Rangos díjakkal ismerték el az elmúlt időszakban a SPAR Magyarország legkiválóbb márkáit, fenntarthatósági és hulladékcsökkentési törekvéseit, egészségtudatos termékeit. A vállalat elnyerte a Megbízható Munkahely minősítést is.

Superbrands díjak a SPAR, INTERSPAR és Regnum márkáknak
Három kategóriában is Superbrands díjat kapott 2023-ban a vállalat: a SPAR márka az idén 15. alkalommal, az INTERSPAR 8., míg a Regnum 3. alkalommal nyerte el a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága által odaítélt rangos elismerést. A díjról többlépcsős előszűrést követően negyventagú, független, marketingszakmai és vállalatvezető szakemberekből álló bizottság döntött. Idén 19. alkalommal választották ki azokat a brandeket, amelyek másoknak is példát mutathatnak a sikeres márkaépítéshez.

„Két szempontból is különleges számunkra a Superbrands elismerés. Egyrészt ez egy olyan, szakmai alapú visszajelzés, amelyre sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet, az ágazat legelismertebb szakembereiből álló zsűri dönt, s tanúsítja a márkák sikerességét és hitelességét. Másrészt az, hogy a SPAR, az INTERSPAR és a Regnum immáron évről-évre, következetesen és visszatérően elnyeri ezt a rangos díjat, igazolja vállalatunk minőség iránti töretlen elkötelezettségét, s azt, hogy vásárlóink megbízhatnak bennünk” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Megbízható munkaadó díj
Idén először „Megbízható Munkaadó 2023/24” címmel is kitüntették a SPAR-t. A díjjal olyan vállalatokat jutalmaz a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), amelyek példaértékűen és megbízhatóan gondoskodnak munkatársaik munka-, és életkörülményeiről. A kitüntető okleveleket dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelenlétében adták át. A megbízható munkahely díjjal elismert cégeknél a javadalmazási szabályzatok átláthatóak, a kommunikáció aktív és naprakész, de az értékelésnél számított az is, hogy milyen a vállalat bér- és szociális juttatásrendszere, milyen intézkedésekkel támogatja a munkatársak integrációját, figyelmet fordít-e dolgozói egészséges munkakörülményeinek megteremtésére, a balesetek megelőzésére, az alkalmazottak továbbképzésére, jutalmazza-e a többlet teljesítményt, történik-e tehetséggondozás.

Megbízható Munkaadó díj átadása: a fotón középen balról dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, jobbról Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője látható.

A környezeti fenntarthatósági törekvések elismerése
A SPAR környezettudatos működését és a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét idén is elismerték. A vállalat elnyerte a Greengage – a zöld elkötelezettség díját a környezettudatos vállalati működésért a Professional Publishing Hungary kiadó pályázatán. A verseny célja, hogy megtalálja és bemutassa azokat az eredményes vállalatokat, amelyek ma Magyarországon környezetkímélő módszerekkel gyártanak innovatív termékeket, adnak el szolgáltatásokat, vagy támogatják fejlesztéseikkel, folyamataikkal a piacot.

Saját márkás innovációk díjazása
A Trade Magazin „Inno d’Or – Év Innovációja 2023” díját olyan termékekkel lehetett elnyerni, amelyek újszerű megoldással válaszolnak a változó fogyasztói igényekre és innovációval bírnak. A „SPAR gyorsfagyasztott, készre sütött, panírozott csirkecombfilé” és a „SPAR Zé-féle saláták” is megkapták Élelmiszer kategóriában a 21 tagú szakmai zsűri bírálata alapján az „Inno d’Or – Év Innovációja 2023” elismerést.

Inno d’Or – Év Innovációja 2023 díj átadása: a fotón balról Hermann Zsuzsa, a Trade Magazin ügyvezető-főszerkesztője, jobbról Székely-Németh Petra, a SPAR kommunikációs vezetőhelyettese látható.

Szintén a Trade magazin hirdette meg Az év legsikeresebb promóciója 2023 versenyt, amelynek egyik nyertese a „SPAR és a Street Kitchen bemutatja: Fördős Zé: Ünnepek A-tól Zé-ig könyv” lett. A vállalat és Fördős Zé együttműködésének köszönhetően jelent meg tavaly karácsony előtt az egyszerű, de tartalmas, egészséges ételeket ajánló receptkönyv, amely alapján akár a karácsonyi, akár az újévi menüt is hatékonyan elkészíthették az otthoni főzés kedvelői.

A Store Insider magazin idén is meghirdette Az év saját márkás terméke versenyt azzal a céllal, hogy elismerje a hazai üzletekben forgalmazott, legjobb minőségű, innovatív, ízvilágában és csomagolásában is kimagasló ügyfélélményt nyújtó saját márkás termékeket food és a non food kategóriákban. Az év saját márkás terméke 2023 versenyen kategóriagyőztes lett a SPAR HAZAI.SZERETEM 400 grammos kiszerelésű viaszos sülthagymás borjúmájas, s kiemelt termék díjat kapott a SPAR 230 grammos cheddar sajtos hámozott frankfurti virsli.

Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy
A Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy elismerést olyan termékek kaphatják, amelyek kiemelkednek a piaci kínálatból. A díj odaítélését több lépcsőből álló komplex vizsgálat előzi meg, amelyeken a szakemberek különböző méréseket és csomagolástesztet is végeznek. Majd pedig egy meghatározott szempontrendszer alapján elvégzik a termékek ízére, illatára és állagára vonatkozó minőségi bírálatot. A SPAR büszke rá, hogy idén is több terméke nyerte el a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyet, amelyet mostantól a SPAR HAZAI.SZERETEM termékcsaládból a csemege szalámi (100g), a csípős szalámi (100g), a paprikás szalámi (100g), valamint a csemege és paprikás szalámi mix (100g) is viselhet.

