Megalakult és negyedévente tartja üléseit az újgenerációs energiaszolgáltató ALTEO Zöld Bizottsága. A testület elsődleges célja, hogy előkészítse és implementálja a társaság fenntarthatósági törekvéseit. Ehhez az ALTEO – elemeiben az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célkitűzéseihez (SDG) szervesen kapcsolódó – fenntarthatósági stratégiája jelenti a vezérfonalat, amely a tiszta energiától a felelős fogyasztáson és termelésen át a klímaváltozás elleni sürgős intézkedésekig terjed.

Az SDG-k közül a tiszta energia az a kategória, amely a leginkább testreszabott az ALTEO-nak, hiszen a vállalat már régóta nagy hangsúlyt fektet a megújuló energiaforrások fokozott használatára, megújuló portfóliója bővítésére, az energiahatékonyság javítására. Fenntarthatósági stratégiája alapján a cég 2026-ig 35 milliárd forintot fektet fenntartható energetikai megoldásokba, és ezzel közvetlenül a fenntartható városokra és közösségekre fókuszáló SDG-hez is hozzájárul. Utóbbihoz is kapcsolódik, ugyanakkor részben az ipar, innováció, infrastruktúra kategóriát is érintik az ALTEO környezetbarát technológiákkal és innovációval összefonódó K+F+I projektjei. Az ENSZ ellenállóképes infrastruktúrák építésére, a befogadó, fenntartható iparosodás támogatására, valamint az innováció ösztönzésére összpontosító célkitűzéséhez az ALTEO főként a környezetbarát közlekedési infrastruktúra erősítésével járul hozzá: 2023-ra 500 e-töltő telepítését tervezik, két évvel későbbre pedig az e-mobilitási üzletág részesedésének növelését 15-ről 25 százalékra.

A tiszta vízre és az alapvető köztisztaságra vonatkozó SDG a vízelőkészítés, a vízerőművek, a fűtőerőművek (távfűtés, melegvíz biztosítás), valamint a hulladékgazdálkodás révén érinti az ALTEO-t, amely első körben vízszempontú kockázatelemzéssel, valamint biodiverzitási felméréssel készül fel a fenntarthatóbb vízgazdálkodásra.

Ehhez elég szorosan kapcsolódik a fenntartható fogyasztási és termelési szokásokat elősegítő célkitűzés, amely főként az ALTEO hulladékgazdálkodási tevékenységét, illetőleg a Zöld Iroda Program bevezetését érinti. A vállalat 2030-ig teljesen (a jogszabályi keretek figyelembevételével) papírmentessé tenné irodáit, és arra is törekszik, hogy a működéséből eredő hulladékok újrahasznosítási aránya addigra elérje az 50 százalékot. Végezetül az ALTEO szinte minden lépését az egyik meghatározó, az éghajlatváltozás elleni azonnali fellépést sürgető SDG alá rendeli. Karbonlábnyom csökkentési célkitűzéseik értelmében 2030-ra közvetlen Scope 1 kibocsátást minimum 20%-kal, a közvetett Scope 2 kibocsátást 30%-kal, míg Scope 3 kibocsátásukat 55%-kal kívánják csökkenteni. Földgáz alapú erőműveinkkel a megújulók volatilitását egyensúlyozzák ki, ami a villamosenergiarendszer stabilis működését, a még több megújuló beintegrálását teszi lehetővé. 2050-re kitűzött Scope 1 -50%, Scope 2 -75% és Scope 3 -100%-os kibocsátáscsökkentési célszámaik is ezt a célt szolgálják, hogy az Európai Uniós nettó zéró célkitűzés egy reális jövőkép lehessen. Ugyanakkor a légszennyezés csökkentése érdekében az NOx kibocsátást is szeretnék lecsökkenteni, 2030-ig legalább 25 százalékkal. Az eredményekről jövőre már az éghajlatváltozással kapcsolatos pénzügyi kockázatokra fókuszáló TCFD önkéntes jelentéstételi rendszer irányelveinek alkalmazásával fog beszámolni a cég, és 2024-es tervei között szerepel, hogy megszerzi a világ legmegbízhatóbb üzleti fenntarthatósági minősítését, az EcoVadist.

