Őshonos gyümölcsfák ültetésével fejezték ki a pécsi családok kislábnyomos életmód iránti elkötelezettségüket

A GreenDependent Intézet 2021-ben a Pécsimami Egyesülettel együttműködve 21 Pécs környéki háztartás éves életmódjához kötődő karbon-lábnyomát számította ki, hogy bemutassa, életmód-változtatással is lehet csökkenteni a családok környezeti terhelését, karbon-lábnyomát. A program részeként korábban szakmai rendezvényt is tartottak, ahol a csökkentési lehetőségeket mutatták és vitatták meg, majd lezárásként a programban résztvevő szervezetek a közösség résztvevőivel fákat ültettek.

A Daikin Hungary Kft. támogatásával megvalósult kezdeményezés fő célja, hogy a résztvevő háztartások megismerjék a mindennapi életmódjukkal járó karbon-lábnyom méretét, elkezdjék a csökkentési lehetőségek felderítését, és így támogatást kapjanak a klíma-tudatos életmód kialakításához.

 

A számításba bekapcsolódó családok egy főre vetített, a kutatásban mért tényezők alapján számított karbon-lábnyomának átlaga 2,74 t CO2 a 2020-as évre vonatkozóan, amely nagyon bíztató eredmény, és alátámasztja, hogy lehetséges az átlagos 6,2 t CO2e / fő / év[i] lábnyomnál kisebb karbon-lábnyomon élni. Ennek fényében a Párizsi Megállapodás kapcsán 2030-ra vállalt, 2-2,5 t CO2e / fő / év célérték sem tűnik elérhetetlennek abban az esetben, ha a csökkenést sikerül fenntartani, tovább növelni, és a kislábnyomos életmódot széles körben elterjeszteni.

 

A programba bevont 21 Pécs környéki háztartás 2021. november 6-án, a GreenDependent Intézet karbon-lábnyom számításról tartott rövid beszámolója után, egy közös faültetésen vett részt, ahol őshonos gyümölcsfákat ültetett el a PécsiMami Egyesület a Daikin Hungary Kft munkatársaival együtt. A faültetéssel a résztvevők azt is jelezték, hogy mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk életvitelünkért, amelynek részeként karbon-lábnyomunk csökkentése elkerülhetetlen annak érdekében, hogy a felmelegedést a Párizsi Megállapodásban rögzített 1,5°C-ra korlátozzuk.

 

A PécsiMami Egyesület Pécs és Baranya megyei családok számára szolgáltat a mindennapi életükhöz fontos információkat és egy online portált is működtetnek, ahol minden egy helyen megtalálható, amire egy szülőnek szüksége lehet.

 

A GreenDependent Intézet küldetése a fenntartható életformák, termelési módszerek és fogyasztási szokások kutatása, kialakítása és terjesztése, az egyik legfontosabb célcsoportja pedig a lakosság. Az elmúlt években pedig egyre nagyobb teret nyert a saját rendezvényeiken túlmutató karbon-lábnyom-számítás, és az annak ellentételezéséhez kapcsolódó faültetés.

 

A Daikin elkötelezett híve a fenntartható fejlődésnek: egyrészt nagy hangsúlyt fektet saját károsanyag-kibocsátásának csökkentésére, másrészt az általa kínált környezettudatos épületgépészeti megoldások segítik ügyfeleiket az épületek energiafelhasználásának és karbonkibocsátásának jelentős csökkentésében. Éppen ezért a Daikin örömmel támogat szemléletformáló programokat, amelyek környezetünk és klímánk védelme érdekében is ráirányítják a figyelmet egyéni döntéseink fontosságára.

 

A GreenDependent és a Daikin büszke a megvalósult együttműködésre, de elsősorban a pécsi közösségre és munkájukra. A közösségre, amelynek tagjai nemcsak összetartóak, de előremutatóan tudatosak is, törekszenek a fenntartható életmódra, mindezzel jó példát mutatva más közösségeknek is.

Fotók: ©PécsiMami, ©GreenDependent

Families of Pécs pledged to a sustainable lifestyle

 

In 2021, the GreenDependent Institute, in cooperation with the Pécsimami Association, calculated the carbon footprint of 21 households around Pécs to demonstrate how lifestyle changes can reduce the carbon footprint of households. As part of the program, reduction options were discussed, than the participants planted native fruit trees at the closing event.

 

The main goal of the initiative, implemented with the support of Daikin Hungary, is for the participating households to understand the size of the carbon footprint associated with their daily lifestyles, and start exploring reduction opportunities, and during the programme receive support for developing a climate-conscious lifestyle.

 

The average carbon footprint per capita of the families is 2.74 t CO2 for 2020, which is a very encouraging result and supports the possibility to live on a smaller carbon footprint than a year’s footprint of an average of 6.2 t CO2e / capita. In the light of this, the target of 2-2.5 t CO2e / capita / year agreed for 2030 under the Paris Agreement does not appear to be unachievable if the reduction is maintained, further increased and this low-carbon footprint lifestyle is widely disseminated.

 

Beginning of November, after a short report on the carbon footprint calculation of the GreenDependent Institute, the 21 households participated in an event organized by PécsMami Association to plant native fruit trees together with representatives of Daikin Hungary. Through this symbolic tree-planting participants also indicated that we all have a responsibility of our lifestyles, part of which is to reduce our carbon footprint in order to limit global warming to the 1.5 ° C set in the Paris Agreement.

 

The PécsiMami Association provides families with news and pieces of information for their daily lives, living in Pécs and county Baranya.

 

The mission of the GreenDependent Institute is to research, develop and disseminate sustainable lifestyles, methods and consumption patterns. One of its most important target groups is citizens. Lately the calculation of carbon footprints, offsetting possibilities including  tree plantings has gained more ground.

 

Daikin is committed to sustainable development. The company makes great efforts to reduce the environmental impact of its operations, at the same time offers HVAC-R products and solutions for partners to reduce their energy consumption and carbon emissions. That is the main reason for Daikin to support awareness-raising programs that also draws attention to the importance of our individual decisions to protect our environment

 

GreenDependent and Daikin are proud of the cooperation, especially of the Pécs community and their contribution. The families participated in the project are setting a good example for other communities and families as well.

 

Fotók: ©PécsiMami, ©GreenDependent

 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?