Kitüntették a SPAR élelmiszeripari cégvezetőjét
Az agrárium és az élelmiszeripar terén kiemelkedő teljesítményt nyújtókat díjazták idén az 1848. március 15-e alkalmából rendezett ünnepségen a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Itt Horváth Ferenc a SPAR Magyarország élelmiszeripari cégvezetője Ujhelyi Imre Díjat vehetett át Dr. Nagy István agrárminisztertől, aki hangsúlyozta: nehéz időkben különösképpen szükség van olyanokra, akik a próbatételek közepette is példát mutatnak azzal, hogy igyekeznek a legjobbat kihozni magukból és a rájuk bízott javakból. Ezt az elismerést évente legfeljebb hatan kaphatják meg a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, valamint az agrárszakoktatás területén végzett kiemelkedő teljesítményük elismeréséül, az ágazat területén alkalmazott példaértékű eljárásokért, korszerű módszerekért, azok elterjesztéséért, illetve az élelmiszeripar területén a technikai fejlesztésben, a korszerű gyártási eljárások alkalmazásában, új gyártmányok kidolgozásában és bevezetésében elért kimagasló eredményekért.

Ujhelyi Imre Díj átadása: a fotón balról Horváth Ferenc, a SPAR élelmiszeripari cégvezetője, jobbról Dr. Nagy István Agrárminiszter látható.

A SPAR Magyarország hosszú évek óta törekszik arra, hogy mind kereskedelmi működése, mind gyártási folyamatai során minél kevésbé terhelje a környezetet, megóvja munkatársai és vevői egészségét, polcain egyre több hazai kis és családi vállalkozás termékeinek adjon helyet és a társadalmi felelősségvállalás jegyében odafigyeljen a hátrányos helyzetű csoportokra is. A 2022-ben elért eredményeket Fenntarthatósági jelentésben adta közre a vállalat.  

A SPAR fenntarthatósági tevékenységét öt fő pillér határozza meg: a környezet védelme, az élelmiszer-biztonság, az egészséges életmód támogatása, a munkavállalók védelme és a társadalmi felelősségvállalás. Az alappillérként meghatározott területek szorosan kapcsolódnak az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaihoz.

„Vállalatunk fenntarthatósági vízióját egy olyan, gazdasági nehézségekkel teli év során is messzemenően szem előtt tartottuk, mint amilyen a 2022-es esztendő volt. A SPAR célja, hogy tovább mélyítse szerepvállalását a fenntarthatóság terén a munkavállalók, a vásárlók és a beszállítók életében azért, hogy Magyarország meghatározó, a fenntarthatósági ügyekkel és kihívásokkal foglalkozó kiskereskedelmi láncává váljon” – hangsúlyozta Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezető igazgatója, aki többek között a vállalat fenntarthatósági tevékenységéért is felel.

Magyar termékek, rövidebb ellátási láncok

A SPAR Magyarország elkötelezetten segíti a kisvállalkozásokat, hogy termékeikkel megjelenhessenek az üzletlánc polcain. Mindezt a 2022-ben immár negyedszer megszervezett Hungaricool versennyel valósítja meg, amelynek keretében magas minőségű, Magyarországon előállított, új fejlesztésű termékekkel nevezhettek a pályázók. A 2021-ben elindított Régiók Kincsei program pedig szintén a hazai kistermelők piacra jutási esélyeit javítja, a szállítási útvonalak csökkentése érdekében pedig a SPAR hat városban – Nyíregyházán, Pécsett, Győrben, Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Hódmezővásárhelyen – alakított ki központokat, beszállítói lehetőséget biztosítva a térségben lévő mikro- és kisvállalkozásoknak. A programokban résztvevő cégek számára pedig a SPAR Beszállítói Akadémia nyújt értékes szakmai tudást a szintlépéshez.

Kevesebbműanyag, csökkenő élelmiszerpazarlás

A vállalat a tavalyi év második felében valamennyi üzletének zöldség- és gyümölcsosztályáról kivezette az egyszer használatos műanyag zacskókat és 2022 augusztusától már csak biológiailag lebomló zacskókat kínálnak a vásárlóknak: ezáltal éves szinten mintegy 450 tonnával kevesebb műanyag kerül be a kereskedelmi körforgásba.

Az élelmiszerpazarlás csökkentése terén is elkötelezett a SPAR: a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal karöltve fogyasztásra alkalmas, de a lejárati idő miatt az üzletekben már nem értékesíthető élelmiszer-adományokat juttat el oda, ahol legnagyobb erre a szükség. Az együttműködés keretein belül 2022 szeptembere és decembere között 11 üzletből több mint 32 ezer kg élelmiszer került átadásra a szeretetszolgálat részére.

2022 novemberétől 21 tesztüzlettel indult el az együttműködés a hazai fejlesztésű Munch-ételmentő alkalmazással, melynek keretében kedvező áron kínálják a közeli lejáratú termékeket, elkerülve ilyen módon is az ételpazarlást. A tesztidőszak bebizonyította az akció sikerességét: az első két hónapjában, novemberben és decemberben, közel 10 ezer kg élelmiszert mentettek meg a vásárlók.