Ennek az átfogó munkának a koordinálására jött létre a felsővezető és szakértő tagokat egyaránt felvonultató Zöld Bizottság. A dedikált fórum ellenőrzi és hagyja jóvá a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos vállalati politikákat és hosszú távú célkitűzéseket, továbbá gondoskodik az ESG szemlélet, a klímakockázatok napirenden tartásáról. Szintén a testület biztosítja a fenntarthatósági szempontok következetes képviseletét az ALTEO csoport külső kapcsolataiban.

A talajmegújító mezőgazdasági gyakorlatokra történő átállást ösztönözné a Nestlé Hungária azzal a programmal, amelyet a nyugat-dunántúli régióban kezdeményezett. A térség természeti értékeinek megóvása mellett beszállítóinak és a régió ökoszisztéma szolgáltatásainak hosszú távú biztonságát is előmozdítja a kezdeményezéssel a büki állateledelgyára révén az adott földrajzi közeg egyik legnagyobb foglalkoztatójának számító vállalat. A programot hazánkban az Agrárminisztérium is támogatja.

 

A világ legnagyobb élelmiszeripari vállalataként a Nestlé felelősségének tekinti az élelmiszer előállítási és ellátási láncok átalakítását úgy, hogy ezzel hozzájáruljon a bolygó természetes erőforrásainak megújulásához és a fogyasztók fenntarthatóbb táplálkozásához.

„Az élelmiszeripari nyersanyagok megtermelőinek egyszerre jelentenek óriási kihívást a klímaváltozás hatásai, például az egyre gyakoribb, elhúzódó aszály; a romló talajminőség, valamint az olyan tényezők, mint a fenyegető műtrágyahiány, vagy a növekvő nyersanyagárak” – mondta Hőgyész Anna, a Nestlé Hungária fenntarthatósági vezetője.

A Nestlé Purina büki gyárába beszállított mintegy 140 ezer tonna alapanyag 60 százalékát a magyar gazdáktól vásárolt gabona teszi ki. Ezért is kezdeményezte az üzletág, hogy az Egyesült Királyságban a 3Keel tanácsadócég által létrehozott és ott már eredményesen működő Landscape Enterprise Networks (LENs) programot a régióban először Magyarországon is elindítsák.

A LENs Magyarország 2022-ben indított első üteme a tervek szerint három, különböző gabonákat termesztő gazdaságban, mintegy 2000 hektáron, több mint 200 ezer euróval és természetalapú megoldások kivitelezésével járul hozzá a talajmegújító földhasználati gyakorlatok elterjesztéséhez, javítva az érintett területek és az ellátási láncok ellenállóképességét a Nestlé finanszírozásában.

A kezdeményezés megvalósításáért itthon a Preferred By Nature tanácsadó cég felel, a beavatkozások eredményeinek mérésében, a mérési módszertan előkészítésében és hitelesítésében pedig a világ egyik vezető mezőgazdasági vállalata, a Syngenta működik közre. A programot az Agrárminisztérium is támogatja, hiszen az a hazai mezőgazdaság számára is fontos kérdéseket helyez előtérbe.

Az ehhez hasonló üzleti megoldások támogatják a mezőgazdaság versenyképességének növelését célzó kormányzati intézkedéseket, miközben hozzájárulnak a klímaváltozás kihívásaira adott válaszokhoz, a hatékony élelmiszertermelés feltételeinek megteremtéséhez, illetve a véges természeti erőforrások fenntartható használatához” – hangsúlyozta dr. Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár.

A Nestlé 2025-re a kulcsfontosságú nyersanyagok ötödét, öt évvel később pedig már a felét olyan területekről fogja beszerezni, amelyeket talajmegújító módszerekkel művelnek meg. A regeneratív mezőgazdaságnak köszönhetően az élelmiszeripar nyersanyagok megtermelése kevesebb terhet ró a környezetre, ugyanakkor hozzájárulhat teljes tájegységek megújulásához.

