Áttérés a fenntartható működésre

Az építőipar globálisan a szén-dioxid kibocsátás mintegy 40%-ért felelős, amiből 12% a kivitelezések, míg 28% az üzemeltetés során keletkezik. Ezért az ebben a szektorban működő vállalatoknak nagy a felelősségük az élhetőbb jövő alakításában. Magyarországon az iparágunkban elsőként döntöttünk immár két éve úgy, hogy stratégiánkban a környezeti, gazdasági és társadalmi vonatkozású fenntarthatósági alapelvek elsőbbséget élveznek a döntéshozatalban éppúgy, mint az operatív napi munkában.

Scheer Sándor, vezérigazgató

 

 

Cég neve:

Market Csoport

Megvalósítás éve:

2021-től

Célterületek:

Vállalati stratégia

A program célja:

 

Tisztában vagyunk azzal, hogy az építőipar az egyik legnagyobb CO2-kibocsátással és környezetiterheléssel rendelkező szektor, így intézkedéseinknek kulcsszerepe van egy élhető jövő kialakításában.
Magyarország meghatározó magasépítő vállalatcsoportjaként célul tűztük ki, hogy a fenntarthatóságot is beépítjük működésébe.
A Market Csoport vezetősége 2021 során hagyta jóvá a vállalat első fenntarthatósági stratégiájának fókuszterületeit, melynek mentén biztosítani szeretnénk a fenntarthatósági alapelvek érvényesülését a döntéshozatalban és az operatív napi munkában egyaránt.
Célunk, a fenntarthatóbb működés kialakítása, a társadalmi értékteremtés, és a meglévő fenntarthatatlanságok minimalizálása cégcsoport szinten.

 

A program intézkedései, vállalásai:

 

A vállalati fenntarthatóság nagyon komplex, teljes vállalatot érintő stratégiai és működési folyamat, de lépésről lépésre, kitartó munkával hosszútávon a Market értéket tud teremteni nemcsak a cégcsoportnak, hanem az ügyfeleinek és a társadalom egésze számára is.

A Market első ESG-felmérése feltárta azokat a működési területeket, ahol a cég már jelenleg is aktívan tesz a fenA vállalati fenntarthatóság nantarthatóság elősegítése érdekében, de rámutatott azokra a szegmensekre is, ahol teljesítménye egyelőre még elmarad a saját maga számára állított magas sztenderdektől.

Az azonosított fókuszterületek egy része olyan tevékenységeket fed le, melyek eddig is kiemelt figyelmet kaptak. A fenntarthatósági stratégiát a vállalaton belül működő szakterület felbontotta 34 cselekvési tervre, melyek előrehaladását negyedévente felülvizsgálja.

Terveink között szerepel, hogy:

  • 30 százalékkal csökkentjük 2019-hez képest a közvetlen és közvetett módon előálló üvegházhatásúgáz-kibocsátást 2025-re,
  • az építőanyag-használatában is a fenntarthatóbb megoldásokat vezetjük be,
  • csökkentjük az építkezéseken a vízhasználat mértékét,
  • a biológiai sokszínűség védelmében a megrendelők által kért famennyiségeknek a kétszeresét ültetjük el a cég saját költségén
    megszüntetjük a nemek közti bérkülönbségeket,
  • évi 30 órát biztosítunk képzésre a dolgozóik számára,
  • beszállítóinkat pedig terveink szerint 2025-től fenntarthatósági kritériumok mentén is értékeljük.

 

A program hatása és eredménye:

 

34 célkitűzésünk legtöbbjének teljesítésével időarányosan jól haladunk, előrehaladásunkat negyedévente felülvizsgáljuk.

 

Kapcsolódó linkek:

 

https://www.market.hu/_projects/market/uploads/docs/85/hu/6565b1315181bmarket-esg-2022-jelente%CC%81s.pdf

 

Kapcsolódó kulcsszavak:

 

#ESG