lépésként a vállalat megvizsgál, és lehetőségei szerint hazai fenntarthatósági tevékenységébe beépít. A fórum összefoglalóját honlapjukon is közzéteszik.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?