A beavatkozásoknak köszönhetően nő a talaj vízmegtartó és szénmegkötő képessége, a biológiai sokszínűség, javul a vízminőség, viszont csökken a talajerózió mértéke és a megművelésből eredő karbon-kibocsátás. A LENs Magyarország program keretein belül egy gazdaságokból álló hálózat kiépítését is támogatjuk a talajmegújító mezőgazdasággal kapcsolatos tapasztalatok és tudás közvetlen megosztása érdekében” – közölte Lukács Bálint, a Preferred by Nature magyarországi LENs projektmenedzsere.

A LENs program alapján üzleti alapú együttműködésekre épített kereskedelmi közösség kézzelfogható előnyökkel jár a vállalkozások számára, a gazdák részére pedig jövedelemmel. „A természeti értékek megőrzése nem csupán az élelmiszeripar és a mezőgazdaság érdeke, hiszen számtalan iparág működése, értéklánc-biztonsága köthető az ezen értékek által biztosított funkciókhoz” – teszi hozzá Hőgyész Anna.

A vállalat ismét stratégiai partnereivel, az Élelmiszerbankkal és az Ökumenikus Segélyszervezettel fogott össze, hogy a megnövekedett megélhetési költségek miatt még nehezebb élethelyzetbe került nélkülözőket étellel és egyéb adománnyal támogassa az ünnepi időszakban.

Idén is rendkívül sikeres volt a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hétvégi karácsonyi élelmiszergyűjtő-akciója, amelyhez az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a Tesco is csatlakozott. A vásárlók november 18. és 20. között országszerte 152 Tesco áruházban ajánlhattak fel tartós élelmiszert adományként. Így többek között rizs, hús- és készételkonzervek, szószok és mártások, keksz, csokoládé, bébiétel, tészta, tartós tej, kávé és édesség gyűlt össze a nélkülözők javára összesen 93 tonna mennyiségben.

A legaktívabbak a budapesti Váci úti hipermarket vásárlói voltak, ahol a gyűjtést Kováts Kriszta, Pokorny Lia és Fehér Tibor színművészek is segítették. Így több mint 111 millió forint értékű termékadomány gyűlt össze a Tesco áruházakban, amit az áruházlánc plusz 22,5 millió forint támogatással egészített ki. November 30-ig pedig online adományozásra is lehetőség volt a Tesco Otthonról felületén, ahol négy különböző méretű és értékű adománycsomag közül választhattak a vásárlók 1000, 2000, 3000 és 5000 forint értékben.

A Tesco emellett idén tizenharmadik alkalommal vesz részt az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtésében, melynek keretein belül az áruházlánc vásárlói november 14. és december 24. között közel 200 Tesco áruház hagyományos és önkiszolgáló kasszáinál árusított 250 forintos adománykuponok megvásárlásával járulhatnak hozzá a nehéz helyzetben levő családok és gyermekek támogatásához.

A december 1-től 24-ig tartó időszakban pedig online elérhető 250, 500, valamint 1000 forint értékű kuponokból is választhatnak jótékony célra. Kovács „Kokó” István, olimpiai bajnok ökölvívó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete mellett önkéntesként idén Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó és Wolf Kati énekes is a kampány mellé álltak. Tavaly 85 millió forint folyt be a Tescónál advent idején megvásárolható adománykuponokból. Az összegből az Ökumenikus Segélyszervezet így egy újabb egész éven át ételt, otthont és esélyt tudott nyújtani a hátrányos helyzetű családoknak és gyermekeknek, valamint a járványhelyzet miatt bajbajutottaknak.