2022-es eredmények a teljesség igénye nélkül

  • A SPAR Magyarország teljes energiafogyasztása több mint 3 százalékkal csökkent 2021-hez viszonyítva. A vállalat megkezdte a napelemek telepítését.
  • A szervezet hulladéktermelése több mint 2200 tonnával, azaz 6,4 százalékkal csökkent 2021-hez képest.
  • A használt sütőolajat gyűjtő pontok számát folyamatosan bővíti a SPAR. A lakossági szelektív hulladékgyűjtést pedig térképes online keresővel segíti a cég.
  • Az egyszer használatos műanyag tasakok kivezetésével mintegy 450 tonnával kevesebb műanyagot használnak fel az üzletlánc vásárlói éves szinten, amikor zöldséget vagy gyümölcsöt vásárolnak. Tavaly májustól pedig papíralapú zacskóba kerülhetnek a pékáruk. A fentieken túl lehetőséget van saját csomagolóanyagban, többször-használatos tasakban, vagy csomagolás nélkül is megvásárolni az érintett termékeket.
  • A logisztikai területen használt új csomagolóanyag segítségével évente közel 84 tonnával csökkenti a felhasznált műanyagok mennyiségét a vállalat.
  • A SPAR Életmód programban 2022-re több mint 1500 egészségtudatos és mentes termék szerepelt a hazai üzletlánc kínálatában.
  • A 2022-es dolgozói elégedettségmérésen a munkavállalók 90 százaléka részt vett. A 2022. évi bérfejlesztésre 8,6 milliárd forintot fordított a vállalat. Az egy
    főre jutó képzési óraszám 2022-re több mint 20 százalékkal növekedett.
  • A SPAR Magyarország 2022-ben több mint 244 millió forintot fordított jótékony célokra.
  • Az „Adni Öröm!” karácsonyi adománygyűjtő kampány – amelyet 2022-ben már 26. alkalommal rendezett meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen a SPAR – 19 500 család ünnepét tette örömtelibbé. Szintén a szeretetszolgálattal történő együttműködésének köszönhetően 58 ezer darab tanszerrel és közel 2 millió forint értékű adománykártya megvásárlásával segítették a vásárlók 1500 rászoruló diák iskolakezdését.
  • A „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtő akció keretében tavaly több mint 10 ezer kilogramm kutya száraz tápot, közel 2 ezer kilogramm macska száraz tápot, valamint 11 ezer konzervet és alutasakos eledelt gyűjtöttek össze az önkéntesek az áruházakban.

A SPAR Magyarország a fenntarthatósági tevékenységét 2019-ben a „SPAR – a fenntartható jövőért” ernyőmárka alatt szervezte egységes keretbe, a célkitűzéseket és az elért eredményeket pedig mindenki számára elérhetővé tette a www.sparafenntarthatojovoert.hu weboldalon.

A teljes Fenntarthatósági jelentés elérhető a www.sparafenntarthatojovoert.hu/jelentes weboldalon.

Július 1-jétől terheli a magyarországi cégeket az EPR (kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer), amelynek célja, hogy a gyártók és az első belföldi forgalmazók pénzügyi felelősséget vállaljanak a termékeik után keletkező hulladék kezeléséért.

 

Az EPR rendszer a körforgásos gazdaság elveit támogatva arra ösztönzi a csomagolóanyag felhasználókat, hogy vállalják a hulladék begyűjtésének és ártalmatlanításának költségeit. Cégünk a Manupackaging Magyarország, mint megbízható csomagolástechnikai szolgáltató, azon van, hogy segítséget nyújtson a vállalatoknak csomagolóanyag költségeinek optimalizálásában. Innovatív csomagológépeink, stretch és zsugorfóliáink segítségével ügyfeleinknél átlagosan 30-70%-al tudjuk csökkenteni a csomagolóanyag mennyiségét. Ezáltal a vállalkozások képesek kiküszöbölni az EPR díj bevezetéséből eredő terheket.

Szakmai javaslatunkat, minden esetben, egy AUDIT után tesszük meg, így előrevetíthető a megtakarítás mértéke, vagy esetleges beruházás megtérülése.

AUDIT után tett javaslatunk az alábbi eredményeket hozta ügyfeleinknél az EPR díj bevezetése óta:

 

Konzervgyár:

Konzervgyártó partnerünknél 952 Ft-ról 451 Ft-ra csökkentettük, 1 raklap becsomagolásának díját.

Előtte:
Gépi stretch-fóliát használtak aminek az ára 666,89 Ft/nettó-nettó kg. A gépi fólia használatával 20my 1075 g/raklap, tehát 1 raklap becsomagolása 716,90 Ft fólia + 61,3 termékdíj összesen 778,20 Ft/raklap került.
Új EPR díjjal a 716,90 Ft fólia + 235,4 EPR díj összesen 952,30 Ft/raklap került.
Beruházásra egy Atlanta Stretch Synthesi PRS félautomata forgókaros gépet javasoltunk, aminek a jelenlegi ára 2,3 millió Ft A beruházás csupán 3 hónap alatt megtérült!!!

Utána:
Átálltunk az AT 20 my power gépi stretch-fóliára, aminek igaz drágább az ára 720,50 Ft/nettó-nettó kg, de az új gép a gépbeállítás és az előfeszítésnek köszönhetően 1075 g-ról 480 g-ra tudtuk csökkenteni a fólia mennyiséget.
A 480 g/raklap fóliafelhasználásával 345,80 Ft fólia + 105.12 Ft EPR díj összesen 450,90 Ft/raklap került. A megtakarítás 501 Ft/ raklap.

 

Takarmány csomagoló:

Takarmány csomagoló partnerünknél beruházás nélkül 693 Ft-ról 370 Ft-ra csökkentettük, 1 raklap becsomagolásának díját.

Előtte:
Gépi stretch-fóliát használtak aminek az ára 666,89 Ft/nettó-nettó kg A gépi fólia használatával 20my 782 g/raklap, tehát 1 raklap becsomagolása 521,50 Ft fólia + 44,6 termékdíj összesen 566,10 Ft/raklap került.
Új EPR díjjal a 521,50 Ft fólia + 171,30 EPR díj összesen 692,80 Ft/raklap került.
Beruházásra nem volt szükség!

Utána:
Átálltunk az AT 20 my power gépi stretch-fóliára, aminek igaz drágább az ára 720,50 Ft/nettó-nettó kg, de az új gép a gépbeállítás és az előfeszítésnek köszönhetően 782 g-ról 394 g-ra tudtuk csökkenteni a fólia mennyiséget.
A 394 g/raklap fóliafelhasználásával 283,90 Ft fólia + 86,30 Ft EPR díj összesen 370,20 Ft/raklap került. A megtakarítás 323 Ft/ raklap.

