A hazai üzleti szektor szerint az átlátható működés minden vállalat kötelessége, derül ki a BCSDH idei fenntarthatósági felméréséből.

A hazai vállalatok 91 százaléka gondolja úgy, hogy az átlátható működés hozzájárul a vállalat hosszú távú sikerességéhez, eredményességéhez és 98 százalékuk egyenesen egy vállalat alapvető kötelességének tartja az átláthatóságot– derül ki a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) saját, nem reprezentatív felméréséből. A több mint 70, a GDP közel 30%-át adó vállalatokat tömörítő szervezet elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a 2013-ban bemutatott vezetőknek készült Ajánlását aláíró szervezetek hogyan látják az Ajánlásban lefektetett alapelvek – stratégiai megközelítés, felelős vállalatirányítás, etikus működés, alapértékek tisztelete, környezeti felelősségvállalás, partnerség az érintett és érdekelt felekkel és átlátható működés – megvalósulását a hazai vállalati szféra egésze és saját működésük esetében. Az Ajánlást már 104 vállalat írta alá. Az idei felmérés fókuszában az átlátható működés állt.

A felmérésből kiderül, hogy vezetők szerint továbbra is a vállalati szektort játszik kulcsszerepet a fenntartható fejlődés előmozdításában. Itt is elsősorban a nagyvállalatok, akiknek a fenntarthatósági stratégiáját leginkább a szabályozók, a vevők és fogyasztók befolyásolják.  Annak érdekében, hogy velük és a többi érintettel is hatékony és eredményes párbeszédet és együttműködést tudjon folytatni egy vállalat, kölcsönös információ megosztásra van szükség. Az átlátható működés nem csak ebben, de a bizalom kialakításában és erősítésében is segít.

felmereskep

„Megerősítést nyert, hogy a fenntarthatósági teljesítmény mérése és az eredmények, valamint a célok transzparenssé tétele a szervezeten belül pedig kreativitást és innovativitást serkentő diskurzusokat eredményezhet. Mindezek alapján a BCSDH minden hazánkban működő cégnek, üzleti döntéshozónak javasolja, hogy folyamatosan fejlessze cége működésének átláthatóságát és éljen a nem-pénzügyi jelentéstétel üzleti lehetőségeivel, előnyeivel.” – foglalta össze az 68 vállalat részvételével végzett felmérés legfontosabb tapasztalatát Ifj. Chikán Attila, a BCSDH elnöke.

Bár egyértelműen látszik az elköteleződés és meggyőződés, mégis árnyalja a képet, hogy a válaszadók 76%-a gondolja úgy, hogy a vállalati átláthatóság terén tett erőfeszítései az érintettek elvárásaitól, érdeklődésétől és nyomásgyakorlásától függ, és a nem-pénzügyi jelentések készítésének, terjedésének legfőbb akadálya, hogy senki nem kéri tőlük az információkat.

A felmérés teljes elemzése illetve a felmérésről szóló kiadvány a www.bcsdh.hu/temak/felelos-vallalatiranyitas/ oldalon elérhető letölthető formában is.

 

2016. december 1-től Répássy Zsuzsa képzési vezető veszi át „A jövő vezetői” tehetségprogramot.

Répássy Zsuzsanna jelenleg a KÜRT Akadémia NET-WORKS képzésének és számos más digitális transzformációhoz, innovációhoz kapcsolódó nagyvállalati program vezetője. Emellett a TEDxDanubia konferenciasorozat közösségkapcsolataiért felel, melynek során számos civil szervezet és ügy –köztük fenntarthatósághoz kapcsolódók- nem szokványos megjelenését és felkarolását segítette. Korábban multinacionális kommunikációs ügynökség digitális igazgatója volt. Pedagógus és közgazdász végzettsége, valamint a vezetőkkel folytatott képzési tapasztalatai alapján érdeklődése az utóbbi években a tudásmegosztás közösségi és online módszertanának kialakítása felé fordult.

Fertetics Mandy  2016. december 1-től,  a vállalati fenntarthatóság egyéb területein folytatja munkáját.

Mandy „A jövő vezetői” tehetségprogram két évfolyamát támogatta sikeresen szakmai tudásával, az Action 2020 programban pedig kezdetekben tanácsadóként, később a BCSDH szakmai vezetőjeként ért el jelentős eredményeket.  Munkáját megköszönve kívánunk neki további sok sikert pályáján.

Az Action 2020 Magyarország programot és a kapcsolódó munkacsoport vezetését Márta Irén a BCSDH ügyvezetője veszi át az új programvezető kiválasztásáig.

A Szerencsejáték Zrt. 100%-ban állami tulajdonban lévő játékszervező. A társaság Magyarország területén kizárólagos joggal forgalmaz számsorsjátékokat, sorsjegyeket, valamint totalizatőri sportfogadást. Ezen kívül egyedül rendelkezik engedéllyel bukmékeri típusú sportfogadás szervezésére. Küldetésünk, hogy a hazai felnőtt lakosság szerencsejáték alapú szórakozási igényeit professzionális módon kielégítésük és eközben hozzájáruljunk a társadalmi értékteremtés folyamatához. Felelős játékszervezőként mértéktartó játékra ösztönzünk, nem kínálunk fokozottan veszélyes játékokat. Hangsúlyt helyezünk a játékfüggőség prevenciójára, e célból kutatásokat kezdeményezünk és együttműködünk az érintett intézményekkel és szakemberekkel. Emellett, felismerve társadalmi felelősségünket, közvetve és közvetlenül is támogatjuk az állam különböző közpolitikai céljait, különös tekintettel a hazai sportra, kultúrára és egészségügyre.

A múlt héten véget ért  ENSZ 22. Klímakonferencia (COP22) hivatalos kormányközi tárgyalásait mintegy 20.000 fő – az üzleti élet és a non-profit szektor képviselői, városok vezetői és akadémikusok – kísérte figyelemmel.

Az esemény célja a történelmi jelentőségű párizsi klímaegyezmény (COP21) célkitűzéseinek eléréséhez szükséges globális klímavédelmi akciók kidolgozása volt, melyek számos változást idéznek elő a pénzügyi piacokra és klímavédelmi politikákra.

A KPMG összefoglalójából kiderül miről szólt a COP22 és milyen várható következményei lesznek az üzleti életre.