A Magyar Vöröskereszt december első két hétvégéjén az ország összes Auchan áruházában várja a nélkülözőknek szánt adományokat. Elsősorban tartós élelmiszerekre, valamint tisztító- és tisztálkodási szerekre van szükség, de az ünnepek előtt szívesen fogadják az édességet, szaloncukrot is. December 11-ig online adományozásra is van lehetőség egy előre összeállított csomag megvásárlásával.

A tavalyihoz hasonlóan idén is megrendezi az „Egy csomag szeretet” néven futó adománygyűjtését hazánk legnagyobb humanitárius szervezete, a Magyar Vöröskereszt és az Auchan Magyarország. Az országos gyűjtésnek ezúttal is az áruházlánc ad helyet, 24 üzletében várják az adományokat december 2-4., valamint 9-11. között 10-től 18 óráig. A szervezet összeállított egy bevásárlólistát is arról, hogy tapasztalataik szerint milyen termékekre van a legnagyobb szükség. Most főként konzerveknek (zöldség, paradicsom, máj, darálthús, készétel), száraz babnak és lencsének, citromlének, rizsnek, száraz tésztáknak, rétes- és rizslisztnek, zabkásának, zabpehelynek, instant kakaónak, gyümölcsteáknak, kisdobozos gyümölcsleveknek, tartós UHT 1,5 %-os tejnek, bébiételeknek, az ünnepre való tekintettel szaloncukornak, egyéb édességeknek tudnák a legnagyobb hasznát venni, valamint mosó- és mosogatószernek, szappannak, fogkefének, fogkrémnek, fertőtlenítőszereknek, általános tisztítószereknek. A felsorolás szórólapokon kint lesz minden áruházban.

 

December 11-ig online adományozásra is van lehetőség a karitatív szervezet által összeállított, a webáruházban “Adomány” vagy “Vöröskereszt” néven megtalálható egységcsomag megvásárlásával, amelynek értéke 3999 forint, és többféle száraztészta, étolaj, liszt, cukor és gyümölcstea van benne.

Az összegyűlt adományokból szakszerűen összeválogatott csomagok készülnek, amelyeket az országos hálózattal rendelkező Magyar Vöröskereszt megyei szervezetein keresztül fog szétosztani a rászorulóknak, főleg többgyermekes családoknak még az ünnepek előtt.

Az ismert gazdasági helyzet és energiaválság miatt a nélkülözés – legyen szó az alapélelmiszerek, ruházkodás, lakhatás vagy fűtés hiányáról – egyre nagyobb problémát jelent az egész országban. Számtalan honfitársunk nem tudja magának biztosítani az alapvető létfeltételeket, ezért nekik – egyébként rendszeresen – segíteni kell. Munkatársaink és önkénteseink jelzései alapján számuk folyamatosan nő – mondja Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. – Tavaly nagyon sikeres gyűjtést tudhattunk magunk mögött, az Auchannal közösen 10 megye többszáz településén tudtunk segíteni az ünnepek előtt. Idén különösen számítunk az Auchan vásárlók szociális érzékenységére, mi pedig most is azt vállaljuk, hogy munkatársaink és önkénteseink időben a megfelelő helyre viszik ki az adományokat.”   

Bízunk abban, hogy a mostani nehéz gazdasági helyzetben is számíthatunk vásárlóink támogatására, illetve nagylelkűségére és ismét bizonyosságot tudunk tenni a társadalmi összefogás erejéről” – tette hozzá Varga-Futó Ildikó, az Auchan CSR igazgatója.

A fenntarthatóság a vállalkozás üzleti folyamataival kezdődik: ahogy felelősen nem pazarolhatóak a nyersanyagok, úgy az emberi erőforrásainkkal is hatékonyan kell bánnunk. Minden vállalati folyamat hatékonyabbá tehető automatizmusok bevezetésével, de mindenhol nehézséget jelent, ha a már meglévő rendszerek mellé újat kell bevezetni. Ezért alkotta meg a Dataxo Group a GERONIMO platformot, mely bármely vállalkozás meglévő vállalatirányítási rendszerébe integrálja az eddig csak külső szoftverben elérhető megoldásokat.