 

Vegyiárú gyár:

Egy vegyiáru gyárnál harmadával csökkent a költség, felével a fóliamennyiség.
Tesztelésünk során bebizonyosodott, hogy az előzőleg használt 300 gramm/ raklap mennyiség helyett a mi minőségi fóliánkból elegendő 140 gramm ugyanahhoz a csomagoláshoz, miközben a tartóerő nem csökken számottevően.

Eredmény
Eljárásunkkal a cég raklaponként több mint 50%-kal kevesebb fóliát használ, amelynek természetesen pénzügyi hatása is van. Mivel a cég évente kb. 20 000 raklapot csomagol, így nemcsak nagyjából 3,2 tonna fóliát takarít meg, hanem 1 440 000 Ft-ot is.

 

Összességében:

  • csökkentettük a fólia felhasználás mennyiségét ezzel csökkentettük ökológiai lábnyomunkat, Így ügyfelünkkel közöse tudunk tenni a környezetünkért
  • csökkentettük a csomagolás árát
  • új csomagológép segítségével megnöveltük a rakatok stabilitását
  • és ráadásul kikompenzáltuk az EPR díj bevezetéséből adódó többlet költség

 

BCSDH olvasóinak:   

Az első lépés a fólia felhasználásának csökkentése érdekében, hogy kérje díjmentes Auditunkat. Szakértő kollégáink felmérik a vállalkozás igényeit és lehetőségeit, és ajánlásokat tesznek a csomagolóanyag hatékonyabb felhasználása érdekében. Ez segít eldönteni, mennyivel tudjuk csökkenteni a fólia felhasználását és a költségeket.

A 130.000 Ft értékű Auditunkat, most díjmentesen itt kérheti https://manupackaging.hu/audit/

Kétéves, de további két évvel meghosszabbítható szolgáltatási szerződést kötött az ALTEO Nyrt. leányvállalata, a FE-GROUP INVEST Zrt. a 35 éves magyarországi hulladékkoncesszió nyertesével, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.-vel hulladékok gyűjtésére, szállítására, tárolására és előkezelésére. Ezzel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémiumkategóriájában szereplő vállalat hatalmas lépést tesz az újrahasznosításon alapuló modern hulladékgazdálkodás irányába, ami a körforgásos gazdaságra történő átállásban is meghatározó jelentőségű.

Több alvállalkozó és együttműködő partnerével együtt pályázott a hulladékgazdálkodási koncesszió intézményi alvállalkozói pozíciójára a jelentős újrahasznosítási kapacitásokkal és a területen évtizedes tapasztalatokkal rendelkező FE-GROUP INVEST Zrt. A cég 75,1 százalékban az ALTEO Nyrt. tulajdonában van, amely 2018-ban indította hulladékkezelési üzletágát az ECO-FIRST Kft. megvásárlásával, a biológiailag bomló hulladékokra alapozva. Ez a tevékenysége vált lényegesen integráltabbá szűk egy évvel ezelőtt a meghatározó tulajdonrész megszerzésével az FE-GROUP INVEST Zrt-ben, amelynek 24,9 százalékban a klímavédelmet és a környezeti fenntarthatóságot elősegítő technológiákba, megoldásokba fektető Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealap is a tulajdonosa.

„Meglévő kapacitásaink fejlesztése, a legmodernebb technológiai innovációk integrálása a gyakorlatba, törekvés az eddigi anyagáramokon túli hulladékok hasznosítására 21. századi megoldásokkal és értékteremtő beruházásokkal” – indokolta Simon Anita, az ALTEO fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese az FE-GROUP INVEST Zrt. részvételét a 35 évre szóló koncesszióban.

A vezérigazgató-helyettes szerint a hulladékok újrahasznosítására való törekvés az egyik, feltehetően a legfontosabb cél a modern hulladékgazdálkodásban, nem véletlenül támogatják ezt a szemléletet az uniós és hazai szabályozási törekvések. Maximálisan egyetértenek a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. azon célkitűzésével, hogy a magyarországi lerakásra kerülő hulladékok arányát – tehát a begyűjtött hulladékok azon részét, amely a depóniákban végzi – le lehessen szorítani 10 százalékra. Ehhez a teljes hazai rendszer restrukturálására és megújítására van szükség, emellett elengedhetetlen további hasznosítási kapacitások fejlesztése, illetve hatékony, innovatív megoldások is szükségesek.

Mindezek a hulladékgazdálkodási piac egészét tekintve járulhatnak hozzá a stabilabb és kiszámíthatóbb működéshez. „Hiszünk abban, hogy a koncessziós rendszer felépítésében és működőképessé tételében az FE-GROUP is jelentős hozzáadott értéket képvisel, ennek megfelelően a ma kötött szerződés révén nőni fog a hulladékgazdálkodási üzletág mérete, kapacitása és árbevétele is” – tette hozzá Simon Anita, külön utalva az FE-GROUP INVEST Zrt. azon hulladékáramaira, amelyek energetikai szempontból is kifejezetten érdekesek.

Az FE-GROUP INVEST Zrt. akvizíció révén az ALTEO Csoport már jelenleg is megkerülhetetlen szereplő a hulladékgazdálkodási piacon. A vállalatcsoport a Magyarországon éves szinten képződő PET hulladék negyedét, 6 ezer tonnát képes kezelni, miközben a mintegy 90 ezer tonnára tehető kombinált elektronikai szegmensben (éves szám) 10 százalék körüli a részesedése. Az ALTEO Csoport 2026-ig szóló stratégiájában kiemelt figyelmet kap a hulladékgazdálkodási terület, benne az újrahasznosításra való törekvés elmélyítésével, mint a körforgásos gazdaságra történő átállás meghatározó pillérével.

Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer-felesleg keletkezik. Ha ezt a mennyiséget kamionokra raknánk, a sor Budapesttől Párizsig érne. Mindeközben hazánkban sok ezer nélkülöző él, és az erős inflációs környezetben egyre többeknek okoz kihívást az élelmiszerre fordítható kiadások beosztása. A Tesco immár hat éve méri és hozza nyilvánosságra a működésében keletkező élelmiszer-hulladékkal kapcsolatos adatokat. A legfrissebb számok szerint az áruházlánc a 2016/17-es bázisév óta 76 százalékkal csökkentette az élelmiszer-hulladék mennyiségét, és 22 százalékról 50 százalékra növelte az élelmiszer-adomány arányát. A vállalat így hat év alatt 81,3 millió adag ételt jutatott el a nélkülözőknek stratégiai partnerén, az Élelmiszerbankon keresztül.

A NÉBIH legfrissebb felmérése szerint Magyarországon fejenként évi 25,2 kilogramm élelmiszert dobunk ki a kukába. Ez is része annak a 2,5 milliárd tonnának, amely világszerte éves szinten válik hulladékká a termőföldtől az asztalig terjedő élelmiszerlánc mentén. Az élelmiszer-veszteség egyben pénzveszteséget is jelent, ami a jelenlegi inflációs környezetben a gazdálkodó szervezeteket és a háztartásokat is különösen érzékenyen érinti. Mindeközben hazánkban sok ezer felnőtt és gyerek nem jut elegendő ételhez.

A Tesco több éve dolgozik az élelmiszer-hulladék mennyiségének visszaszorításán, és a 2016/17-es pénzügyi év óta minden évben publikálja az ezzel kapcsolatos eredményeit, hogy a jelentésben található részletes adatok segítségével beazonosítsa az élelmiszer-pazarlás szempontjából legkritikusabb területeket, és megszüntesse a problémás pontokat. A vállalat jó gyakorlatok segítségével hat év alatt 76 százalékkal csökkentette a működésében keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét, továbbá 34 164 tonna élelmiszert mentett meg és adományozott a rászorulóknak, ezzel is támogatva az áruházai környékén élő közösségeket.

„Folyamatosan újabb elemekkel bővítjük kedvezményrendszerünket, hogy segítsünk vásárlóinknak optimalizálni az élelmiszerre fordítható kiadásokat. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy a kidobott élelmiszer visszaszorításával is pénzt lehet spórolni. Ez nem csupán a háztartásokban érvényes, hanem a kiskereskedelemben is, ezért is dolgozunk fáradhatatlanul az élelmiszer-pazarlás megfékezésén. Az idén júniusban kiadott jelentésünk legfrissebb adatai alapján egy év alatt 23 százalékkal szorítottuk vissza az élelmiszer-hulladék mennyiségét, ezzel egyidejűleg pedig a fogyasztásra alkalmas élelmiszer-felesleg 86 százalékát ajánlottuk fel rászorulóknak vagy állatmenhelyeknek. 10 éve partnerünk a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, akikkel több mint 160 áruházunkra kiterjedő napi élelmiszermentő programunkban is együttműködünk. Hatalmas öröm, hogy 2016/17 óta közösen 81,3 millió adag ételnek megfelelő megmaradt élelmiszert juttattunk el a nehéz helyzetben élő embereknek. Idén pedig már az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben is mentünk élelmiszert, jelenleg öt üzletünkből” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője.

A Tesco elsősorban az élelmiszer-felesleget igyekszik mérsékelni jól bevált folyamatokkal, például forgalom-előrejelző és rendelési eljárásokkal vagy a közeli lejárati idejű termékekre beállított árkedvezménnyel. Ha az élelmiszert nem tudják eladni, elsősorban karitatív szervezeteknek és helyi közösségeknek adják tovább. A maradékot pedig állatmenhelyeknek adományozzák, illetve biogázüzembe küldik hasznosításra. Csak az ezután megmaradó termékek kerülnek a hulladéklerakóba.

2022/23-ban a Tesco 671 371 tonna élelmiszert forgalmazott üzleteiben, amelyből 7246 tonna el nem adott élelmiszer maradt meg, és ebből 3656 tonna felesleget adományként hasznosítottak. A jó gyakorlatoknak köszönhetően a vállalat a 2021/22-ben mért 4690 tonnáról 2022/23-ra 3590 tonnára szorította vissza a működésében keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét, melyből 1500 tonnát biogázüzemben hasznosított újra; a nélkülözőknek pedig 2765 tonna élelmiszert ajánlott fel, ami 6,5 millió adag étellel egyenértékű. A Tesco ezzel 8848 tonnával csökkentette szén-dioxid-kibocsátását azáltal, hogy az élelmiszer kidobásának elkerülésével annak előállításához, szállításához és csomagolásához felhasznált energia és víz nem veszett kárba.

A helyszín a Hungexpo A pavilonja, ahol a szakmai és élményprogramok mellett 150 hazai cég állítja ki fenntarthatósági innovációit az agrár- és élelmiszeripari ökoszisztémából.

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy a szeptember 27-29. között több szakkonferenciát látogathatnak ingyenesen az érdeklődők, az alábbi témakörökben:

  • Zöld finanszírozás
  • Megújuló energiák
  • Természetközeli mezőgazdaság
  • Vízgazdálkodás
  • Fenntartható csomagolás

A szakmai programokon a részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött.

A rendezvények jelentőségét emeli, hogy a szakmai programok előtt mindhárom napon Áder János, a KBKA kuratóriumának elnöke beszélget fenntarthatósági kérdésekről politikai és gazdasági kulcsszereplőkkel. Beszélgetőtársak:

  • szerdán: Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, MOL Nyrt.
  • csütörtökön: Nagy István agrárminiszter és Győrffy Balázs, az Agrárkamara elnöke
  • pénteken: Lantos Csaba energiaügyi és a körforgásos átállásért felelős miniszter

Az IFUA Horváth a PLANET Budapest 2023 szakmai partnere.

