Energiahatékony Vállalat díjat nyert a MOL
A MOL több jelentős energiamegtakarítási projektet indított 2017-ben, melyek mintegy 1,5 megawatt erőművi kapacitást váltottak ki, ennek köszönhetően nyerte el a MOL az Energiahatékony Vállalat díjat.
A Virtuális Erőmű Program által indított Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat az energiát tudatosan használó, és a munkavállalóit energiatudatosságra motiváló vállalatok teljesítményét ismeri el. Az Energiahatékony Vállalat díjat olyan cégek nyerhetik el, amelyek már megvalósítottak energiahatékonysági programokat, korszerűsítéseket, beruháztak zöld energiába. A 2011-ben indult Virtuális Erőmű Program célja, hogy Magyarország európai uniós vállalásaival összhangban virtuális erőművet „építsen fel” igazolt energiamegtakarításokból, kiváltva ezzel egy új erőmű megépítését. A program jelenleg mintegy 205 MW kapacitásnál tart, amellyel a Magyarország 7. legnagyobb „erőműve”. A MOL-csoport az elmúlt években megvalósított energiahatékonysági beruházásaival ennek mintegy 10%-át adja.
A tavalyi év megtakarítása több terület által megvalósított beruházásból adódott össze, többek közt a Dunai Finomító egyik nagy energiafelhasználású technológiai csőkemencéjének korszerűsítése, az algyői telephely egyik füstgáz hőhasznosító cseréje, a kardoskúti vízlikvidáló rendszer fejlesztése, ingatlanjaink energetikai fejlesztése, valamint számos kisebb kezdeményezés eredménye járult hozzá az eredményhez. Nagy örömünkre és büszkeségünkre szolgál, hogy az energiamegtakarítási projektek jelentős többsége kollégáink saját ötletei alapján születtek meg.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!