A hatékony cégműködés mögött álló informatikai megoldások néha mintha egészen más nyelven beszélnének. Amíg egy cégen belül nem fogadható el, hogy ne értsék egymást a kollégák, miért lenne ez rendben a folyamatokat kiszolgáló különböző szoftverekkel?

 

A GERONIMO az a felület, amelyen végre ezek a különálló IT-megoldások kommunikálni tudnak egymással. A meglévő ERP- vagy DMS-rendszert összeköti a számlabefogadást, dokumentumkezelést, elektronikus aláírást vagy bármely más fintech megoldást biztosító rendszerrel, így a már bejáratott és jól működő felületünk még többet tud majd.

Az integráció révén automatizálhatóak folyamatok, így lesz okosabb egy cég, a munkafolyamatai pedig fenntarthatóvá válnak.

Néhány nap elég és csak egyetlen kapcsolatra van szükség: ez a GERONIMO.

 

One connection. Limitless opportunities.

A kis- és középvállalkozások hazai és európai uniós szinten is a gazdaság egyik alappillérét jelentik, így kiemelten fontos, hogy a szektor minél hatékonyabban küzdjön meg a háború és a gazdasági válság okozta nehézségekkel. A fenntarthatóság is egyre inkább előtérbe kerül a kkv szektor működésében. Ezt alá is támasztja a Generali és a Bocconi Egyetem felmérése – mely szerint a magyar KKV-k 46%-a már készített saját fenntarthatósági cselekvési tervet vagy számol ezzel a jövőben –  illetve az, hogy a tavalyi évhez képest idén a másfélszeresére nőtt a Generali Csoport EnterPRIZE programjára jelentkezők száma.

 

Fenntarthatósággal a közös jövőért

A Generali Biztosító az elmúlt években több kezdeményezéssel igyekezett felhívni az európai kkv-szektor figyelmét a fenntarthatóság fontosságára, mely nem csupán az üzleti sikerek, de a kontinensen együttélő társadalmak közös jövője szempontjából is kulcstényező. A biztosító a zászlóshajó projectnek számító EnterPRIZE programot a fenntarthatósági átmenet jelentőségének, üzleti és társadalmi előnyeinek felismerése, valamint a KKV-szektor támogatásának fontossága érdekében indította útjára 2021-ben, felhívva a kkv szektor figyelmét arra, hogy a hosszú távú siker érdekében elengedhetetlenek a fenntarthatósági törekvések. A program keretében került kiírásra az EnterPRIZE pályázat munkavállalói jólét, környezetvédelem és a mikroközösségek iránti felelősségvállalás témakörökben. A győztes vállalkozások egyenként 3 millió forintot nyertek programjaik megvalósítására.

Az EnterPRIZE program idén ősszel elnyerte a BCSDH díját a Fenntarthatósági szemléletformálás kategóriában, a vezető női díjat pedig Pinczés Marianna, a Virgin Oil Press tulajdonosa érdemelte ki – 2021-ben ez a vállalkozás lett az EnterPRIZE program győztese a „mikrokörnyezet iránti felelősségvállalás” kategóriában.

Idén újabb fenntarthatósági célok valósultak meg

A Generali Biztosító november végén rendezett fenntarthatósági fórumán a társaság bemutatta a Bocconi Egyetemmel közös európai KKV-tulajdonosok körében végzett idei felmérésének eredményeit, melyek egyik legfontosabb sarokpontja, hogy a magyar KKV-k 46%-a már készített saját fenntarthatósági cselekvési tervet vagy számol ezzel a közeljövőben, ám az infláció, illetve a klíma- és energiaválság hatására 42%-uk egyáltalán nem tud foglalkozni ezzel a kérdéssel.