Részletes program itt található

Kreditpontot ér a tudatos fogyasztás tudása

 

Egyetemi órák része lett a felelős alkoholfogyasztás témaköre a Dreher Sörgyárak „Ésszel-iszom!” programjának kezdeményezésére. A program UNI sorozatának első tesztkurzusa a Budapesti Metropolitan Egyetemen indult 2022 őszén. A program indulása óta több mint száz alap-és mesterszakos, valamint posztgraduális hallgató tanult és tervezett érzékenyítő kampányokat a mértékletes alkoholfogyasztásról. A pilot félév sikere után a hiánypótló kezdeményezés 2023-ban több egyetemen folytatódik: a Budapesti Metropolitan Egyetem mellett a Corvinus és MOME is bekapcsolódott kurzusaival.

A felelős alkoholfogyasztás minél szélesebb körben történő edukációjának elősegítésére jött létre a 14 éve futó Ésszel-iszom! program legújabb eleme, mely a hazai legális fogyasztási korhatár legelején, 18 éves kortól hívja párbeszédre a témában a fiatal felnőtteket.

Az Ésszel-iszom! UNI keretében a hallgatók rendhagyó intenzitással ismerkedhetnek meg az alkoholfogyasztásra vonatkozó hazai és nemzetközi trendekkel, jogszabályokkal és kihívásokkal. Az átadott tananyag és az aktív projektmunka lehetővé teszi, hogy fejlődjön a mértékletességgel kapcsolatos tudatosságuk és ők maguk is a felelős alkoholfogyasztás nagyköveteivé váljanak. Az Ésszel-iszom! UNI koncepció alapja, hogy a hallgatók olyan megvalósítható projektet tervezzenek, amely elsősorban a saját korosztályukat képes hatékonyan és hitelesen megszólítani. Az elindított program egyik központi eleme a gyakorlati fókusz: a hallgatók az elméleti keretből kilépve valós társadalmi problémán és akár országos szinten is megvalósítható feladaton dolgozhatnak erős szakmai mentorálás mellett – ez visszaköszön a prezentált munkák minőségében és komplexitásában is.

A kidolgozott projektmunkákat szakmai zsűri bírálja el, melyben az egyetem vezetése és az oktató mellett jelen van a megbízói és a kreatív ügynökségi oldal is.

Az Ésszel-iszom! UNI első, gyakorlati fókuszú kurzusain a Budapesti Metropolitan Egyetem 60 Kereskedelem és marketing, illetve Kommunikáció és médiatudomány alapszakos, továbbá 10 posztgraduális (Stratégiai marketing executive MBA) hallgatója szerezhetett kreditpontokat. A diákok feladata az volt, hogy tervezzenek hatékony kommunikációs kampányt a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítésére a fiatal felnőtt korosztály körében.

Idén tavasszal a program bekerült a Budapesti Metropolitan Egyetem tömbösített Public Relations posztgraduális képzésére, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közös, tavaszi szemeszterének választható kurzusai közé. A 2023-as tavaszi félévben így összesen közel 50 mesterszakos és posztgraduális hallgató vett részt az Ésszel-iszom! UNI programban. Ősztől újabb hazai felsőoktatási intézményekbe juthat el kezdeményezés, hogy szakmai ismereteik bővítése mellett még több fiatal felnőtt váljon tudatosabbá a felelős alkoholfogyasztás kapcsán.

Az egyetemi program számos tanulmányi területen (pl. jog, marketing, pénzügy, orvostan) és formátumban (pl. workshop, tömbösített témanap, féléves kurzus) adaptálható. Valamennyi megvalósítási mód során a hallgatók olyan projektmunkát alkotnak, amely hitelesen üzeni: „a felelőtlen alkoholfogyasztás nem menő”.

Az előzetes kérdőíveredmények alapján a hallgatók 77,3 %-a nyilatkozta, hogy a kurzus alatt az alkoholfogyasztás kultúrájáról, hátteréről, hatásairól kapott ismeretanyag hatására jobban tudja, mire kell figyelnie a szélsőségek elkerülése érdekében. A hallgatók 50 %-a pedig kifejezetten úgy vélte, hogy több ponton érdemes alkoholfogyasztási szokásán változtatni.

 

Pesti Tímea az ALD Automotive LeasePlan Magyarország új vezérigazgatója

2023. május 23-án fordulóponthoz érkezett a világ két, vezető flottakezelő és mobilitási szolgáltatója, a LeasePlan és az ALD Automotive története: a két vállalat ettől a naptól már nem egymás versenytársaként működik, hiszen az ALD Automotive sikeresen lezárta a LeasePlan 100%-ának felvásárlását, amely a TDR konzorcium részét képezte eddig. Ez a rendhagyó fúzió egy ugrásszerű előrelépés, mellyel az egyesült vállalat, a világszerte 3,3 milliós flottájának üzemeltetése által a fenntartható mobilitás globális vezetőjévé válik. A két cég egyesített ereje lehetővé teszi, hogy kijelölje a zéró kibocsátáshoz és a digitális átálláshoz vezető utat és tovább formálja az iparági trendeket. Az új szervezet bővíteni fogja érdekeltségeit és tovább építkezik jelenlegi erősségeire, a stabil növekedés érdekében.

