A fenntartható mezőgazdaság záloga a digitalizáció, az innováció és a megfelelő szabályozó környezet
Együttműködés a fenntartható mezőgazdaságért címmel rendezett nemzetközi konferenciát 2018. november 19-én a Magyar Tudományos Akadémia épületében a világ egyik legnagyobb vegyipari vállalata, a BASF. A rendezvény kiváló fórumot teremtett a BASF növényvédelmi üzletágának globális vezetői és a magyar növényvédelmi hatóság szakemberei közötti párbeszédre, melynek témája a mezőgazdaság jövője volt.
A gazdálkodás napjainkra minden korábbinál komplexebb tevékenységgé változott. Az időjárás kiszámíthatatlansága, a kártevők és gyomok elleni védekezés nehézségei, a piaci áringadozások, a természeti erőforrások szűkössége, és a Föld túlnépesedése komoly kihívást jelent a mezőgazdaság számára. Ezek a kihívások arra ösztönzik a BASF-et, hogy folytassa elkötelezett munkáját az innovatív megoldások fejlesztése céljából, és segítse a gazdálkodókat a lakosság növekvő élelmiszer iránti igényének kielégítésében.
Christoph Hofmann, a rendezvényt szervező BASF Hungária Kft. Mezőgazdasági Megoldások üzletágának vezetője a rendezvény kezdetén kiemelte, hogy a konferencia platformmá kíván válni, ahol a különböző érintettek (kormányzat, termelők, ipar) megvitathatják a mezőgazdaság jövőjének kérdéseit. A fenntarthatóság holisztikus megközelítése elengedhetetlen, ha a mezőgazdaságról beszélünk. Csak akkor válhat fenntarthatóvá a mezőgazdaság, ha a környezeti, társadalmi és gazdasági szempontok is egyaránt érvényesülnek a döntésekben.
A rendezvény fővédnöke, Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium Mezőgazdaságért felelős államtitkára megnyitóbeszédében kiemelte, hogy a gazdaságilag életképes, hatékony és erőforrásaival fenntarthatóan gazdálkodó mezőgazdasági termelés elérésének egyik kulcsa a precíziós gazdálkodás és a digitalizáció lehet.
Idén Zsigó Róbert, az Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár is részt vett a konferencián, bemutatva az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia főbb elemeit, aktualitásait. Örömmel üdvözölte, a konferenciát, mert szerinte ez bizakodásra ad okot, hiszen a fenntarthatóság már nem csak az államok fontos ügye, hanem az ipari szereplők is felismerték a fontosságát.
Dr. Thomas Narbeshuber, a BASF Hungária Kft. ügyvezetője, a BASF közép- és kelet-európai vezetője kijelentette: az innováció tette a BASF-et vezető vegyipari vállalattá, és ma a BASF-nek egyedülálló forrásai és lehetőségei vannak a vegyiparban. Az innováció és a digitalizáció témája mellett a BASF új stratégiájáról és a Visegrádi együttműködés fontosságáról is szólt az egybegyűlteknek.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!