A kerekasztal beszélgetésen az EnterPRIZE program idei, illetve tavalyi „Fenntarthatósági hősei” is megosztották tapasztalataikat a fenntartható működéssel kapcsolatban: a magyar Karma Leather Gloves márkanévvel ismert Manual Divat Kft., illetve a 2021-ben díjazott, Grapoila zero waste termékeket gyártó Virgin Oil Press Kft. vezetői saját tapasztalataikból merítkező példákkal és benyomásokkal színesítették a magyar kkv szektor jövőjét is boncolgató beszélgetést.

Az eseményen bejelentették, hogy a biztosító az évek óta tartó együttműködését még szorosabbra fűzi Szilágyi Áron háromszoros olimpiai, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok kardvívóval, aki mostantól fenntarthatósági nagykövetként támogatja a Generali törekvéseit.

 

2022. november 30-án a Manupackaging örömmel jelentette be, hogy stratégiai partnerségre lép a Polymateria céggel a fenntartható, az életciklust kitöltő csomagolási megoldások érdekében.

A Polymateria technológiáját beépítve a Manupackaging sikeresen kifejlesztette a Manunature® BD-t, egy újszerű, 100%-ban biztonságos, biológiailag lebomló, szupererős stretch fóliát, amely 12 hónapos élettartam után a Polymateria biotranszformációs eljárásának köszönhetően nyitott, szárazföldi környezetben biológiailag lebomlóvá válik.

A partnerséget Pierfranco Di Gioia, a Manupackaging Group holding vezérigazgatója a következő szavakkal üdvözölte:

„Közös jövőképünk a fenntarthatóság, ez az inspiráció köti össze a Polymateriát és a Manupackaginget. A fenntartható csomagolási megoldások iránti növekvő kereslet arra ösztönzött minket, hogy továbbfejlesszük az öko-stretch fóliákat, amelyek teljesen kiküszöbölik a mikroműanyagok problémáját. A legjobb megoldást kerestük, és örömmel választottuk a Polymateriát, azt a céget, amely ideális partner lesz e kritikus szempont megvalósításában. Úgy véljük, hogy a fokozottan környezetbarát, nagy teljesítményű termékek iránti kereslet kiugróan magas lesz a jövőben, ezért nemrégiben két új, csúcstechnológiás extrudálósort üzemeltünk be, amelyek a jelenlegi és a jövőbeni fenntartható fóliáink gyártására és fejlesztésére szolgálnak.”

Richard Horne, a Polymateria kereskedelmi igazgatója a következőket fűzte hozzá:

„Örömmel támogatjuk a Manupackaginget, hiszen ez által is segíthetjük ügyfeleiket a fenntarthatósági céljaik elérésében. A Manupackaging csapata úttörő szerepet játszott a stretch fóliák technológiájának kifejlesztésében a különböző ipari szegmensekben. Nagyszerű látni, hogy a biológiailag teljesen lebomló fólia opciója is elérhetővé válik az ügyfeleik számára.”

Massimo Moroni (Global Procurement & Marketing at Manupackaging), Stolte Isabell (R&D, Innovation of Manupackaging), Richard Horne (Chief Commercial Officer of Polymateria), Pierfranco Di Gioia (CEO of M Stretch, Holding of Manupackaging Group)

A Manunature® BD a BSI PAS 9017:2020 kritériumai szerint biológiailag lebomlónak minősül. Ez a világ első olyan szabványa, amely biztosítja, hogy a poliolefin műanyagok a nyitott, szárazföldi környezetben teljes mértékben lebomlásra kerüljenek anélkül, hogy mikroműanyagok keletkeznének vagy károsítanák a természetet.

Manupackaging Group

Az úttörő cég, amely Európában feltalálta a stretch fóliát, több mint 15 000 ügyfelet szolgál ki, 100%-ban újrahasznosítható, prémium minőségű fóliák széles választékával.

A több mint 150.000 tonna éves termelési kapacitással rendelkező vállalatcsoport globális értékesítési hálózatán keresztül a világ 65 országában jut el ügyfeleihez.