Az újonnan létrejövő vállalat magyarországi vezetésével Tim Albertsen, az ALD Automotive | LeasePlan vezérigazgatója Pesti Tímeát, a LeasePlan Hungária Zrt. korábbi vezérigazgatóját bízta meg. Tímea aktív szereplője volt a fúzió előkészítő folyamatainak, új pozíciójában pedig az integráció kivitelezéséért, az új stratégiák gyakorlatban történő megvalósításáért, valamint a fenntarthatósági és digitalizációs fejlesztések lebonyolításáért felel majd. „Május 23-ával megszűntünk versenytársak lenni, innentől minden információ megosztható a másik féllel, azonban jogilag még két külön entitásként működünk továbbra is, teljes szervezettel és külön struktúrával. Ennek oka, hogy az Európai Központi Bank jóváhagyása még várat magára, amely szükséges ahhoz, hogy a jogi és a fizikai integráció is megvalósulhasson. Ebben az átmeneti időszakban is és a tényleges fúzió során is, a legfőbb fókuszunk azon lesz, hogy az ügyfeleink és a piac semmit ne érezzen meg a háttérben zajló folyamatokból és az ügyfélkiszolgálás zavartalan legyen. Az új nemzetközi vezetőség is az ügyfélközpontú működésben, fejlesztésekben hisz, ezért ahogyan eddig, úgy a jövőben is a legmagasabb szintű szolgáltatások biztosítására fogunk törekedni.” – mondta Tímea.

A vállalatok fúziója két stratégiai fókuszterületen is lehetőséget teremt az előrelépésre, melyből az egyik a fenntarthatóság, amelyet mindkét vállalat külön-külön is zászlójára tűzött korábban. „Ez az a terület, ahol minden plusz energia számít és ahol összehangolt lépésekkel lehet valódi eredményeket elérni. Erre most, az integráció által különös lehetőség nyílik, amelyet okosan és hatékonyan szeretnénk kiaknázni.” – nyilatkozta Tímea. A másik ilyen terület a digitalizáció, ahol a két cég összevont fejlesztéseivel az új vállalat messze a piac előtt jár majd. Az anyavállalat a fúzióval egyidejűleg rekordösszegű beruházás mellett kötelezte el magát, a digitális transzformáció felgyorsítására. A két terület stratégiai fejlesztése hozzájárul a gazdaságossághoz, a hatékonysághoz, és nem utolsó sorban az ügyfélélmény javításához, rugalmasabbá tételéhez.

Olvassa el a Tímeával készült interjút a vállalat Flotta Magazinjában, melyből megtudhatja, mi motivál egy tapasztalt vezérigazgatót egy ilyen rendhagyó helyzetben és mi lehet a siker kulcsa, melynek eredményeként a két szervezet egyesül, az újonnan létrejövő ALD Automotive LeasePlan Magyarország pedig a fenntartható mobilitás vezetőjévé válik.

Az EUROAPI Hungary, a gyógyszerészeti hatóanyagok gyártásával foglalkozó világcég magyarországi egysége elkötelezett a fenntarthatóság megőrzése mellett, folyamatosan bővülő eszközökkel és új gyártási lehetőségek vizsgálatával támogatja azt. A legújabb, leghatékonyabb és ezáltal leginkább környezetkímélő kémiai kutatási és előállítási trendek fontos szereplői az oktatási intézmények, ahol a jövő generációi a legkülönfélébb technológiákkal találkozhatnak. Ezen ismeretek gyakorlatban történő támogatására az EUROAPI oktatási és gyakorlati lehetőségek biztosításával segíti a fiatalok ipari tapasztalatainak megszerzését, támogatja a környezetet kímélő legújabb technológiák kidolgozását, bevezetését és további folyamatos kutatását, a vegyész-és biomérnöki szakma elismertségének növelését. Ehhez 2023 májusban négy évre szóló megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME), amelynek keretében támogatja azon, a Műegyetem által működtetett alapítványokat, amelyek aktívan hozzájárulnak a szakmai, oktatási és tehetséggondozó programok megvalósításához.

A vállalat a BME alap-, mester és PhD fokozatú hallgatóinak szakmai gyakorlati lehetőséget biztosít, valamint további, szakmai vezetés mellett megvalósuló gyakornoki pozíciók is megnyílnak majd a műegyetemi hallgatók számára.

Létrehozzák az „EUROAPI Díj”-at, ezt az elismerést a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon a legkiválóbb MSc-s diplomamunka és TDK-dolgozat szerzői kaphatják meg.

Az anyagi források adományozásán túl az EUROAPI szellemi tőkével is hozzájárul a leendő, legújabb trendeknek megfelelően képzett mérnökgenerációk oktatásához. A vállalat munkatársai az egyetemmel együttműködésben tantermi kurzusok vendégelőadóiként, számítási és laboratóriumi gyakorlatok vezetőiként a céghez kapcsolódó, valós ipari eseteken alapuló tudást osztanak meg a hallgatókkal, hogy az ipari termelést fenntartható módon fejlesszék. A Műegyetemmel közösen az EUROAPI is arra törekszik, hogy a környezetet kímélő technológiák fejlesztésének támogatásával segítsék a jövő generációi számára megőrizni a bolygónkat.

Fotó: Dr. Diószegi Zsuzsanna, az EUROAPI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Czigány Tibor rektor, a Műegyetem képviseletében.

Befejeződött a SPAR és a K&H Hungaricool termékversenyének negyedik évada. A győztes termékek megalkotóit ezúttal az ötletgazda SPAR Magyarország mellett a K&H is támogatja, így a vállalkozások egyedülálló finanszírozási lehetőséghez és pénzügyi tanácsadáshoz is jutnak. A termékverseny célja a hazai vállalkozások megerősítése azáltal, hogy a kiskereskedelmi lánc polcain keresztül új, minőségi, Magyarországon előállított termékeket juttat el a vásárlókhoz.

A hazai gazdaság megerősítése érdekében a magyar vállalkozók, termelők támogatása mellett elkötelezett SPAR Magyarország már évek óta, folyamatosan bővíti hazai kisvállalkozói beszállítói körét. A vállalat még 2019-ben indította el a Hungaricool termékversenyt, melynek célja, hogy megtalálja azokat a magyar kistermelőket, akik kiemelkedő minőségű, Magyarországon előállított termékekkel szeretnének bemutatkozni, amelyek lehetnek akár új fejlesztésűek, vagy ha már léteznek, a kiskereskedelmi láncokban széles körben még nem kaphatók. A program részeként a SPAR Beszállítói Akadémia az ország legkiválóbb kisvállalati szakértőivel folyamatos mentorálást biztosít a győzteseknek a beszerzés, az értékesítés, a minőségügy, a marketing, a logisztika és a pénzügy területén.