A vállalatcsoport 11 helyszínen működik, 4 gyártóüzemmel Schkopau/Lipcsében (Németország), Buenos Airesben (Argentína), Curitibában és Manausban (Brazília), valamint 7 forgalmazó szervezettel rendelkezik Európában (6) és Latin-Amerikában (1).

A Manupackaging mottója: „természetes szenvedéllyel az áruvédelemért”. Ez tükröződik a vállalat jövőképében, amely elősegíti a partnerségi együttműködést a csomagolóanyag-nagykereskedőkkel, a közös termékfejlesztést, valamint a végfelhasználó ügyfelekkel való együttműködést.

Polymateria Ltd.

A Polymateria küldetése a tudomány fejlesztése, hogy ez által segítse a természetet a műanyagszennyezés okozta válság kezelésében.

Az Imperial College Londonból induló, és jelenleg is ott működő cég a világon elsőként bizonyította be tudományosan, hogy a kezeletlen műanyaghulladék forrásait úgy lehet visszavezetni a természetbe, hogy közben nem keletkezik mikroműanyag, nem károsodik a természeti környezet, továbbá nem zavarja a nagyüzemi újrahasznosítási folyamatokat.

A Polymateria 2021-ben elnyerte a Világgazdasági Fórum „Tech Pioneer” címét, amiért jelentősen hozzájárult a műanyagszennyezés elleni küzdelemhez.

A podcastsorozat a realisztikus mesterséges intelligenciára épül, vagyis olyan technológiákra, amelyek vagy már léteznek, vagy észszerűen várható, hogy a következő húsz évben fognak kifejlődni.
Az egyes tartalmakat úgy válogattuk össze, hogy a különböző iparágak technológiai alkalmazásait az egyre növekvő technológiai összetettségben ragadják meg, és hogy ezen vívmányok használatának etikai és társadalmi következményeit is bemutassák.

Minden podcast 2 részből áll: Egy sci-fi novellából, amit egy beszélgetés követ, ahol meghívott vendégeinkkel kielemezzük a hallottakat, megbeszéljük melyik technológia milyen fejlődésen kell keresztülmenjen, hogy mindez megvalósuljon és ezeknek mennyi az esélye. Többek között ezekről és még sok minden másról is beszélgetünk meghívott vendégeinkkel.

Bővebb információ itt.

Az IFUA Horváth novemberben tartotta meg azt az éves rendezvényét, melynek keretében a cég valamennyi munkatársának részvételével évről-évre kijelöli a következő év / évek szakmai, stratégiai fókuszait. Ezen megerősítették, hogy a fenntarthatóság kiemelt helyet foglal el a cég stratégiájában.

Az idei év során elkészült a vállalat fenntarthatósági stratégiája, kijelölve a fenntarthatósági jövőképet, célokat és akciókat, melyekkel az IFUA Horváth hozzá kíván járulni egy fenntarthatóbb jövőhöz.

„Tanácsadó cégként elsősorban a projektjeink révén járulhatunk hozzá a fenntarthatósághoz, hiszen ha például egy nagy iparvállalat működését sikerül fenntarthatóbbá tenni, az össze sem hasonlítható eredmény ahhoz képest, amit a saját működésünk kapcsán lehetséges elérni.” Ez a gondolat magyarázza, hogy az IFUA Horváthnál cél a fenntarthatósági projektek számának növelése, illetve a nem fenntarthatósági fókuszú projektekben a fenntarthatósági szempontok érvényesítése.

A következő időszak fókusztémái között szerepel a körforgásos gazdaság, az ESG megfelelés, az energiahatékonyság, illetve a hidrogén és CCUS (carbon capture, utilization and storage) technológiák témaköre is.

A körforgásos gazdaság témakörében a jelentős körforgásos projekttapasztalattal rendelkező tanácsadók vitatták meg a következő időszak feladatait, bevonva különböző iparágak szakértőit. Számos hulladékáram kapcsán jelentős változások, új folyamatok várhatóak, pl. a csomagolásoknál betétdíjas rendszer kerül bevezetésre. A textilek esetében 2025-től, a biológiailag lebomló hulladékok esetében pedig 2023-tól EU szinten kötelező az elkülönített gyűjtés, mely jelentős költségnövekedést fog jelenteni a vállalatok számára. Az IFUA Horváth nemzeti, iparági szintű és vállalati hulladékgazdálkodási stratégiák megalkotásának tapasztalatával a háta mögött tervezi kamatoztatni szaktudását a körforgásos gazdaság területén.

A fenntartható működésre vonatkozóan egyre nagyobb a nyomás a vállalatokon – kívülről (szabályozás, tőkepiac, ügyfelek) és belülről (munkavállalók) is. Ennek az ESG megfelelésnek a kérdése egyre több piaci szereplőt érint, akiket az IFUA Horváth fenntarthatósági közzétételek elkészítésével, ESG rating felkészítéssel és ESG Due diligence elvégzésével tud támogatni – ez áll egy másik szekció fókuszában. Az Európai Unió szintjén bevezetésre került EU Taxonómia szabályozási keretrendszer Magyarországon az idei évben a tőzsdén jegyzett vállalatokat érintette, de 2024-től a hazai nagyvállalatok jelentős része szembesülni fog az ebből fakadó fenntarthatósági beszámolási kötelezettséggel. Ez komoly kihívások elé fogja állítani a szervezeteket, elsősorban a controlling területet és a fenntarthatósággal, környezetvédelemmel foglalkozó területeket: a fenntartható tevékenységek azonosítása, kalkulációs, controlling logikák kialakítása, értékelések részletes elvégzése és dokumentálása, valamint a folyamatosan változó szabályozás nyomon követése mind rendkívül erőforrásigényes feladatok. Az IFUA Horváth ebben vállal szerepet ügyfeleinél.

A jelenlegi környezetben, a magas energiaárak és kibocsátáscsökkentési, zöldítési törekvések mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap az energiahatékonyság. Ezzel az iránnyal sok vállalat csak az elmúlt év során kezdett el foglalkozni, ugyanakkor az energiaárak nyomása miatt nagyon gyorsan szeretnének eredményeket elérni. Az IFUA Horváth megközelítése szerint a tanácsadók külső szereplőként képesek kimozgatni a munkatársakat a napi rutinból, illetve keresztfunkcionális teamekbe szerveződve gyors átvilágítás végezhető, ezáltal a gyors reagálás elérhető. Okos mérés és energetikus szakértelem segítségével definiálnak akciókat, hatásukat számszerűsítik, ezáltal az akciók priorizálhatóvá válnak. A nyomon követés szintén fontos eleme a további fejlesztéseknek.

A hidrogén és CCUS technológiák témája elsősorban az ipari nagyvállalatokat érinti. A dekarbonizációs törekvések során fontos irány az elektrifikáció, de ahol ez nem jelent megoldást, ott a hidrogén és carbon capture alapú technológiáknak lehet kulcsszerepe. Az IFUA Horváth az elérhető technológiák feltérképezésében, ezek üzleti szempontú összehasonlításában és értékelésében, valamint a transzformációhoz szükséges lépések azonosításában és megtervezésében tud támogatást nyújtani.

Az IFUA Horváth bízik abban, hogy szándékainak megfelelően egyre több vállalatot tud támogatni működésének fenntarthatóbbá tételében.

A Randstad legújabb munkaerőpiaci tanulmányában a munkaerőhiány és a szakképzettség hiányának, valamint az ezzel párhuzamosan jelen levő munkanélküliségnek a kettősségét vizsgálja, ami veszélyezteti a gazdasági növekedést és az új munkahelyek teremtését is. A tanulmány ajánlást tartalmaz arra, milyen stratégiák mentén hozható hosszú távon egyensúly közeli állapotba ez a globális szinten jelen lévő probléma. Töltse le a tanulmányt magyar, vagy angol nyelven!

Link: https://www.randstad.hu/workforce-insights/globalis-munkaerohiany-es-strukturalis-munkanelkuliseg/