A Hungaricool termékversenynek köszönhetően idén újabb, magyar vállalkozások által előállított termékek kerülnek az INTERSPAR hipermarketek polcaira.

„Sikertörténet a Hungaricool. A most befejeződött negyedik évadban 179 vállalkozás jelentkezett, amelyek összesen 301 termékkel szálltak versenybe. A program eddigi sikerének és a vállalat folyamatos és széles körben alkalmazott marketingkommunikációs támogatásának köszönhetően az elmúlt négy évben a termékverseny a hazai vállalkozások számára széles körben ismertté vált, és egyre elhivatottabb és felkészültebb jelentkezők álltak a startvonalhoz. Erre szükség is van, hiszen a SPAR igen szigorú feltételeket támaszt a forgalmazott termékekkel szemben. A kiválasztott, győztes termékeknek olyannak kell lenniük, melyek tartósan eredményt érnek el a piacokon és megfelelnek a vásárlói igényeknek. Az indulóknak a piacképesség mellett tisztában kell lenniük a kiskereskedelmi trendekkel, vagy akár a fenntarthatóság követelményeivel is. Fontos számunkra a Hungaricool, hiszen magyar vállalkozásokat tudunk vele helyzetbe hozni. A győztesek a SPAR Magyarországgal, egy stabil és érték alapú vállalattal új értékesítési csatornát nyithatnak meg. Ugyanakkor a fogyasztóink is nyernek, mert kiváló minőségű termékeket kapnak és nem utolsó sorban a vásárlásukkal maguk is támogatják a hazai vállalkozókat” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A verseny negyedik évadjában a K&H pénzügyi tanácsadóként csatlakozott a Hungaricool termékversenyhez és vállalta, hogy a győzteseket személyre szabott pénzügyi tanácsadással, folyamatos mentortámogatással és finanszírozással is segíti annak érdekében, hogy a SPAR felé vállalt kötelezettségeiket teljesíteni tudják, vállalkozásuk hosszú távon működőképes legyen, termékeikkel pedig a piac stabil szereplőivé váljanak.

„A programba való bekerülés nagy lehetőség a vállalkozásoknak, hiszen ezáltal országos ismertségre tesznek szert, így a korábbi mennyiségekhez képest jóval többet tudnak eladni, ha a vásárlók tetszését is elnyeri a termékük. Ennek megtervezéséhez a versenyzők pénzügyi edukációja elengedhetetlen. A vállalkozóknak tudniuk kell, hogy melyik termékből mennyit értékesítenek, azon mekkora eredményt tudnak elérni és a kiadásaik milyen összegben, mikor fognak felmerülni a várható bevételekhez képest. Ez alapján lehet látni, hogy a napi likviditás biztosításához külső forrás bevonása szükséges-e, illetve hogy a vállalkozó rendelkezik-e az elégséges termelői kapacitásokkal, vagy fejlesztenie kell” – hangsúlyozta Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing- és értékesítés támogatás vezetője.

A K&H kétnapos pénzügyi tervezés tréningjén a győztesek részletesen megismerhették az üzleti és pénzügyi tervezés, az adózás és a finanszírozás alapjait. A SPAR Beszállítói Akadémia Marketing Bootcamp eseményén pedig a külső forrásbevonást és a banki finanszírozást vizsgálták meg részletesebben, melyek szükségessége akár a SPAR polcaira való bekerüléssel kapcsolatosan, vagy akár a napi likviditás biztosítása miatt is felmerülhet. A K&H által elérhető anyagi forrásokat több vállalkozás is igénybe vette az évadban, melyekkel biztosítani tudták a SPAR felé vállalt kötelezettségeiket és megvalósulhatott a szintlépés.

A 9 új márka 37 új termékének előállítása és az INTERSPAR áruházakban való forgalmazása a beszállítói kört is figyelembe véve száznál is több foglalkoztatottnak ad munkát és a vállalkozói kedv élénkítésére is jó hatással van. Az együttműködéssel a SPAR és a K&H egy jól működő gyakorlati példát mutat a további innovációk ösztönzésére Magyarországon. A programban az áruházlánccal, valamint a pénzintézettel való hosszú távú kapcsolat pedig hozzájárul a vállalkozások lendületes fejlődéséhez, a további piacok megtaláláshoz.

A győztes vállalkozások és az INTERSPAR kínálatába bekerült termékek az alábbiak:

1. Art Water Kft. – Fizz Water ízesített szénsavas víz, négyféle ízben
2. Disiteler Company Kft. – Wolf & Lamb gyógynövény likőr
3. Fragola Fagylaltozó Kft. – „Un Momento con Fragola” jégkrémek, hat ízben, ebből 3 vegán termék
4. Naturi Kft. – nyers vegán, mindenmentes chipsek, kekszek és „élő kenyerek”
5. Trufo Hungary Kft.- gombás antipasti és pestó termékek és szarvasgombás olívaolaj
6. Vegán Mókus Kft. – Tunki-Tunki vegán mártogatósok, négy ízben
7. Win One Kft. – Chocorich pálinkával töltött prémium minőségű étcsokoládé csokigolyó, négy ízben
8. Zimek Pálinka Manufaktúra – Mediterrán Gin, Carly’s Gin&Tonic két ízben
9. Zucker Kft. – szezámmal, köménnyel és sajttal szórt sajtos snack

A győztes termékekről a Hungaricool honlapján lehet részletesebben tájékozódni: https://hungaricool.hu/gyoztesek